Regős István

  • Fotói közel hívnak, időt kérnek a nézőtől – megnyílik Balla András kiállítás a Vinczemillben

    A Szentendre Vinczemill Műhely Galériájában Balla András fotográfus, kert- és tájépítész Ballada című kiállítása nyílik meg 2026. április 10-én, 17 órakor. A Vincze László papírmerítő által meghnyitandó tárlat munkanapokon 8-tól 17 óráig, három hónapon át látogatható.

     

    „Balla András művészetének méltatása különleges feladat: egyszerre kell szavakba önteni a látásmód finomságát és azt az emberi minőséget, amely képeinek mélyrétegében rejlik. Mert munkássága nem pusztán képek sorozata, hanem egyfajta csendes jelenlét a világban – figyelem, türelem és empátia lenyomata.

     

    Fotográfiái első pillantásra talán visszafogottnak tűnnek. Nem harsányak, nem akarnak mindenáron hatni. Inkább közel hívnak. Időt kérnek a nézőtől – és aki ezt az időt megadja, az lassan ráérez arra a különleges látásmódra, amely Őt jellemzi. Képei mögött nemcsak technikai tudás, hanem mély belső fegyelem áll. Olyan alkotó, aki nem ráerőlteti a világra a saját gondolatait, hanem meghallja azt, amit a világ mondani próbál.

     

    Ez különösen érzékelhető tájfotóiban. A táj nála nem díszlet és nem puszta esztétikai objektum. Élő, lélegző tér, amelyhez viszonyunk van. Képei gyakran hordoznak finom melankóliát, egyfajta csendes elmúlásérzetet, ugyanakkor mégsem válnak nyomasztóvá. Inkább megnyugtatóak: arra emlékeztetnek, hogy a világ rendje nagyobb nálunk, és ebben a rendben nekünk is helyünk van.

     

    Fotográfiájának egyik legfontosabb erénye az arányérzék. Tudja, mikor kell megállni. Nem zsúfolja tele a képet jelentésekkel, nem akar mindent egyszerre elmondani. Hagy teret a nézőnek. Ez a visszafogottság azonban nem hiány, hanem tudatos döntés – annak a bizonyítéka, hogy az alkotó bízik a kép erejében és a befogadó érzékenységében.

    Emberi kvalitásai szorosan összefonódnak művészetével. Munkáiban érezhető az a fajta nyitottság és kíváncsiság, amely nem ítélkezik, hanem megérteni akar. Ez a hozzáállás nemcsak a témaválasztásban, hanem a kompozícióban is megmutatkozik: képei nem uralják a látványt, hanem együtt léteznek vele. Ez a „partnerség” a világgal ritka erény – és talán ez adja munkáinak hitelét.

     

    A kert- és tájépítői tevékenysége különös párhuzamot kínál fotográfiájával. Mindkettőben jelen van a térrel való érzékeny bánásmód, az idő dimenziójának tisztelete, valamint az a törekvés, hogy az ember és természet viszonya harmonikussá váljon. A kert, akárcsak a fotó, nem azonnali műfaj: alakul, érlelődik, és közben folyamatos figyelmet igényel, nem különül el, hanem kölcsönösen erősíti egymást.

     

    Fotográfiáiban gyakran jelenik meg az átmenet: fény és árnyék, jelenlét és hiány, természet és emberi beavatkozás. Ezek az átmenetek nem drámaiak, inkább finoman rezdülnek – mint egy halk zenei motívum, amely végigkíséri a képsorozatot. Ez a líraiság teszi munkáit különlegessé: nem csupán látványt, hanem hangulatot, sőt, belső állapotot közvetítenek.

     

     

    Vegyipari technikusi, kertépítő- és tájépítész mérnöki, környezetvédelmi- és tervező szakmérnöki és fotográfus tanulmányai során a vizuális kultúra és a térformálás különböző területeivel került kapcsolatba. Pályája során következetesen építette azt a sajátos látásmódot, amely ma már könnyen felismerhetővé teszi alkotásait.

     

    Mégis, talán nem is a szakmai pályaív a legfontosabb benne, hanem az a személyes jelenlét, amely képein keresztül is átüt. Művészete nem akar többnek látszani annál ami és éppen ettől válik többé. Őszintesége, mértéktartása és érzékenysége olyan értékek, amelyek ma különösen fontosak.

     

    Ez a kiállítás számvetés is: visszatekintés és összegzés. Művei nem végleges kijelentések, hanem nyitott kérdések – olyan képek, amelyek tovább élnek a nézőben.

     

    Ez a fajta nyitottság és emberi hitelesség az, ami igazán maradandóvá teszi munkásságát. Nemcsak azt mutatja meg, hogyan lát egy fotográfus, hanem azt is, hogyan lehet jelen lenni a világban: figyelemmel, tisztelettel és csendes kíváncsisággal. A magyar televízió Róla készült egyik portréműsora után kezdődött ismeretségünk, s íme itt a baráti folytatás.”

                                                                                                                             Vincze László papírmerítő

     

     

  • „Minden öltésben benne van a lelkem egy darabja” – Interjú a Makrazsu megálmodójával

    A nagymama hímzőkeretétől a szentendrei macskaköves utcákig hosszú út vezetett, de a Makrazsu alkotója végül a modern horgolásban találta meg önmagát. A zsinórfonalak és a különleges jázmin minták mögött nemcsak egy sikeres márka, hanem egy alkotó közösség és a meditatív alkotás iránti vágy áll. Ebben az interjúban a szentendrei inspirációról, a közösség erejéről és arról mesél, hogyan válik egy egyszerű fonalszál modern ékszerré a kézben.

     

    Úgy tudom, a kézművesség iránti szereteted egészen gyerekkorig nyúlik vissza, de a makraméra és a horgolásra Szentendrére költözésed után találtál rá. Mi volt az a belső késztetés, ami miatt pont ezen a technikán keresztül kezdtél el üzenni a világnak?

