40 éves a Vinczemill Papírmerítő Műhely
A tevékenység folytatódik: Vincze László papíripari mérnök 1985-ben alapította a Vinczemillt, fiaival együtt őrzi a lángot, működik szellemi javainak átadása és mesél.
Számos interjú készült már veled a Vinczemillről. Szereted ezeket a helyzeteket?
Nem vagyok beszédes típus, menet közben találom ki a mondat végét. Szinte tudat alatt úgy irányítom a beszélgetést, hogy szóhoz se jusson a kérdező mellettem. Volt egy atyamesterem, aki erre tanított, Kányádi Sándor sajnos már nem él. 1985-ben kezdtem a papírmerítő vállalkozást és Ő néhány évvel később megkeresett, hogy indítanék-e művészek számára alkotásra is alkalmas, de nekem nem rivális papírmerítő kurzust a székelyföldi Gyergyószárhegyen, az ottani Lázár-kastélyban működő nemzetközi művésztelepen. A sorozat elindult, és onnantól kezdve egészen a haláláig megmaradt az őszinte barátság, ami a családjainkra is kiterjedt. Két évvel később teljesítettem vállalásomat, miközben kínlódtam én is a saját műhelyemmel.
Kínlódtál?
Volt hét szűk esztendő a megalapítást követően, amíg magam is kiismertem ezt a területet, a kockázatos önállóságot. A panaszkodás kifejezés soha nem kisértett meg.
Honnan indult a Vinczemill története?
Tanult szakmám a papírgyártás, papírmérnök vagyok, később közgazdász diplomát is szereztem, de ezek már nem lényeges dolgok. Pályám elején a szentendrei papírgyárat ötéves munkaviszony után hagytam ott, mert úgy éreztem, nem tudok megélni abból a fizetésből. A rajtam lévő öltözék birtokosaként, albérletben lakva valamit ki kellett találnom. Az eredeti tanulmányaimat kezdtem el hasznosítani, ráadásul úgy, hogy a papírmerítésben Magyarországon akkor és azóta is egyedülálló a vállalkozásom. Megszerettem és megismertem ezt az ősi mesterséget, a médián keresztül pedig aztán sikerült ismertséget is szereznem. Innentől kezdve gördült előre a vállalkozás, mint egy hógolyó, ami a lejtőn egyre nagyobbá válik. Három fiamból sikerült kettőt manipulálnom, az egyiket könyvkötőként, a másikat először a mesterség művelőjeként, majd reményeim szerint menedzsereként. Ők Szentendrén dolgoznak velem, könyvkötő fiam már önálló. Összesen hétfős ez a mikrovállalkozás, az alaptevékenység a papírmerítés mellett a különböző termékek saját papírból való előállítása a vállalkozás húzóereje.
Két helyen tevékenykedsz: Szentendrén és Fedémesen.
A Mátra közeli dombvidék kis községében, Fedémesen működik a Vinczemill Kft. alaptevékenysége, a papírmerítés. Szentendrén fogadjuk a megrendeléseket, termékbemutatókat tartunk, valamint a könyvkötészet és kortárs kiállítások helyszíne is itt van. Sokat tanultam és tanulok mind a mai napig földijeim belső derűjéből. Később, mint sokan mások, én is elindultam szerencsét próbálni, kerestem a helyemet a világban, amit aztán Szentendrén találtam meg. Amit elértem, azt édesanyámnak ajánlom, számomra az ikon, ahogyan felnevelt engem és két öcsémet. A viselkedéskultúrámat neki és szülőfalumnak köszönhetem.
Vincze Laci örökös könyvtestépítő bajnok. (Úgy építi, hogy mindig lélek is lakjék a lapokon!) Jó vele dolgozni” – Lackfi János.
Nem volt túl nehéz éppen egy papírgyár után megnyitni a szentendrei műhelyt?
Akkor, 1984-85-ben a Papíripari Vállalatnak 14 papírgyára volt az országban. Ráadásul ebben az időszakban indultak el a vállalati gazdasági munkaközösségek, amelynek keretében a munka mellett, után, de a munkahelyen lehetett pénzt keresni. Ez a lehetőség egy zárt körnek nyílt csupán meg, és mivel én egy egyszerű középvezető voltam, inkább valami újat találtam ki, és ez lett a papírmerítés. Mint kiderült, mindegyik papírgyárban próbálkoztak ugyanezzel, a saját papírmerítő műhely elindításával a kollégák, de aztán egyedül maradtam. Ez annak is köszönhető, hogy tulajdonságaim közül kiemelkedik a kitartás. A papírgyári főnökeim megengedték, hogy munkaidőn túl kísérletezgessek a munkahelyemen. Később garázst béreltem, így csak annyi különbség van köztem és Steve Jobs között, hogy ő valamivel többre vitte. Emellett értelemszerűen pénzt is kellett keresnem, úgyhogy kőműveskedtem, vagy éppen vasútépítkezésen karampácsoltam. Aztán amikor már olyan minőségű papírt tudtam készíteni, ami elnyerte az általam vélelmezett vevőjelöltek érdeklődését, mint a Parlament, vagy különböző könyvtárak, levéltárak és restaurátorműhelyek, jöttek a megrendelések. Nem adtam fel, mert hittem magamban és a munkámban. Eddig tartott tehát a kínlódás.
