Magyar Érdemrend

  • 40 éves a Vinczemill Papírmerítő Műhely

    A tevékenység folytatódik: Vincze László papíripari mérnök 1985-ben alapította a Vinczemillt, fiaival együtt őrzi a lángot, működik szellemi javainak átadása és mesél.

     

    Számos interjú készült már veled a Vinczemillről. Szereted ezeket a helyzeteket?

    Nem vagyok beszédes típus, menet közben találom ki a mondat végét. Szinte tudat alatt úgy irányítom a beszélgetést, hogy szóhoz se jusson a kérdező mellettem. Volt egy atyamesterem, aki erre tanított, Kányádi Sándor sajnos már nem él. 1985-ben kezdtem a papírmerítő vállalkozást és Ő néhány évvel később megkeresett, hogy indítanék-e művészek számára alkotásra is alkalmas, de nekem nem rivális papírmerítő kurzust a székelyföldi Gyergyószárhegyen, az ottani Lázár-kastélyban működő nemzetközi művésztelepen. A sorozat elindult, és onnantól kezdve egészen a haláláig megmaradt az őszinte barátság, ami a családjainkra is kiterjedt. Két évvel később teljesítettem vállalásomat, miközben kínlódtam én is a saját műhelyemmel.

     

    Kínlódtál?

    Volt hét szűk esztendő a megalapítást követően, amíg magam is kiismertem ezt a területet, a kockázatos önállóságot. A panaszkodás kifejezés soha nem kisértett meg.

     

    Honnan indult a Vinczemill története?

    Tanult szakmám a papírgyártás, papírmérnök vagyok, később közgazdász diplomát is szereztem, de ezek már nem lényeges dolgok. Pályám elején a szentendrei papírgyárat ötéves munkaviszony után hagytam ott, mert úgy éreztem, nem tudok megélni abból a fizetésből. A rajtam lévő öltözék birtokosaként, albérletben lakva valamit ki kellett találnom. Az eredeti tanulmányaimat kezdtem el hasznosítani, ráadásul úgy, hogy a papírmerítésben Magyarországon akkor és azóta is egyedülálló a vállalkozásom. Megszerettem és megismertem ezt az ősi mesterséget, a médián keresztül pedig aztán sikerült ismertséget is szereznem. Innentől kezdve gördült előre a vállalkozás, mint egy hógolyó, ami a lejtőn egyre nagyobbá válik. Három fiamból sikerült kettőt manipulálnom, az egyiket könyvkötőként, a másikat először a mesterség művelőjeként, majd reményeim szerint menedzsereként. Ők Szentendrén dolgoznak velem, könyvkötő fiam már önálló. Összesen hétfős ez a mikrovállalkozás, az alaptevékenység a papírmerítés mellett a különböző termékek saját papírból való előállítása a vállalkozás húzóereje.

     

    Két helyen tevékenykedsz: Szentendrén és Fedémesen.

    A Mátra közeli dombvidék kis községében, Fedémesen működik a Vinczemill Kft. alaptevékenysége, a papírmerítés. Szentendrén fogadjuk a megrendeléseket, termékbemutatókat tartunk, valamint a könyvkötészet és kortárs kiállítások helyszíne is itt van. Sokat tanultam és tanulok mind a mai napig földijeim belső derűjéből. Később, mint sokan mások, én is elindultam szerencsét próbálni, kerestem a helyemet a világban, amit aztán Szentendrén találtam meg. Amit elértem, azt édesanyámnak ajánlom, számomra az ikon, ahogyan felnevelt engem és két öcsémet. A viselkedéskultúrámat neki és szülőfalumnak köszönhetem.

     

    Vincze Laci örökös könyvtestépítő bajnok. (Úgy építi, hogy mindig lélek is lakjék a lapokon!) Jó vele dolgozni” – Lackfi János.

     

    Nem volt túl nehéz éppen egy papírgyár után megnyitni a szentendrei műhelyt?

