Első alkalommal rendezték meg a Váci Tankerületi Zenei Találkozót 2019. május 8-án Szentendrén, a Városháza dísztermében. A programon a Tankerülethez tartozó zeneművészeti szakgimnázium és alapfokú művészeti iskolák kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.
A rendezvény ötlete Verebélyi Ákos tankerületi igazgatóban merült fel, aki köszöntőjében elmondta: a találkozó célja az volt, hogy a tankerület művészpedagógusai és tanítványaik megismerjék egymást. Nagy öröm számára, hogy a váci tankerületben – amely három járást ölel fel – ennyi kiváló alapfokú művészeti iskola működik. – Szeretném, ha a művészeti intézményeink szorosabb kapcsolatot ápolnának egymással, közösen gondolkodnának, akár közös kamaraprodukciókat hoznának létre. Ez a találkozó arra is jó, hogy a zenével örömet okozzunk egymásnak és arra is, hogy közelebb hozza az intézményeket egymáshoz – hangsúlyozta. Hozzátette: nem titkolt vágya, hogy a jövőben akár közös produkciók is létrejöjjenek. Végül köszönetet mondott a település polgármesterének a rendezvény fővédnökségének elvállalásáért.
Verseghi-Nagy Miklós, a város vezetője elmondta: mindig örömmel biztosítanak helyszínt hasonló kezdeményezéseknek. – Szentendre sok szempontból befogadó település. Az értékeket hordozó kulturális programokat különösen nagy örömmel látjuk – mondta. Majd a zene fontosságáról, érzelemközvetítő, gondolatébresztő szerepéről beszélt. A polgármester végül egy idézettel zárta a beszédét: „A zene ott kezdődik, ahol a nyelv felmondja a szolgálatot.”
A bevezető után a növendékeké és zenéé volt a főszerep. Felléptek: a Zöldsziget Körzeti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola, Alapfokú Művészeti Iskola, a Kalász Alapfokú Művészeti Iskola, a Tahitótfalui Pollack Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Nagymarosi Kittenberger Kálmán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Visegrádi Áprily Lajos Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Teleki-Wattay Művészeti Iskola Alapfokú Művészeti Iskola, a Szobi Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola, a Dunabogdányi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, a Szőnyi István Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola és a Vujicsics Tihamér Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
Az első osztályos kisdiáktól a szakgimnáziumi tanulóig minden korosztály képviseltette magát. A zeneművek színes skálán mozogtak, mint ahogy a hangszerek is sokfélék voltak. Megszólalt a hegedű, a gitár, a zongora, a hárfa, a furulya, a fuvola, a blockflöte, a szaxofon, a trombita, a harsona, a xilofon és a citera is.
A rendezvény a közönség bevonásával közös énekléssel zárult, majd minden kisművész és felkészítő tanára oklevelet vehetett át a tankerület vezetőjétől.