    Ötéves voltam, amikor nagymamám megtanított hímezni, valahol itt kezdődött a kézművesség iránti szeretetem. A makraméra akkor találtam rá, amikor 2019-ben Szentendrére költöztem és elkezdtem a lakást dekorálni – rábukkantam Pinteresten egy makramé fali díszre, ami egy hálószobában az ágy feletti részt díszítette – rögtön tudtam, hogy el kell készítenem.

    Nekem az alkotás megnyugvás, ÉN idő – mert amikor alkotok, kiürül az agyam, megélem az adott pillanat nyugalmát.

     

    Sokaknak a horgolásról a nagymama csipketerítője jut eszébe. Te hogyan „poroltad le” és tetted modern, vágyott kiegészítővé ezeket a technikákat a Makrazsu táskákkal, termékekkel?

    A makramén keresztül ismerkedtem meg a zsinórfonallal, ami leegyszerűsítve egy cipőfűző vastagságú, ahhoz “hasonló” fonal. Én egy magyar márkával dolgozom, és az ő alkotós csoportjukban láttam, hogy mennyire klassz és modern dolgokat lehet horgolni ezzel a fonallal.

    Emlékszem rá, hogy elsőként egy horgolt karácsonyfát készítettem jázmin mintával, majd rá pár hétre részt vettem egy személyes tanfolyamon, ahol övtáskát horgoltunk. Nagyjából az első huroknál tudtam, hogy nah, ez az, ez az az irány, ami az enyém: modern, mai és egyben hagyományőrző.

     

     

    Milyen termékekkel kezdted a munkát, és hogyan változott ez az évek alatt?

    Makramé táskákkal, virágtartókkal és fülbevalókkal kezdtem a dumtsás pályafutásomat (Dumtsa Kézműves Kirakodó, amely azóta is minden szezonban várja az érdeklődőket a Dumtsa Jenő utcában – a szerk.). Tisztán emlékszem az első napra: Húsvét szombat volt és azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák a vásározást. Az első hónapokban kialakult aztán a termékpaletta, és a makraméból horgolás lett, azt valahogy jobban szeretik az emberek.

    A szentendrei környezet, a színes koloniális házacskáival nagyon inspiráló számomra, leginkább a táskát színeiben jelenik meg. Na meg persze a közösségi médiás kommunikációmban, hiszen tökéletes környezetet, hátteret ad a fotóknak és a videóknak.

     

    Milyen érzés ma Szentendrén kézműves alkotóként jelen lenni? Van-e párbeszéd, közös inspiráció a többi helyi alkotóval, például keramikusokkal vagy festőkkel?

    Megnyugtató érzés, belső harmóniát ad nekem a szentendrei kézműves közösség. Hálával tölt el, hogy egy ilyen inspiráló közegben alkothatók és kapcsolódhatok, mint Szentendre.

    Több helyi alkotóval alakult ki baerátság, szerintem nagyon fontos, hogy folyamatosan tudjuk támogatni és inspirálni egymást, hiszen számos öröm és nehézség is van a kézművességben manapság – jó olyanokkal kapcsolódni akik ugyanabban vannak jelen, mint én.

     

    A Makrazsu táskák egyik jellegzetessége a különleges jázmin minta.

    Igen – a jázmin minta méltó módon az egyik kedvenc.

     

    Van olyan fázisa az alkotásnak – a tervezéstől az utolsó öltésig –, ami a leginkább kikapcsol, egyfajta meditatív állapotba hoz?

    Ez egy nagyon jó kérdés, picit nehéz is rá a válasz. Azt mondanám, hogy alapjában véve nekem az egész folyamat meditatív – az első öltéstől az utolsóig egy úgynevezett kreatív áramlásban létezem.

     

     

    Mit gondolsz, miért van ma ekkora igény az egyedi, kézzel készült tárgyakra a tömeggyártott darabokkal szemben? Mi az a „plusz”, amit egy Makrazsu táska ad a viselőjének?

    Erre a válasz nagyon egyszerű: mert egy egyedi, kézzel készült tárgyban az alkotó lelkének és szívének egy darabja is benne van. Egy Makrazsu táskának lelke van, ez nem egy termék vagy egy tárgy, hanem egy alkotás, amiben minden tudásom és szeretetem egyaránt benne van és ez az energia érezhető akkor is, amikor valaki kezébe vesz egy táskát.

    Nem utolsó sorban pedig nem jön veled szemben az utcán – ezáltal a viselője is különlegesnek érezheti magát.

     

    Rendszeresen tartasz workshopokat Szentendrén és környékén. Mi a legnagyobb öröm abban, amikor látod valaki más kezében „megszületni” az első makramé díszt vagy horgolt darabot?

    A legnagyobb öröm látni a másik szemében azt a csillogást és a büszkeséget, hogy az adott makramé díszt vagy horgolt darabot képest volt saját magának, a saját örömére elkészíteni és közben még nagyon élvezte is a folyamatot.

     

    Van egy „Kreatív Kuckód” és horgoló klubod is. Fontos Neked, hogy a Makrazsu ne csak egy márka legyen, hanem egy alkotó közösség is?

    Hiszek a közösség erejében, illetve abban, hogy a tudást nem azért kaptam, hogy megtartsam magamnak, hanem, hogy megosszam másokkal is.

    Leírhatatlan érzés és öröm, amikor gyerekek, fiatal felnőttek, felnőttek és az idősebb korosztály is egy asztalnál ülve, beszélgetve, kapcsolódva együtt alkot.

     

    Milyen új irányok, formák vagy alapanyagok foglalkoztatnak mostanában? Van-e olyan álom-projekt, ami még megvalósításra vár?

    Mostanában a hátizsákok izgatnak nagyon, mert már régóta kéri a közösségem, hogy készítsek több fazont is belőle. Ezen kívül az erőteljes színek kombinálása foglalkoztat mostanában – kicsit radikális, nem mindennapi, de ugyanakkor harmonikus.