    Akkor, 1984-85-ben a Papíripari Vállalatnak 14 papírgyára volt az országban. Ráadásul ebben az időszakban indultak el a vállalati gazdasági munkaközösségek, amelynek keretében a munka mellett, után, de a munkahelyen lehetett pénzt keresni. Ez a lehetőség egy zárt körnek nyílt csupán meg, és mivel én egy egyszerű középvezető voltam, inkább valami újat találtam ki, és ez lett a papírmerítés. Mint kiderült, mindegyik papírgyárban próbálkoztak ugyanezzel, a saját papírmerítő műhely elindításával a kollégák, de aztán egyedül maradtam. Ez annak is köszönhető, hogy tulajdonságaim közül kiemelkedik a kitartás. A papírgyári főnökeim megengedték, hogy munkaidőn túl kísérletezgessek a munkahelyemen. Később garázst béreltem, így csak annyi különbség van köztem és Steve Jobs között, hogy ő valamivel többre vitte. Emellett értelemszerűen pénzt is kellett keresnem, úgyhogy kőműveskedtem, vagy éppen vasútépítkezésen karampácsoltam. Aztán amikor már olyan minőségű papírt tudtam készíteni, ami elnyerte az általam vélelmezett vevőjelöltek érdeklődését, mint a Parlament, vagy különböző könyvtárak, levéltárak és restaurátorműhelyek, jöttek a megrendelések. Nem adtam fel, mert hittem magamban és a munkámban. Eddig tartott tehát a kínlódás.

     

    A technológia fő fázisai a következők: rostosítás, lapképzés, szárítás, felületi kezelés, amelyek a feltalálástól napjainkig nem változtak. 

     

    Milyen megbízások érkeztek ilyenkor?

    1987-ben a Széchényi Könyvtár restaurátorainak figyelmét is felkeltették a mintapapírjaim, régi könyvek restaurálására, papírlapok pótlására tudták használni. Ezek a kézzel készített papírok ugyanis időtállóak, sok száz évig megtartják a tulajdonságaikat, így beilleszthetők a megsárgult lapok helyett. Vagy például arra is alkalmas ez a papír félbehajtva, hogy a nagyon értékes ősnyomtatványt belehelyezve ne romoljon tovább annak állaga. Megvédi a régi kiadványt a környezetétől. A Parlamentbe ’89-ben hívtak be és tájékoztattak, hogy Németországból szoktak rendelni hasonló papírokat, amelyekről később kiderült, nem is igazi merített papírok voltak, sokkal egyszerűbb technikával készítették őket. Azóta a Vinczemill áll helyt az Országgyűlés Hivatalának készülő kitüntetési okmányok, vagy az új országgyűlési képviselők eskünyomtatványainak elkészítésében, nagyképűen mondhatnám: Magyarországon a rendszerváltás után egy kormány sem tudott megalakulni nélkülem. Amikor pedig egy-egy időszakban, például karácsony előtt megnövekedett a rendelések száma elhittem azt, hogy vittem valamire. Ma pedig már nincs olyan hónap, ami ne lenne kitöltve értelmes értékes munkákkal, nem úgy mint régebben, amikor a január és a február pihenősebben telt. Arra is büszke vagyok, hogy 10 egyetemnek készítünk díszdiplomákat, például a Semmelweis Egyetem összes karának 1500 diplomát egy évben. Termékeinket sok-sok nemzetközi fesztiválon bemutathattuk szerencsére a média is nyitott volt tevékenységünk, munkánk iránt.

     

    És akkor, ha jól számolom, 40 éves idén a műhely.

    Fogjuk rá, de nem csinálunk emiatt különösebb bulit.

     

    Mely munkákra vagy a legbüszkébb?

    Készítünk például fakszimile kiadványokat, ebben a kategóriában jelenleg a Vizsolyi Biblia áll a csúcson, amit a reformáció 500. évfordulójára készítettünk. Ez abban különbözik az eredetitől, hogy nem ólombetűkkel, hanem print technikával nyomtattuk. Ezt nem megrendelésre készítettük, egyszerűen csak kihívást láttunk benne, mint oly sok mindenben. És el is adtunk már belőle 25 példányt. Idén ősszel Apáczai Csere János születésének négyszáz éves évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának közreműködésével elkészítjük és kiadjuk a Magyar encyclopaedia című könyvét. Korábban Kertész Imre megrendelte tőlem az összes könyvét kis példányszámban, kézzel merített papíron bőrkötésben. Kányádi Sándor minden jelentősebb kötetét is elkészítettem így, főleg a fordításokat, hogy külföldön is terjesszük különleges kivitelezésben nagyszerű költészetét. Megtisztelt barátságával Jankovics Marcell, Makovecz Imre, Gyurkovics Tibor, Bari Károly, Határ Győző, Makkai Ádám, Zollmann Péter. Mindannyiuk számára sorompóba álltam a mesterségemmel, fiaimnak pedig életre szóló élményt nyújtottam, hogy személyes kapcsolatba kerülhettek ezen kortársainkkal. Mostanság Lackfi János a kiszemelt áldozat.

