Táncházzenészek Találkozója a Skanzenben

Immár hagyomány, hogy szeptember első hétvégéjén népzenészekkel és népzenét szerető közönséggel népesül be a szentendrei Skanzen. Szeptember 2-án, szombaton a 45 éve működő táncházmozgalom kiemelkedő zenekarai, hangszeres szólistái, énekesei egész napos zenés-táncos forgataggal várják a nagyközönséget. 

A Hagyományok Háza által szervezett IV.Kárpát-medencei Táncházzenészek Találkozóján hazai és határon túli magyar és nemzetiségi zenekarok, szóló hangszeresek és énekesek tánccal és muzsikával töltik meg a Szabadtéri Néprajzi Múzeumot. A táncházakra jellemző hangulat találkozik itt a Skanzen varázsával. Megtelnek élettel a régi épületek, a portákon énekesek, meghívott zenekarok, tanítványok és idős mesterek húzzák a talpalávalót egész nap. Itt lesz az erdélyi Heveder, a vajdasági Juhász Zenekar, a több mint negyven éves Kolo mellett a Magyar Tekerő és a Magyar Dudazenekar. Az Amfiteátrum színpadán Agócs Gergely hangszerbemutatóval egybekötött mesét mond, hallhatjuk a Khamoro Budapest Band koncertjét, de lesz koboz-, tambura- és citerabemutató is. 

A gazdag programkínálatot kézműves-foglalkozások, tánc- és énektanítás, zenészfotó-kiállítás, borkóstolás és az elmaradhatatlan vásártér teszi teljessé. Az esti gálaműsoron hagyományőrző zenész és énekes mesterek mellett a Magyar Állami Népi Együttes táncosai lépnek fel a Skanzen Amfiteátrum színpadán.

Részletes program itt olvasható.