    Újra elköltöztem, éppen felújításban vagyok – a jelenlegi álomprojektem szőnyegek horgolása az új életterembe.

     

    Rendszeresen találkozhatunk veled idén a Dumtsa Kézműves Kirakodón. Miért szereted ezt a vásárt?

    Igen, idén ismét rendszeres résztvevője leszek a Dumtsa Kézműves Kirakodónak, amit a legjobban a hangulata miatt szeretek.

    Szeretem, ahogy a város hétvégén megtelik élettel, nyüzsög, de ugyanakkor mindig van idő arra, hogy beszélgessek a vásárlókkal és az alkotótársaimmal is.

     

  • A biztos munkahelytől a korongig – Aki a Raku technikában találta meg önmagát

    Agyag, türelem és egy sorsfordító pillanat: Bula Gábor keramikusművész élete akkor vett teljes fordulatot, amikor először lépett be mestere műhelyébe. Az egykori biztos megélhetést feladva ma már egyéni vállalkozóként alkot a Szentendrei-szigeten, ahol a Duna-parti utcák hangulata és a Raku technika misztikuma találkozik. Interjúnkban a „kapcsolat” kereséséről, a korongozás meditatív erejéről és a Szentendrei Keramikus Egyesület jubileumi készületeiről mesélt, miközben elárulta azt is, miért több egy kézműves tárgy egy egyszerű használati eszköznél.

     

    Sokan emlékeznek az első találkozásra az agyaggal. Neked mi volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy a keramikus pálya nem csupán egy szakma, hanem hivatás lesz?

    Érdekes módon abban a pillanatban minden eldőlt, mikor első alkalommal beléptem keramikus mesterem műhelyébe. Teljesen lenyűgözött a formák és a színek világa, a műhely illata, a nyugodt hangulat. Egy teljesen más világba csöppentem, amiben egyből otthon éreztem magam. Akkor már tudtam, ezt akarom én is csinálni, bármilyen nehéz is lesz a tanulás folyamata.

    Hogyan indultál el ezen a pályán, melyek voltak az esetlegesen fordulópontok?

    Egyik napról a másikra jött egy gondolatom, hogy milyen jó érzés lehet egy saját magam által készített bögréből inni, amin egy spirituális szimbólum található.
    Elkezdtem az interneten keresgélni, kinél is indulhatnék el a kerámia készítés útján.
    Rátaláltam az itt, Szentendrén élő és alkotó Illés László keramikusra, aki a Népművészet Ifjú Mestere címet is megkapta. Remek ember és tanár egyaránt. Ő mind a mai napig magas szinten oktatja a korongozás tudományát a hozzá bejelentkező kerámiázni vágyó embereknek.

    A legnagyobb fordulópont akkor volt az életemben, mikor teljesen feladtam az addigi biztos munkámat. Korábban a Zeneakadémián színpadi díszítőként dolgoztam, amit végülis a kerámiázás miatt hagytam abba, mert egy kerámia alapanyag ellátóba mentem mint raktáros, hogy jobban megismerjem a mázakat, az anyagokat. Ezután lettem egyéni vállalkozó, immár négy éve. Azóta sem bántam meg a döntésem.

    A kerámia türelemjáték: az agyag formálásától a száradáson át az égetésig hosszú az út. Neked melyik fázis a legkedvesebb, és miért?

    Minden készítési fázisnak megvan a maga szépsége, szeretem mindegyiket, de a korong mellett ülni és formázni rajta az agyagot olyanra, amilyenre én szeretném az egy fantasztikus érzés.

    Szentendre és a művészet elválaszthatatlanok. Hogyan hat a város szellemisége, a szűk utcák és a Duna közelsége a Te formavilágodra?

    Szentendrén a múlt és a jelen, a természet és a művészet találkozik, egyedi és inspiráló szellemi légkört teremtve.
    Úgy érzem, hogy a Raku technikával elkészített dísztárgyaim, vázáim, harmonikusan simulnak bele ebbe a környezetbe.

    Hogyan egyensúlyozol a funkcionális használati tárgy és az önálló műalkotás között?

    Próbálom egyre közelebb hozni a funkcionális használati tárgyat, hogy ne csak egy sima használható tárgy legyen, hanem akár az otthon dísze, ékszere is legyen az.

    Minden alkotónak van egy „szerelem-tárgya”. Van-e olyan forma vagy máz, amihez újra és újra visszatérsz?

    A kedvenc formám talán meglepő módon a henger alak, ugyanis ebből indul ki minden forma a korongon. Ez a kiindulópont, amiből bármit meg lehet csinálni.

    Ha egyetlen szóval kellene leírnia a Bula Gábor-kerámiák „lelkét”, mi lenne az?

    Ezen nagyon kellett gondolkodnom, de talán a legjobb egyszavas válaszom a „Kapcsolat”.
    Az alkotásaim őrzik a kezeim nyomát, szellemileg és fizikálisan is összekapcsolódtunk. És ez az alkotás ugyanúgy összekapcsolódik a vásárlóval is.

    Mit jelent ma kézművesnek lenni a sorozatgyártás világában? Ki az a közönség, akit ma meg tud szólítani egy egyedi kerámia tárgy?

    Tapasztalatom az, hogy az emberek egyre jobban keresik és kedvelik a kézműves termékeket. Tudják, hogy ha egy kézművestől vásárolnak, akkor nem egy „hideg” tárgyat kapnak, hanem egy olyan alkotást, amiben benne van az alkotó lelke, minden tudása és szeretete. Ezáltal jobban megbecsülik, vigyáznak rá és nagyra értékelik.

    Találkozhatunk veled a Dumtsa Kézműves Kirakodón is. Miért szereted ezt a vásárt?