     

    Hogyan alakultak ki ezek az együttműködések?

    Számos dolog felkeltette az érdeklődésemet, mindig is volt egyfajta belső késztetésem a megújulásra. Jóleső érzés, ha engem keresnek meg ajánlatokkal, és nem fordítva.

     

    Mit adott ehhez Szentendre?

    Szentendrén a művészek és hozzájuk fűződő kapcsolatok révén még nagyobb figyelem irányult a Vinczemillre. Rendszeresen készítünk grafikai másolatokat, nyomatokat, vagy komplett kiállítási anyagokat is létrehozunk olyan alkotóknak, akik elismertek és használják a papírjainkat.

     

    Hogyan figyeltek fel a művészek a merített papírra?

    Én kezdtem el kopogtatni náluk a portékáimmal 1985-től kezdve és megúntam, hogy csak vittem és vittem, akkor rákérdeztem, hogy tudnak-e ezzel a papírral dolgozni. Kiderült hogy igen, akkor kitaláltam a műhelygalériámat: az akkori műhely falain havonta más és más képzőművésznek nyitottam kiállítást, természetesen olyanoknak, akik a papírjaimat használták. Azt hiszem elég jól sikerült, mert 1997-ben kaptam egy ajánlatot a Budai Várból, pontosabban az első kerület polgármesterétől Katona Tamástól, hogy a Halászbástya épülettömegéből nyíló, felújított Szent Mihály Kápolnában rendezzek kiállításokat, mivel akkor már 2 éve hiányzott belőle az élet. Természetesen vitt a lendület, hogy megismerjék ezt a típusú tevékenységemet is, ennek a lelkesedésnek az eredménye pedig egy tízéves szerződés lett. Népszerűek voltak a tárlatok, amiket társművészeti projektek egészítettek ki. Ráadásul a Schulek-lépcső alatt felújítottam egy kis helyet, ahol bemutathattam a papírmerítés mesterségét, ahol vásárolhattak is az érdeklődők. Rengeteg művésszel és a különböző művészeti ágakhoz vonzódó fontos és érdekes emberrel ismerkedtem meg a kulturális élet számos területéről. Mindez nem változtatott meg, maradtam olyannak aki most is vagyok, hiszen tisztes megélhetést biztosított a  mesterségem.

     

    Az otthonodat képzőművészeti munkák ékesítik.

    Sokat csereként kaptam papírért, vagy más munkámért, másokat megvásároltam akár részletre is ha értékes alkotásról volt szó. Szeretem, hogy a mindennapokban is körbevesznek ezek a művek. Cserélem őket a falaimon, van hogy elajándékozom a gyerekeimnek, vagy más, általam tisztelt személyeknek. Látható itt alkotás Szyksznian Wanda grafikusművésztől, Földi Péter festőművésztől, akik még a barát kifejezés felett is állnak. Aknay János, ef Zámbó Öcsi, feLugossy László, Kopacz Mária, Makovecz Imre alig ismert grafikái, Orosz István, Dr. Máriás, illetve Szurcsik József alkotásai is megtalálhatóak itt. Közülük a legtöbben ki is állítottak már a galériánkban, most Keresztes Dóra grafikusművész alkotásai láthatóak, legközelebb pedig Horkay István animációs filmrendező és grafikusművész mutatkozik be. Két évre előre tudjuk, hogy ki fog kiállítani a műhelyünkben, évente három-négy művész munkáit mutatjuk be.

     

    Miután ennyi mindent elértél, mi ösztönöz még?