A technológia fő fázisai a következők: rostosítás, lapképzés, szárítás, felületi kezelés, amelyek a feltalálástól napjainkig nem változtak.
Milyen megbízások érkeztek ilyenkor?
1987-ben a Széchényi Könyvtár restaurátorainak figyelmét is felkeltették a mintapapírjaim, régi könyvek restaurálására, papírlapok pótlására tudták használni. Ezek a kézzel készített papírok ugyanis időtállóak, sok száz évig megtartják a tulajdonságaikat, így beilleszthetők a megsárgult lapok helyett. Vagy például arra is alkalmas ez a papír félbehajtva, hogy a nagyon értékes ősnyomtatványt belehelyezve ne romoljon tovább annak állaga. Megvédi a régi kiadványt a környezetétől. A Parlamentbe ’89-ben hívtak be és tájékoztattak, hogy Németországból szoktak rendelni hasonló papírokat, amelyekről később kiderült, nem is igazi merített papírok voltak, sokkal egyszerűbb technikával készítették őket. Azóta a Vinczemill áll helyt az Országgyűlés Hivatalának készülő kitüntetési okmányok, vagy az új országgyűlési képviselők eskünyomtatványainak elkészítésében, nagyképűen mondhatnám: Magyarországon a rendszerváltás után egy kormány sem tudott megalakulni nélkülem. Amikor pedig egy-egy időszakban, például karácsony előtt megnövekedett a rendelések száma elhittem azt, hogy vittem valamire. Ma pedig már nincs olyan hónap, ami ne lenne kitöltve értelmes értékes munkákkal, nem úgy mint régebben, amikor a január és a február pihenősebben telt. Arra is büszke vagyok, hogy 10 egyetemnek készítünk díszdiplomákat, például a Semmelweis Egyetem összes karának 1500 diplomát egy évben. Termékeinket sok-sok nemzetközi fesztiválon bemutathattuk szerencsére a média is nyitott volt tevékenységünk, munkánk iránt.
És akkor, ha jól számolom, 40 éves idén a műhely.
Fogjuk rá, de nem csinálunk emiatt különösebb bulit.
Mely munkákra vagy a legbüszkébb?
Készítünk például fakszimile kiadványokat, ebben a kategóriában jelenleg a Vizsolyi Biblia áll a csúcson, amit a reformáció 500. évfordulójára készítettünk. Ez abban különbözik az eredetitől, hogy nem ólombetűkkel, hanem print technikával nyomtattuk. Ezt nem megrendelésre készítettük, egyszerűen csak kihívást láttunk benne, mint oly sok mindenben. És el is adtunk már belőle 25 példányt. Idén ősszel Apáczai Csere János születésének négyszáz éves évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának közreműködésével elkészítjük és kiadjuk a Magyar encyclopaedia című könyvét. Korábban Kertész Imre megrendelte tőlem az összes könyvét kis példányszámban, kézzel merített papíron bőrkötésben. Kányádi Sándor minden jelentősebb kötetét is elkészítettem így, főleg a fordításokat, hogy külföldön is terjesszük különleges kivitelezésben nagyszerű költészetét. Megtisztelt barátságával Jankovics Marcell, Makovecz Imre, Gyurkovics Tibor, Bari Károly, Határ Győző, Makkai Ádám, Zollmann Péter. Mindannyiuk számára sorompóba álltam a mesterségemmel, fiaimnak pedig életre szóló élményt nyújtottam, hogy személyes kapcsolatba kerülhettek ezen kortársainkkal. Mostanság Lackfi János a kiszemelt áldozat.
Hogyan alakultak ki ezek az együttműködések?
Számos dolog felkeltette az érdeklődésemet, mindig is volt egyfajta belső késztetésem a megújulásra. Jóleső érzés, ha engem keresnek meg ajánlatokkal, és nem fordítva.
Mit adott ehhez Szentendre?
Szentendrén a művészek és hozzájuk fűződő kapcsolatok révén még nagyobb figyelem irányult a Vinczemillre. Rendszeresen készítünk grafikai másolatokat, nyomatokat, vagy komplett kiállítási anyagokat is létrehozunk olyan alkotóknak, akik elismertek és használják a papírjainkat.
Hogyan figyeltek fel a művészek a merített papírra?