    A Dumtsa utcának különleges hangulata van. Itt még akkor is valami megmagyarázhatatlan nyugalom árad minden felől, amikor sok ember sétál át rajta.
    A kézművesek által készített portékák is magas színvonalat képviselnek.
    Minden békés és barátságos, szeretek itt lenni.

    Milyen új kísérletezés vagy kiállítás foglalkoztat mostanában?

    Tagja vagyok a Szentendrei Keramikus Egyesületnek, amely idén ünnepli a 20. évfordulóját. Ez alkalomból egy fantasztikus kiállítás és vásárt szervezünk a Barcsay Múzeum kiállító termében és a múzeum kertjében. A kiállítás és vásár mellett lesznek korongos bemutatók és kerámia workshopok is. Ez a jubileumi rendezvényünk augusztus utolsó hétvégéjén, a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva fesztivál keretein belül kerül megrendezésre. Mindezek után lesz még egy közös egyesületi kiállításunk szeptemberben, immár hagyományos módon a Szentendrei Japán kertben. Sok szeretettel és gyönyörű kerámiákkal várjuk az érdeklődőket mindkét eseményünkre.

  • Húsvét a szentendrei piacon

    Húsvéti programokkal várja a vásárlókat a szentendrei Temrelői Piac 2026. április 4-én, szombaton 9 és 12 óra között a Bükkös part 32. szám alatt. A programok között lesz népzene, tojásfestés, tojásfadíszítés, és még tombolásorsoláson is részt vehetünk, ahol piac árusainak termékeiből összeállított csomagot nyerhetjük meg! Ráadásul Szentendre ünnepi kalácsát is együtt fogyaszthatjuk el!

     

    Helyszín: Szentendre, Bükkös part 32.

    Időpont: 2026. április 4., szombat, 9:00 – 12:00

     

    Népzene I Tojásfestés I Tojásfadíszítés
    Tombola – Nyerd meg a piac árusainak termékeiből összeállított csomagot!

     

    9:00 – 11:30 Tojásfadíszítés
    Hozz egy húsvéti tojást a tojásfánkra, és tombolát adunk ajándékba! 11 óra után, a húsvéti kalács felszeletelését követően sorsoljuk ki azt az ajándékcsomagot, amelyet a piac árusai által felajánlott termékekből állítunk össze! A csomagot 12 óráig ott helyben, vagy azt követően 18 óráig a Tourinform Irodában átvehetitek!
    A tojásfa délutántól szintén a Tourinform Iroda udvarát díszíti majd.
    9:00 – 11:00 Tojáskeresés
    Gyerekek! Nektek rejtettünk el néhány tojást a piac mentén, a patak partján. Ha megtaláltok egyet, hozzátok el a tojásfánkhoz (meg fogtok minket találni a piacon), cserébe pedig tombolát kaptok, amivel megnyerhetitek a programunk főnyereményét, a piaci árusok felajánlásaiból összeállított ajándékcsomagot! így ti is hozzájárultok a család húsvéti készülődéséhez! Kalandra fel!
    9:30 – 11:30 Tojásfestő foglalkozás
    Fedezzük fel együtt a húsvéti készülődés legszebb hagyományait! Várunk mindenkit egy közös tojásfestésre, ahol a népi motívumok és a kreatív technikák találkoznak, hogy mindenki saját kézzel készített díszekkel tehesse ünnepibbé az otthonát.
    Mindenki készíthet egy kis saját kézzel festett hungarocell tojást, melyet hurkapálcára szúrva, szalaggal díszítve vihet haza az ünnepi asztalra. A foglalkozást a Kincsesláda Alkotóműhely képviseletében Bulissa Ildikó tartja meg.
    9:00 – 11:00 Zenél a SobriBoogie együttes
    Az együttes improvizatív örömzenéjének sokszínűségét azok a zenei hatások határozzák meg, amelyek a Dunakanyarban szárnyaikat bontogató muzsikusok számára szinte elkerülhetetlenek; a népzenei motívumokat éppúgy a magunk örömére használják zenéjükben, mint az elmúlt évtizedek legismertebb slágereit.
    A háromfős akciócsoport tagjai: Mocskonyi Dörgő – gitár; Vaskó-Fehérváry Regő – ütőhangszer; Fáy Lukács – szaxofon
    11:00 Harapj bele a szentendrei ünnepi kalácsba!
    Közösen elfogyasztjuk Szentendre ünnepi kalácsát. Gyere, és vegyél te is egy szeletet!
    11:30 Tombolasorsolás
    A húsvéti kalács felszeletelését követően tombolasorsoláson találnak gazdára a piac árusainak termékei! Hogy mi lesz a csomagokban? Az még titok! De a piacon kiderül!
    Az ajándékcsomagot 12 óráig ott helyben, vagy azt követően 18 óráig a Tourinform Irodában átvehetitek!
    Az esemény a Szentendrei Tavaszi Fesztivál (TaFe) részeként kerül megrendezésre.
  • Jelentkezési lap a Dumtsa Kézműves Kirakodóra

    Továbbra is várja a szentendrei Dumtsa Kézműves Kirakodó a kézművesek jelentkezését a 2026-os évben! A Kirakodó szombatonként és vasárnaponként, valamint a hosszú hétvégék teljes időtartamában nyitva tart, 2026. április 3. és november 1. között. A jelen jelentkezési lap április és május hónapokra vonatkozik.

    Alkalmanként tematikus kirakodóval, minden más esetben iparművészeti kavalkáddal szeretné megtölteni a főszervező, a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. a szentendrei Dumtsa Jenő utcát, a patak partja és a Fő tér közötti sétálóutcát.

     

    Jelentkezési lap és részletek:

    https://forms.gle/WU84rCzt9xD2M3Cb7

     

    A részvétel díja: 9.000 Ft/nap/hely

    A jelentkezéssel kapcsolatban visszajelzést küldünk. A jelentkezés legfeljebb az adott hétvégét megelőző 14. napig történik meg. Pozitív elbírálás esetén a részvétel feltétele a szerződéskötés, valamint a részvételi díj megfizetése elektronikusan.