    66 éves vagyok, pályafutásom kezdetén álmaim, vágyaim voltak. Mindezek az idő előrehaladtával tervekké szelídültek. Napjainkban már feladatokról tudok beszélni, amit szeretnék megvalósítani: a Magyar Örökség Díj Bizottság, aminek alelnöke vagyok, és amely szervezet 30 éve ad át személyeknek, településeknek, tevékenységeknek díjat, számomra szimpatikus társaság. Itt még vár rám munka. Szeptember 18-án jótékonysági koncert lesz a Mátyás templomban, a Katolikus Karitászt szeretnénk támogatni, ehhez pedig négy magyar népdalénekest kértem fel szereplésre. Ők, Faragó Laura, Lovász Irén, Szvorák Kati és Petrás Mária, mind Magyar Örökség- és Kossuth-díjasok. Ilyesmi feladatok menedzselése tetszik nekem, hiszen csak ötlet kell és ambíció meg a negyven éve gyarapodó kapcsolataim működtetése. Legalább látom érek-e valamit. Ami még különösen érdekel, hogy Fedémesen a szülőfalumban a munkahelyemen látványműhelyt fogok létrehozni így érdeklődést nyitok a település iránt. Kivonulok a szentendrei műhely életéből, ráhagyom a fiaimra, és átirányítom figyelmemet a szülőfalumra. De motivál az is, hogy szeretnék ennek a szakmának nemcsak hazánkban, hanem a világban egyik legjobb művelője lenni.

     

    Haladsz ezen az úton is, sok külföldi ügyfeled van.

    Tizenkét évig béreltem standot a frankfurti Messe Paperworld kiállításán, ahol külföldi ügyfelekre tettem szert, nem is volt más magyarországi kiállító akkor rajtam kívül. Megtanultam, ha valaki éhes, akkor törvényes keretek között lakjon jól. Dolgoztam tehát, mint a kisangyal. És ma is ezt teszem, csak kisebb intenzitással. Abban az időszakban 20 külföldi ügyfelem lett, és egy ügyfél sem köszönt el azóta sem, pedig 15 éve voltunk ott utoljára kiállítóként.

     

    Mi az, ami Szentendrén marasztalt ilyen hosszú időn keresztül?

    Szép a környék és befogadott a kisváros. Mindig találok újdonságokat a munkámban és kapcsolataimban, amire találok nyitottságot is. 1980-tól élek Szentendrén, a közeg egyedülálló, hogy ennyi nemzetiség él itt együtt szépen, szociális érzékenységemnek jó táptalaja. Össze tudok hívni a kiállítás megnyitónkra több mint száz embert, tiszteljük-szeretjük egymást.  Kell ennél a jelenségnél nagyobb elismerés?

  • Dumtsa Kézműves Kirakodó // 2025. szeptember-október

    Továbbra is várja a szentendrei Dumtsa Kézműves Kirakodó a kézművesek jelentkezését a 2025-ös évben! A Kirakodó szombatonként és vasárnaponként, valamint a hosszú hétvégék teljes időtartamában nyitva tart, 2025. április 5. és október 26. között. A jelen jelentkezési lap szeptember és október hónapokra vonatkozik. Tehát az egész évre vonatkozóan több jelentkezési lap születik meg.

    Alkalmanként tematikus kirakodóval, minden más esetben iparművészeti kavalkáddal szeretné megtölteni a főszervező, a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. a szentendrei Dumtsa Jenő utcát, a patak partja és a Fő tér közötti sétálóutcát.

    A részvétel díja: 8.500 Ft/nap/hely

    A jelentkezéssel kapcsolatban visszajelzést küldünk. A jelentkezés legfeljebb az adott hétvégét megelőző 14. napig történik meg. Pozitív elbírálás esetén a részvétel feltétele a szerződéskötés, valamint a részvételi díj megfizetése elektronikusan.

    Foglalás időtartama

    Előnyben részesítjük azokat a kiállítókat, akik egy-egy hétvége teljes időintervallumában ki tudnak állítani. Kérjük, ha mégsem tudna jönni a teljes hétvégére, azt az űrlap végén található Megjegyzés rovatban tüntesse fel!