Én kezdtem el kopogtatni náluk a portékáimmal 1985-től kezdve és megúntam, hogy csak vittem és vittem, akkor rákérdeztem, hogy tudnak-e ezzel a papírral dolgozni. Kiderült hogy igen, akkor kitaláltam a műhelygalériámat: az akkori műhely falain havonta más és más képzőművésznek nyitottam kiállítást, természetesen olyanoknak, akik a papírjaimat használták. Azt hiszem elég jól sikerült, mert 1997-ben kaptam egy ajánlatot a Budai Várból, pontosabban az első kerület polgármesterétől Katona Tamástól, hogy a Halászbástya épülettömegéből nyíló, felújított Szent Mihály Kápolnában rendezzek kiállításokat, mivel akkor már 2 éve hiányzott belőle az élet. Természetesen vitt a lendület, hogy megismerjék ezt a típusú tevékenységemet is, ennek a lelkesedésnek az eredménye pedig egy tízéves szerződés lett. Népszerűek voltak a tárlatok, amiket társművészeti projektek egészítettek ki. Ráadásul a Schulek-lépcső alatt felújítottam egy kis helyet, ahol bemutathattam a papírmerítés mesterségét, ahol vásárolhattak is az érdeklődők. Rengeteg művésszel és a különböző művészeti ágakhoz vonzódó fontos és érdekes emberrel ismerkedtem meg a kulturális élet számos területéről. Mindez nem változtatott meg, maradtam olyannak aki most is vagyok, hiszen tisztes megélhetést biztosított a mesterségem.
Az otthonodat képzőművészeti munkák ékesítik.
Sokat csereként kaptam papírért, vagy más munkámért, másokat megvásároltam akár részletre is ha értékes alkotásról volt szó. Szeretem, hogy a mindennapokban is körbevesznek ezek a művek. Cserélem őket a falaimon, van hogy elajándékozom a gyerekeimnek, vagy más, általam tisztelt személyeknek. Látható itt alkotás Szyksznian Wanda grafikusművésztől, Földi Péter festőművésztől, akik még a barát kifejezés felett is állnak. Aknay János, ef Zámbó Öcsi, feLugossy László, Kopacz Mária, Makovecz Imre alig ismert grafikái, Orosz István, Dr. Máriás, illetve Szurcsik József alkotásai is megtalálhatóak itt. Közülük a legtöbben ki is állítottak már a galériánkban, most Keresztes Dóra grafikusművész alkotásai láthatóak, legközelebb pedig Horkay István animációs filmrendező és grafikusművész mutatkozik be. Két évre előre tudjuk, hogy ki fog kiállítani a műhelyünkben, évente három-négy művész munkáit mutatjuk be.
Miután ennyi mindent elértél, mi ösztönöz még?
66 éves vagyok, pályafutásom kezdetén álmaim, vágyaim voltak. Mindezek az idő előrehaladtával tervekké szelídültek. Napjainkban már feladatokról tudok beszélni, amit szeretnék megvalósítani: a Magyar Örökség Díj Bizottság, aminek alelnöke vagyok, és amely szervezet 30 éve ad át személyeknek, településeknek, tevékenységeknek díjat, számomra szimpatikus társaság. Itt még vár rám munka. Szeptember 18-án jótékonysági koncert lesz a Mátyás templomban, a Katolikus Karitászt szeretnénk támogatni, ehhez pedig négy magyar népdalénekest kértem fel szereplésre. Ők, Faragó Laura, Lovász Irén, Szvorák Kati és Petrás Mária, mind Magyar Örökség- és Kossuth-díjasok. Ilyesmi feladatok menedzselése tetszik nekem, hiszen csak ötlet kell és ambíció meg a negyven éve gyarapodó kapcsolataim működtetése. Legalább látom érek-e valamit. Ami még különösen érdekel, hogy Fedémesen a szülőfalumban a munkahelyemen látványműhelyt fogok létrehozni így érdeklődést nyitok a település iránt. Kivonulok a szentendrei műhely életéből, ráhagyom a fiaimra, és átirányítom figyelmemet a szülőfalumra. De motivál az is, hogy szeretnék ennek a szakmának nemcsak hazánkban, hanem a világban egyik legjobb művelője lenni.
Haladsz ezen az úton is, sok külföldi ügyfeled van.
Tizenkét évig béreltem standot a frankfurti Messe Paperworld kiállításán, ahol külföldi ügyfelekre tettem szert, nem is volt más magyarországi kiállító akkor rajtam kívül. Megtanultam, ha valaki éhes, akkor törvényes keretek között lakjon jól. Dolgoztam tehát, mint a kisangyal. És ma is ezt teszem, csak kisebb intenzitással. Abban az időszakban 20 külföldi ügyfelem lett, és egy ügyfél sem köszönt el azóta sem, pedig 15 éve voltunk ott utoljára kiállítóként.
Mi az, ami Szentendrén marasztalt ilyen hosszú időn keresztül?
Szép a környék és befogadott a kisváros. Mindig találok újdonságokat a munkámban és kapcsolataimban, amire találok nyitottságot is. 1980-tól élek Szentendrén, a közeg egyedülálló, hogy ennyi nemzetiség él itt együtt szépen, szociális érzékenységemnek jó táptalaja. Össze tudok hívni a kiállítás megnyitónkra több mint száz embert, tiszteljük-szeretjük egymást. Kell ennél a jelenségnél nagyobb elismerés?