    Foglalás időtartama

    Előnyben részesítjük azokat a kiállítókat, akik egy-egy hétvége teljes időintervallumában ki tudnak állítani. Kérjük, ha mégsem tudna jönni a teljes hétvégére, azt az űrlap végén található Megjegyzés rovatban tüntesse fel!

     

     

    Sátrak

    A jelentkezők számára sátrat és asztalt biztosítunk, annak kihelyezésének költsége azonban a kiállítót terheli.

    A sátrak 2×2 méteres helyet biztosítanak. Továbbá asztalt biztosítunk, melynek mérete: 80×180 cm. Széket nem tudunk biztosítani. A sátrak és az asztalok kihelyezésével kapcsolatban Bochnert Tibortól tudnak segítséget kérni, akinek elérhetőségét a pozitív elbírálást követően adjuk meg.

    A jelentkezés elfogadását követően tájékoztatjuk a résztvevőket az elhelyezkedésről.

    A sátrak és eszközök felállítása és leszedése minden esetben a rendezvényt megelőző 2 órával kezdődik meg, és a zárást követő 1 órában zajlik, így Bérlő számára a bepakolásra 09:00 órától nyílik lehetőség, és 19:00-ig szükséges a helyszínt elhagynia.

    Nyitvatartás

    Minden nap 10:00 és 18:00 között, azonban a nyári időszakban, amennyiben a látogatói forgalom megengedi, szeretnénk kérni, hogy lehetőség szerint tovább tartsanak nyitva.

    A vásár résztvevőinek ingyenes mosdóhasználatot biztosítunk a Tourinform Iroda közösségi mosdójában.

    Különleges hétvégék

    Több tematikus hétvégét tervezünk, valamint tovább tartunk mindenképpen nyitva.

     

    Pakolás

    A ki- és bepakolásról, az értékek védelméről minden kiállító maga gondoskodik. A sátrak nem zárhatók.

    A ki- és bepakoláshoz igény esetén behajtási engedélyt biztosítunk, melynek ára: 2400 Ft/szezon/rendszám. A ki- és bepakolás idejére szabad csak beállni az utcába. Behajtani szombaton délelőtt 9:30-ig és vasárnap 18:30-tól lehet. A behajtási engedély a Dumtsa Jenő utcára, a Péter Pál utcára és a Kucsera utcára vonatkozik. A ki- és bepakolást követően el kell hagyni autóval a helyszínt. A behajtási engedély legfeljebb 5 munkanappal az esedékesség előtt igényelhető!

    Kérdés esetén keressenek minket az alábbi emailcímen: takacs.erzsebet@szentendre.hu

    Amennyiben a megadott időpontokon változtatna, kérem, küldjön emailt!

    Várjuk Önöket sok szeretettel!

  • Ismét nyitva a szentendrei Tourinform Iroda

    A technikai problémák elhárítása után ismét nyitva a szentendrei Tourinform Iroda a Dumtsa Jenő utca 22. szám alatt, amely keddtől péntekig 10 és 16, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között várja a látogatókat. Az irodából megvásárolhatók különböző belépőjegyek és számos ingyenes szolgáltatással is várjuk az érdeklődőket, mint térképek, ismertető turisztikai kiadványok.

  • Megnyílik a Szentendrei Kor(i)zó

    Ismét lesz lehetőség korcsolyázni Szentendrén a téli hónapokban! A Szentendre és Térsége TDM Nkft. üzemeltetésében a Duna-korzó központi, kavicsos területén egy 55 méter hosszú és 7 méter széles, modern, környezetbarát korcsolyapályát alakítanak ki. A Szentendrei Kor(i)zó névre keresztelt jégfelület 2025. november 29-től egészen 2026. január 25-ig várja a látogatókat, hogy felejthetetlen élményt kínáljon a Duna-part különleges hangulatában.

    FIGYELEM! Az időjárási helyzet miatt a korcsolyapálya 2026. január 13-án nem működik.

    Nyitvatartás:

    • Vasárnaptól csütörtökig: 9:00 – 20:00 óra között
    • Pénteken és szombaton: 9:00 – 21:00 óra között

    Szentendreieknek a lakcímkártya felmutatásával ingyenes!

     

    A Helyi Közösségért: Ingyenes Belépés és Iskolai Programok

    A korcsolyapálya-projekt legfontosabb célja, hogy a szentendrei gyerekek és családok számára minőségi téli sportolás lehetőségét biztosítsa a város szívében. Ennek jegyében a szentendreiek számára ingyenes a pályahasználat lakcímkártya felmutatásával. Kiemelten fontos a helyi oktatás támogatása is: az óvodai és iskolai csoportok hétköznap előzetes bejelentkezés alapján szintén ingyenesen használhatják a pályát, ezzel biztonságos és vidám mozgáslehetőséget kapnak a fiatalok.

    Zöld Technológia: 7 Tonna CO2 Megspórolva

    A projekt megvalósításakor kiemelt szempont volt a fenntarthatóság. A pálya egy forradalmi, Glice nevű szintetikus technológiával valósul meg, amely tökéletesen illeszkedik Szentendre „Zöld Város” koncepciójához. Ez a megoldás lényegesen kisebb ökológiai lábnyommal jár, mivel nem igényel vízpótlást vagy energiaigényes hűtést. Ezzel a megoldással nagyjából 7 tonna CO2 kibocsátást spórolunk meg a szezon alatt a hagyományos jéghez képest, sőt, a Glice minden legyártott panel után egy fát ültet, így a karbonlábnyoma negatív. További előny, hogy a szintetikus pálya minden időjárás mellett használható, és mivel nincs hűtőrendszer, a generátor zaja sem rontja el a dunaparti korcsolyázás élményét. A felületén ugyanúgy lehet korizni, mint a fagyott jégen, saját, vagy a helyszínen bérelt hagyományos korcsolyával.

