Térségi összefogás az EuroVelo 6 Pest megyei szakaszának megépítéséért

2015. szeptember 04.

Közös nyilatkozatban foglal állást a Dunakanyar kilenc települése és Óbuda az EuroVelo 6 Pest megyei szakaszának az uniós támogatási ciklus első felében történő megépítését szorgalmazva. Szentendre, Visegrád, Dunabogdány, Kisoroszi, Tahitótfalu, Pócsmegyer, Leányfalu, Szigetmonostor és Budakalász polgármestere szeptember 5-én a VII. Pilisi Tekerő kerékpáros kalandtúra rajtja előtt írja alá a Szentendrei nyilatkozatot, melyet a nemzetgazdasági miniszternek címeznek. A kezdeményezést Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer vezetése is támogatja.

A térségi polgármesterek közös nyilatkozatukban arra kérik Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy a Visegrád – Budapest közötti EuroVelo 6 kerékpárútszakasz mielőbbi, egy ütemben történő sikeres megvalósítása érdekében járjon közben a kormánynál.

Mint a nyilatkozatban kifejtik, a Dunakanyar jobb partján, illetve a Szentendrei-szigeten lévő települések önkormányzatai jelentős erőfeszítéseket tesznek a turisztikai, illetve hivatásforgalmi célokat is szolgáló kerékpárutak, a kerékpáros turizmus fejlesztéséért.

A településeken áthaladó, illetve azokra látogató kerékpáros turisták száma annak ellenére meredeken emelkedik, úgy Budapest, mint Bécs irányából, hogy nincs összefüggő kerékpárút, hosszú szakaszokon csak az amúgy is túlterhelt 11-es számú főútvonalon tudnak haladni.

A kerékpáros turizmus örvendetes fejlődése, a kétmilliós főváros közelsége még inkább szükségessé teszi az összefüggő kerékpárút meglétét. Emellett a közel 100 ezres lélekszámú szentendrei járásban is egyre nagyobb igény van a lakosság részéről a hivatásforgalmi és a rekreációs, szabadidős célra is használható kerékpárútra egyaránt.

A Közép-Magyarországi Régió településeinek ugyanakkor korlátozottak a lehetőségei az uniós források elnyerésére, így bár a térség az ország második legkedveltebb turisztikai célpontja, fejlesztésekre alig van lehetőség. Kormányzati segítség nélkül tehát nem valósulhat meg a kerékpárút-fejlesztésre irányuló jogos igény.

A szervezők remélik, hogy a VII. Pilisi Tekerő résztvevői és a rendezvény várható sikere nyomatékot ad a térségi polgármesterek kérésének.