    Sátrak

    A jelentkezők számára sátrat és asztalt biztosítunk, annak kihelyezésének költsége azonban a kiállítót terheli.

    A sátrak 2×2 méteres helyet biztosítanak. Továbbá asztalt biztosítunk, melynek mérete: 80×180 cm. Széket nem tudunk biztosítani. A sátrak és az asztalok kihelyezésével kapcsolatban Bochnert Tibortól tudnak segítséget kérni, akinek elérhetőségét a pozitív elbírálást követően adjuk meg.

    A jelentkezés elfogadását követően tájékoztatjuk a résztvevőket az elhelyezkedésről.

    A sátrak és eszközök felállítása és leszedése minden esetben a rendezvényt megelőző 2 órával kezdődik meg, és a zárást követő 1 órában zajlik, így Bérlő számára a bepakolásra 09:00 órától nyílik lehetőség, és 19:00-ig szükséges a helyszínt elhagynia.

    Nyitvatartás

    Minden nap 10:00 és 18:00 között, azonban a nyári időszakban, amennyiben a látogatói forgalom megengedi, szeretnénk kérni, hogy lehetőség szerint tovább tartsanak nyitva.

    A vásár résztvevőinek ingyenes mosdóhasználatot biztosítunk a Tourinform Iroda közösségi mosdójában.

  • „Fontos, hogy erősítsük egymást itt, Szentendrén”

    Vallja ezt a Dorothea Bistro & Café tulajdonosa, Ludányi József, vagyis Joe és felesége, Anita. A helyiek jól ismerik kínálatukat, és sokszor nem is csak az ételért, hanem a jó hangulatért és kettőjükért térnek be a vendégek. Figyelnek a szezonalitásra, sokszor vásárolnak alapanyagokat a piacról, „például amikor a Kati megjelenik a spárgával, spárgás étellel várjuk a vendégeket a menükínálatban, de olyan is volt már, hogy piacos hetet tartottunk, és akkor mondjuk a sajtos Józsitól a sajtot, István gazdától a kolbászt hozzuk.” Ismert teltházas irodalmi sorozatuk, ősztől pedig már egy új helyen, egy új étteremben is találkozhatunk velük!

     

     

    Mikor indult a Dorothea története Szentendrén?

    Joe: Ehhez vissza kell ugranunk 2011-be, amikor is elkezdtük a Kedves Kávézót. Majd tíz évig műküdtettük is, amelyet követően párhuzamosan szerettük volna megnyitni a Dorotheát, hogy több lábon álljunk. Viszont megszűnt az eredeti bérleti szerződésünk, ezért maradt egyedül a Dorothea. És bár mások étteremből nyitnak bisztrót, mi fordítva tesszük ezt: hamarosan megnyílik az éttermünk, ami a Dorothea Étterem nevet kapja.

     

    És akkor milyen néven működik tovább a Dorothea?

    Joe: Még az is lehet, hogy megkapja a Kedves Kávézó nevet, ez a márka hozzánk tartozik. Sokan megismerik azt a brandet, sőt, hiányolják is.

     

    Mindeközben kihoznak egy cicamintás cappuccinot. A hely ugyanis nagyon cicabarát, a beszélgetés közben is feltűnik a bisztró macskája.

     

    Honnan érkeztetek meg 2011-ben oda, hogy bisztrót nyissatok Szentendrén?

    Joe: Előtte mind a ketten sokáig kaszinóban dolgoztuk. Én Szentendréről származom, párom Székesfehérvárról, Anita az ottani, én pedig a szentendrei kaszinóban kezdtem 1994-ben.  Amikor aztán ezek a kaszinók 2001-ben megszűntek, mind a ketten átmentünk Sopronba és azóta vagyunk együtt.

     

    Milyen volt kaszinóban dolgozni?

    Joe: A kaszinózás a vendéglátás felsőfoka, ahol élményt adsz el. Nem egy ételt vagy egy italt. Ráadásul magadat is el kellett adni, mert mindenki a borravalóból élt. Szeretjük a vendáglátást, szeretünk főzni, foglalkozni az emberekkel. Ezek a tapasztalatok indítottak el minket a saját vállalkozás útján.