    Turisztikai Vonzóerő és Próbaév

    A korcsolyapálya a Dunakorzó különleges hangulatával, a karácsonyi vásár fényeivel együtt új közösségi és turisztikai vonzerőt teremt. A létesítmény élénkíti a téli vendégforgalmat az adventi időszakban, és élettel tölti meg a hagyományosan holtszezonnak számító januári hónapot is. Ez a helyi gazdaságban és vendéglátásban érintett vállalkozások számára is előnyös.

    Mivel hasonló jellegű, közterületen üzemeltetett műjégpályára még nem volt példa Szentendrén, a városvezetés ezt az évet egyértelműen próbaévnek tekinti. A próbaév tapasztalatai alapján gyűjtött adatok képezik majd az alapját a későbbi, hosszú távú üzemeltetési modell kidolgozásának.

    Találkozzunk a pályán!

     

    ÁRAK

     

    Pályahasználat

    Szentendrei lakcímkártyával vagy Szentendre Városkártáyával: ingyenes

    Más lakcímkártyával: 1.000,- Ft

    A megváltott jegy az adott teljes napra vonatkozik.

     

    Korcsolyabérlés

    Szentendrei lakcímkártyával vagy Városkártyával

    gyermek (18 év alatt): 1000,- Ft

    felnőtt: 2000,- Ft

    Más lakcímkártyával

    gyermek (18 év alatt): 1500,- Ft

    felnőtt: 2500,- Ft

     

    A Dunakorzó páratlan panorámájába illeszkedő korcsolyapálya új turisztikai látványosságként is hozzájárul ahhoz, hogy Szentendre egész télen pezsgő, vendégszerető városként fogadja látogatóit.

     

    Ünnepi nyitvatartás:

    December 24-25. Zárva

    December 31. 9:00 – 18:00

  • Téli Szezonális Munkatársat keresünk Szentendrén

    Ha szívesen dolgozna egy különleges, téli hangulatú környezetben, Szentendre szívében, a Dunakorzón, várjuk jelentkezését!

    A Szentendre és Térsége TDM Nkft. ideiglenes munkatársat keres a Dunakorzón felállított korcsolyapálya kiszolgáló faházában történő feladatok ellátására, a 2025/2026-os téli szezon idejére.

    Főbb feladatok:

    • Korcsolyakölcsönzés: A korcsolyák átvétele és kiadása, nyilvántartása.
    • Pénztárkezelés: A belépők és a bérleti díjak kezelése, kassza zárása.
    • Információadás: A pálya használatával és a korcsolyázás feltételeivel kapcsolatos tájékoztatás.
    • Rend fenntartása: A faház és a kölcsönző körüli rend és tisztaság megőrzése, a modern, műanyag borítású korcsolyapálya tisztítása.
    • Kapcsolattartás: Segítségnyújtás a látogatóknak (különösen a helyi gyerekeknek és turistáknak).

    Elvárások:

    • Pontos, precíz munkavégzés, különösen a pénzkezelésben.
    • Kiváló kommunikációs képesség, kedves és segítőkész attitűd.
    • Önálló munkavégzésre való képesség.
    • Angol vagy egyéb idegen nyelv ismerete előny (a turisztikai jelleg miatt).

    Munkarend: a munkarend beosztás szerint, mely hétvégét és ünnepnapot is tartalmazhat. (A jégpálya nyitvatartása: vasárnaptól-csütörtökig: 09:00 – 20:00 között, pénteken és szombaton 09:00 – 21:00 között 2025. november 28. és 2026. január 25. között)

    Amit kínálunk:

    • Egyedülálló munkakörnyezet a téli Szentendre legszebb pontján, a Dunakorzón.
    • Szezonális, határozott idejű munkaviszony (várhatóan 2025. november végétől 2026. január végéig).
    • Részletes betanítás és támogató háttér.

    Jelentkezés:

    Kérjük, küldje el fényképes önéletrajzát és motivációs levelét a tdm@szentendre.hu címre, a tárgyban feltüntetve: „Korcsolyapálya Szezonális Munkatárs”.

    Jelentkezési határidő: 2025. november 11.

    Kérjük, vegye figyelembe, hogy a toborzás jelenleg előkészítő fázisban van. A beérkező jelentkezéseket bizalmasan kezeljük, és legkésőbb 2025. november elején visszajelzést adunk a kiválasztási folyamat következő lépéseiről.

  • Tervek, ötletek lépésről-lépésre: a gabolinoART története

    „A gabolinoART nemcsak az alkotást jelenti számomra, hanem az ezzel járó önismereti utat, fejlődést, szabadságot és változatosságot” – mondta el Engelhardt-Marosy Gabriella, a gabolinoART Szentendrén élő megalkotója. Babás termékekkel és szobakiegészítőkkel indult, ma már táskáiról ismerik a szentendrei alkotót. „Mindig is közel állt hozzám a természet és szeretek onnan inspirációt meríteni, mely később formát ölt egy táskában vagy egyéb alkotásban.”

     

     

     

    Hogyan született meg a gabolinoART márka ötlete?

    Maga a gabolinoART márka 2012-re nyúlik vissza, amikor is kislányomnak szerettem volna varrni egy alvókendőt, amit elveszítettünk egy séta alkalmával, és mivel boltban nem találtam hasonlót sem, így magam kezdtem kutatni anyagok után. Ekkor elindult bennem valami és felszínre került a vágy, ami mindig is bennem volt: alkotni, alkotni és alkotni, valami újat, maradandót, emberek számára kedveset. Vettem egy használt varrógépet, és elkezdtem autodidakta módon megtanulni varrni. Semmilyen tapasztalatom nem volt, csupán a velem született kézügyességem, akaraterőm és lelkesedésem az alkotás iránt. Gyerekek, család és nyolcórás munka mellett vágtam bele a vállalkozásba 2015-ben és kezdtem el készíteni különféle termékeket, ami a mostani gabolinoART kezdetét jelentette. Tehát eredetileg nem táskákkal indultam, hanem többnyire babás termékekkel, szobakiegészítőkkel.

     

    Mesélnél egy kicsit a név eredetéről?

    A márkanév választása anno nem volt annyira tudatos, mint ahogy azt a mai tudásommal választanám meg. Mivel először gyerekeknek szóló termékeket kezdtem el készíteni, így valahogy adott volt, hogy az egyik babás fórumban használt nevemet, a Gabolinot fogom a márkámnál is használni. Az „ART” pedig maga az alkotás, a művészet, melyet termékeimben megelevenítek.

    Mára a gabolinoART nem csupán egy táskamárka. Számomra ez egy belső út, kézzel varrt történet, ahol minden forma, szín és öltés egyensúlyt keres. Egyensúlyt a természet és a város között. A praktikum és a lélek között. A hagyomány és a kortárs stílus között. A gabolinoART nemcsak az alkotást jelenti számomra, hanem az ezzel járó önismereti utat, fejlődést, szabadságot és változatosságot. Nagyon sokat tanultam és tapasztaltam az elmúlt tíz évben, amiért mind magamnak és a családomnak hálás vagyok.

     

    Milyen technikákkal dolgozol, és milyen anyagokat használsz legszívesebben?

    A gabolino márka fő profilja a női táskák és kiegészítők varrása lett, a gyerekek számára készült plüssök, babák lekerültek a webshopból, de néha egy-egy vásáron azért még ők is jelen vannak velem limitált mennyiségben – főleg a Dumtsa Kézműves Kirakodóra készítettem ezeket idén, ahogy időm engedte. A táskáknál a bőr vette át a főszerepet. Nagyon szeretek természetes anyagokkal dolgozni, így mára ez lett a fő irány, hogy minél természetesebb alapanyagokat használjak. 2024 nyarán beiratkoztam a bőrdíszműves képzésre, amit idén nyáron fejeztem be, de ősszel vizsgáztam. Úgy érzem, ez teljessé tette a gabolinoART-ot. Manapság leginkább bőrből készítek táskákat és kiegészítőket, valamint a roll-top hátizsákokhoz nagyon szeretem használni az erős és szintén természetes viaszolt vásznat (nem viaszkos vászon!). Ez egy vastag vászon, melyet viasszal impregnálnak, ez teszi vízállóvá. A hajózásnál volt először használatos és nagyon népszerű. Ezek mellett még megtalálhatóak designer pamuttal kombinált kisebb termékek is.

     

    Hogyan írnád le a stílusod? Van olyan művészeti irányzat, amely hatott rád? Úgy tűnik, a letisztult formavilág jellemző rád.

    Igen, mondhatjuk, hogy a dizájn tiszta, letisztult és funkcionális, de mégis elegáns, nőies vonásokkal. Fő irányelvem a fenntartható, természetes, színes harmónia, mely tükrözi a tudatos életmódot, de ugyanakkor fontos, hogy a darab, amit viselünk, testi-lelki harmóniát, személyes stílust, és örömteli színvilágot tükrözzön.

    Hogy volt-e különösebb művészeti irányzat, ami hatott rám tudatosan, azt nehéz megmondanom, mert sok minden érdekelt az évek során. Az biztos, hogy a kubizmus geometriai formáit, szemléletét szeretem, mely szerint a természet alkot a művészen keresztül. Mindig is közel állt hozzám a természet és szeretek onnan inspirációt meríteni, mely később formát ölt egy táskában vagy egyéb alkotásban.

     

    Milyen témák vagy motívumok jelennek meg gyakran az alkotásaidban, és miért? Pontosan milyen termékeket találunk a kínálatban?

    A termékkínálat többnyire nőknek szól, mely táskák és kiegészítők formájában jelenik meg. Elég sokféle modell kapható: hátizsák, crossbody, válltáska, övtáska, érkeznek hamarosan csinos kézi és válltáskák, bucket bag-ek is. Roll-top hátizsákok és övtáskák között lehet találni férfiaknak szóló darabokat is, illetve nagyon szívesen készítek férfiaknak egyéni megrendelésre. Jövőben tervem, hogy több apróáru legyen elérhető férfiaknak is – pénztárcák, kártyatartók, szemüvegtokok és hasonlók.

     

    Kiknek szólnak a gabolinoART termékek vagy művek? Van egy meghatározott célcsoportod?

    Mindenképpen olyan embereknek, akik értékelik a kézműves, tudatosan készült termékeket. Olyan vásárlóknak, akiknek fontos a minőség, a tartósság, akik keresik az elegancia és funkcionalitás egyensúlyát. Vásárlóim szeretik a kis szériás, egyedi darabokat és kedvelik a természetes formákat, de ugyanakkor mernek színeket is használni.

     

    Mely termékek a közönség kedvencei?

    A bőr termékek érkezésével az első két táska modell, mely egy kisebb crossbody (Lujza) és egy nagyobb shopper táska (Eliza), abszolút kedvencek lettek. Ezen kívül a hátizsákok és övtáskák nagy favoritok mostanság.

     

     

    Hogyan reagál a közönség a munkáidra? Van emlékezetes visszajelzés, ami különösen megmaradt benned?

    Sok emlékezetes van számomra, nem tudnék egyet kiemelni. Minden egyes visszajelzés hatalmas örömmel, hálával és újabb motiváció tölt el, és még inkább inspirál, hogy folytatni tudjam az alkotást. Hihetetlen jól esik, amikor az emberek akár online visszajelzésben, akár egy vásár alkalmával kifejezik az örömüket a megkapott termék iránt. Ez nagyon sokat jelent a számomra.

     

    Miért fontos számodra Szentendre, mint város, és hogyan kapcsolódik a márkádhoz?