     

    Miért váltottatok aztán?

    Joe: Egyszer egy hiba miatt bezárt a kaszinó 4-5 napra, és mivel ugyanazon a helyen dolgoztunk, megijedtünk ettől a helyzettől, ráadásul már régóta fontolgattuk, hogy visszaköltözzünk Szentendrére. Egy harmadik társsal indítottuk el az üzletet, de szépen lassan ketten maradtunk. A saját ízlésünket valósítottuk meg a Kedves Kávézóban, és úgy látszott és látszik ma is a Dorotheában, hogy ez tetszik az embereknek. Az étlapot úgy alakítottuk ki, hogy elfogadható áron, a lehető legmagasabb minőségben készítsük el az ételeinket.

    Anita: Mi alapvetően hétköznapi emberek vagyunk, és a vendégeink is azok, főként szentendreiek és környékbeliek érkeznek hozzánk. Sok budapesti visszatérő vendégünk van, valaki minden születésnapját itt ünnepli. Mások például a Kedvesben ismerkedtek meg, a bezárás óta pedig ide járnak.

     

    Én magam sokszor lecsúszok a menüről, pedig nagyon izgalmas a kínálat.

    Joe: Igen, takarékosságból nem készítünk belőle túl sokat, 30-40 adagot csupán, de azt minden nap el is tudjuk adni. Figyelünk az igényekre: például pénteken kevesebben esznek húst, így nálunk is szinte mindig hal van a menüben pénteken, szerdán pedig valami különlegesség, mondjuk valamilyen nemzeti étel. És már van vega opció is, amit előző nap kell megrendelni. Sok a visszajáró, nyilván az étel az oka, de talán miattunk is. Persze a szezonalitásra is igyekszünk figyelni, például amikor a piacról a Kati megjelenik a spárgával, spárgás étellel várjuk a vendégeket a menükínálatban, de olyan is volt már, hogy piacos hetet tartottunk, és akkor mondjuk a sajtos Józsitól a sajtot, István gazdától a kolbászt hozzuk, és felkerülnek az étlapra az ő termékeik. Fontos is, hogy erősítsük egymást itt, Szentendrén. Például nagyon sok négyes feletti értékelésű étterem van a városban, pedig még mindig sokan azt hiszik, hogy nem lehet finomat enni Szentendrén. Mi egyébként az időjárást is figyeljük, hogy nagy melegben könnyebb, nyárias ételeket kínáljunk például.

     

     

    Ti is 4,8-as értékeléssel büszkélkedhettek, ami nagyon kiváló. Milyen gasztronómiával foglalkozni ebben a városban?

    Joe: Folyamatosan oda kell figyelni az ételre, szondázni kell a vendégeket, megnézni, mi az, ami ízlik. Nem változtatunk gyakran egyébként az étlapon, inkább apróságokat cserélünk le. Bővítettünk azért az utóbbi időben, mert egy nagyon alap kínálattal bírtunk, de továbbra sem gondolom, hogy jó az, ha telefonkönyv-vastagságú egy étlap. Az a jó, ha minden friss, és nálunk ez így van.

    Anita: Például szoktunk gombászni, így azon ritka helyek közé tartozunk, ahol lehet pilisi vargányás ételt kóstolni a szezonban. Olyan visszajelzés érkezett egyébként a helyiektől, hogy hétvégére lehetne bővíteni a kínálatot, és azóta meg is jelent itt a hétvégi ajánlatunk. Pici konyhánk van, sous vide eljárással dolgozunk, így gyorsan ki tudjuk adni az ételeket. De folyamatosan kísérletezünk is: egy ismerősünknek van füstölője, nála lazacot és vajhalat füstöltünk. Például a házi medvehagyma-levesbe is azt tettük.

     

    Honnan jönnek ezek az ötletek?

    Joe: A szakácsokkal együtt találjuk ki, szeretünk kísérletezni, akár különleges alapanyagot beszerezni. Ezt már tudják a beszállítóink is, így ha van valamilyen különleges fűszer vagy bors például, akkor abból szívesen vásárolunk. De csak a monofűszerek érdekelnek minket, a keverékek már nem. Alapvetően csirkével dolgozunk, de gyakran van szarvas vagy mondjuk marha is. Imádunk enni, nagyon sok helyen jártunk már a világban, mondjuk Kínában sült skorpiót ettem, máshol sült szöcskét, Anita Malajziában duriánt. Sokszor jártunk már Ázsiában vagy Dél-Amerikában is, nagyon szeretjük a fűszeres ételeket. Mi például bírjuk az indiai fűszerezést, akár azt is, amit a helyiek fogyasztanak.

     

    Egy ideje már irodalmi programokkal színesítitek a kínálatot.

    Joe: Forgács Róbert, a budapesti Eötvös József Gimnázium tanára keresett meg minket az ötlettel. És habár az első alkalomra, ahol a Portugál írója, Egressy Zoltán volt a vendég, egyetlen egy ember se jött el, de nem keseredtünk el, hanem elkezdtünk még több embert meghívni. Fél év múlva visszahívtuk Egressy Zoltánt, és tele volt a hely, ahogy Kepes Andrásnál, és azóta sokak esetében is teltházunk volt. Parti Nagy Lajos, Nádasdy Ádám, Garaczi László is járt már nálunk, és természetesen van olyan, aki aztán később visszatér a barátokkal, a családdal hozzánk. Amikor Karafiáth Orsolya itt játszott a Macskadémonban, akkor egy héten keresztül ebédelt nálunk.

     

    Mit lehet elárulni az új étteremről?

    Anita: Már évek óta tervezzük a saját étterem megnyitását, mióta megszűnt a Kedves. A Fő térre néző, háromszázéves műemléki épületben lesz ez az elegáns étterem, ahol korábban a régi kristálybolt és a kisposta működött. Ezt a két helyet nyitottuk mi egybe, ahol ősztől várjuk majd a vendégeket. Nagyobb konyha, kibővült kínálat mellett a szentendrei Krizbo grafikái várják majd itt a vendégeket.

  • Nyári időszakra keresi új munkatársát a szentendrei Turisztikai Iroda

    A Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. keresi csapatának legújabb tagját, aki szakmai gyakorlatát teljesítené a szentendrei Turisztikai Irodában, elsősorban a nyári szünet időszakában.

    Munkatársunk számára változatos és érdekes feladatokat kínálunk a helyi turizmus támogatásában, információnyújtásban, valamint programok és rendezvények előkészítésében.

    Előnyt jelent, ha a jelentkezők:
    • jól kommunikálnak magyarul és angolul,
    • ismerik Szentendre látnivalóit, kultúráját és történelmét,
    • nyitottak, segítőkészek.

    Amit nyújtunk:
    • részvétel Szentendre idegenforgalmának további fejlődésében,
    • lehetőség hosszabb távú együttműködésre.

    Jelentkezni rövid bemutatkozással lehet a tdm@szentendre.hu címen.

    Jelentkezési határidő: 2025. július 7., hétfő 12:00

    Kérdés esetén örömmel állunk rendelkezésre!

     

  • Szentendrei Teátrum Nyár // 2025. július 20. – augusztus 27.

    Koprodukciós előadások a Szigligeti Színház Nagyváraddal. Kortárs művek komoly és könnyed témákkal is. Magyar klasszikusok kicsit újragondolva. Dívák minden korból és stílusból. Operettsztárok teljesen új szerepekben. Koncertek a barokktól a cigány dal napjáig. 2025. nyarán 30 előadással várja a közönséget a Szentendrei Teátrum egyedi programkínálata a Dunakanyar talán legszebb városában.