    Négy éve vagyok szentendrei lakos és nagyon szeretek itt élni. Pécsiként mindig is szerettem Szentendrében, hogy itt is van kis történelmi belváros, dimbes-dombos utcák és jelen van az erdő közelsége. Szerencsés vagyok, hogy pont a kettő között lakhatok. Bár fizikailag nincs még üzletem a városban, de megtalálhatóak termékeim a Newsee Store-ban, aminek nagyon örülök. Fontos számomra, hogy alkotóként jelen legyek a belvárosban is valamilyen formában.

     

    Részt vettél idén a Dumtsa Kézműves Kirakodón is.

    Ez különösen nagy élmény számomra és hálás vagyok, hogy idéntől én is részese lehetek. Az alkotás során egyedül dolgozom, így nekem mindig nagyon felemelő, hogy a Kirakodón személyesen is megmutathatom a termékeimet és találkozhatom a közönségemmel. Úgy gondolom, ez egy remek kezdeményezés, és szuper lehetőség mind az alkotóknak, mind Szentendrének, hisz ezzel a programmal színesítik a várost. Nagyon kedves iparművészeket, alkotókat ismerhettem meg itt, színvonalas alkotásokkal, és a szervezés rugalmassága, a vásárok lebonyolítása is nagyon emberi.

     

    Milyen terveid vannak a közeljövőre nézve? Tervezel új irányokat, kollekciókat?

    Korábban tartottam varrós workshopokat, mely tervben van, hogy ismét, új formában folytatódjon majd. Ugyanakkor most a fő fókusz a bőr táska kollekciók bővítésén van. Érkeznek új fazonok az ősszel, illetve a korábbiaknál új színek. Szeretnék olyan színeket is bevezetni bőrből, ami akár utánrendelhető lesz. Tervekből, ötletekből szerencsére mindig rengeteg van, és úgy érzem, szépen, lépésről-lépésre sikerül is megvalósítom őket. Számomra fontos, hogy ez mindig összhangban legyen a család ritmusával is.

  • Szentendrei Teafesztivál: A közösségi élmény varázsa a Japánkertben és a város rejtett zugaiban

    Szentendre ad otthont 2025. október 12-én a régió egyetlen őszi, szabadtéri teafesztiváljának, amely a hagyományos teaszertartásokat a modern közösségi élményekkel ötvözi. A rendezvény középpontjában a kínai és japán teák, a kézműves kerámiák, valamint két különleges teázási forma, a „teás kirándulás” és a „gerilla teázás” áll.
    A fesztivál központi helyszínei a szentendrei Japánkert és a mellette elterülő Czóbel park lesznek, ahol a látogatók 15-25 teaárus, keramikus és ételárus kínálatából válogathatnak. A fesztivál 4.999 forintos adományjegye egy fesztiválcsészét is tartalmaz, amely egyben feljogosít a kereskedőknél való kóstolásra. A nap folyamán a Japánkert pavilonjában olyan programok várják az érdeklődőket, mint a tai chi és teázás, japán táncbemutató, teajóga, valamint a matcha teaszertartás az Urasenke teaiskola vezetésével.
    A fesztivál igazi különlegességét azonban a központon kívüli események adják. A szervezők célja, hogy a tea ne csak egy ital, hanem a kapcsolódás eszköze legyen. „Ezek az apró csészék 6 gramm teával közös élményt varázsolnak 30-40 embernek. Az igazi varázslat az, amikor idegenekből barátok lesznek egy csésze tea mellett” – vallja a főszervező.
    Gerilla teabázisok és teás kirándulások
    A fesztivál egyik legizgalmasabb eleme a gerilla teázás, amely meglepő városi helyszíneken, például a Duna-parton, a Bükkös-parton vagy a Szamárhegyen felállított teabázisokon zajlik. Ez a Pierre Sernet nevéhez fűződő teázási forma a közterületi, spontán teaszeánszokat jelenti, amihez csupán egy termosz forró víz, egy teakészlet és nyitottság szükséges. A bázisok egyfajta akadályverseny keretében látogathatók, pontgyűjtéssel téve még izgalmasabbá a felfedezést.
    A rendezvény a Magyarországon is népszerű teás kirándulás (tea hiking) kultúrájára is épít. Már az eseményt megelőző napon, október 11-én, szombaton vezetett túrák indulnak Szentendre környékének legszebb részeire, például a Lajos-forráshoz vagy a Spartacus-ösvényre.
    A fesztivál filozófiája
    A Szentendrei Teafesztivál több mint egy gasztronómiai esemény; egyfajta felhívás a lelassulásra és a jelen pillanat megélésére. „Azt szeretném megmutatni, hogy a buborékoló víz hallgatása, miközben a koi pontyok figyelnek, ingyen van. A naplemente ingyen van” – hangsúlyozza a szervező. A cél, hogy a résztvevők a tea segítségével – amely egyszerre élénkít és nyugtat – felfedezzék a környezetük apró részleteit és a közösségi élmény erejét. A fesztivál mindenkit vár, a gyümölcstea-fogyasztóktól a tapasztalt teamesterekig, azzal a céllal, hogy mindenki egy szinttel feljebb lépjen a tea megismerésének útján.
    Gyertek, teázzunk együtt október 12-én Szentendrén!
    Gyakorlati információk
    * Időpont: 2025. október 12., vasárnap, 10:00–18:00
    * Helyszín: Központi helyszínek a Japánkert és a Czóbel park, emellett gerilla teabázisok szerte a városban.
    * Belépő: 4.999 Ft, amely tartalmazza a fesztiválcsészét a korlátlan kóstoláshoz. A kóstoláson kívül a fesztivál szabadon látogatható
    * Előprogramok: Október 11-én, szombaton vezetett teás kirándulások Szentendre környékén, valamint Shu Puerh pszichedelikus teaparty a Barlangban
    * További információ:
    * Facebook: https://www.facebook.com/profile.php?id=61574542314001