    Fantasztikus hangulatban telt június 24-én a Szentendrei Teátrum Nyárindító kerti partyja, amelyen több, az évadban fellépő művész is megjelent a sajtómunkatársak, és Szentendre város vezetői mellett.
    A Teátrum idei plakátja Aperol Spritz – rozéfröccs színekben készült, s ezért ez a hangulat köszönt vissza jópár művésznő ruháján, meg persze az italkínálatban is. Karinthy Ferenc Dunakanyar című komédiájára utalva (mely a Teátrum saját produkciója) kis keretjáték indította az esemény hivatalos részét: Szinetár Dóra, mint Kávéfőzőnő fogadta a vendégeket. Lőrinczy György, a Teátrum és a Kulturális Központ igazgatója megnyitójában felvillantotta a programsorozat legérdekesebb produkcióit, majd azzal adta át a szót Fülöp Zsolt polgármesternek, hogy még nem volt olyan főnöke, aki minden előadást megnézett volna, ráadásul úgy, mindig saját magának vásárol jegyet. A polgármester megemlítette a Nyárindító esemény remek, házibuli hangulatát, majd kiemelte a Szigligeti Színház Nagyváraddal készülő, izgalmasnak ígérkező ősbemutatót: Villámcsapottak címmel készül a színészek élményeiből színdarab Kincses Réka, marosvásárhelyi születésű, Berlinben élő rendező vezetésével. A beszédeket három produkció tagolta: Händel áriát adtak elő a Barokk udvarlás művészei, Nádasy Erika a Piaf monodrámából hozott egy sanzont, Szűcs Gabi pedig az Ágytól, asztaltól komédiából egy örökzöldet.

    A Teátrum koprodukciós előadásai a Szigligeti Színház Nagyváraddal
    A Villámcsapottak színmű ősbemutatóját Kincses Réka erdélyi származású, Berlinben élő, de hazánkban is aktívan alkotó rendező jegyzi. A téma: a csoda, vagy más néven a véletlen, ami mindenütt jelen van. A jelenetek a színészek és a rendező komikus és tragikus élményeiből, történeteiből íródnak.
    Lázár Ervin története nyomán készült a Szegény Dzsoni és Árnika, zenét és táncot is felvonultató mesejáték Novák Péter rendezésében, Szirtes Edina Mókus zenéjével, Závada Péter dalszövegeivel, a Szigligeti Színház Nagyvárad színészeivel és a Nagyvárad Táncegyüttes táncosaival. Fontos újítás, hogy a két előadást nem délelőtt lesz, hanem koraeste, alkalmazkodva az akkorra már (remélhetőleg) csituló hőmérséklethez és a gyerekek, családok napi ritmusához.

    A kortárs művek képviseletében
    rögtön a nyitóesten a kortárs tánc és költészet fúziójában a Szálkák című előadást láthatjuk. A Pilinszky János által inspirált, versekkel dúsított táncestet a Feledi Project adja elő.
    Kárpáti Péter írta és rendezte a Trafó és a Füge Produkció előadását, a Térkép a túlvilágról színdarabot Lőw Immanuel főrabbi és Jászai Mari színésznő kapcsolatáról, melynek főszereplői Tóth Ildikó és Zsótér Sándor.
    Horváth András Dezső regényéből készült a Legjobban a nőktől féltem monodráma,
    amelyben egy fiatalember sorsfordító napját meséli el Dékány Barnabás, Georgita Máté Dezső rendezésében.
    A Kultkikötő két kortárs produkcióval lesz jelen Szentendrén: az Életed hétvégéje zenés, párkapcsolati játszma társírója és rendezője Ember Márk, játsszák Sóvári-Fehér Anna, Hevesi László és Kerekes József. A Boldogan éltek színházi mese felnőtteknek alkotói Cseh Judit, Réti Adrienn, Rusznák András, Botos Éva.
    A német kortárs drámát képviseli a De kié lesz a kutya? vígjáték Martin Rauhaus tollából, Szinetár Dórával, Pataki Ferenccel, Péterfy Borival a főbb szerepekben, Paczolay Béla rendezésében.

    Magyar klasszikusok, kicsit újragondolva
    Petőfi Sándor János vitéz című, szépséges elbeszélő költeményét a színház és a koncert fúziójában adja elő Orosz Ákos, Tarján Veronika és Mogyoró Kornél.
    Jókai sétány 200 a címe annak a kulturális stand-up estnek, melyen Jókai Mór kalandos életéből mesél érdekes szemelvényeket Bősze Ádám, Nyáry Krisztián és Bach Kata.
    Karinthy Ferenc egyfelvonásos komédiája, a Dunakanyar, egy kedves csavarral látható, köszönhetően Szinetár Miklós egyedi rendezésének, s amelyben Szinetár Dóra és Makranczi Zalán játékát élvezhetjük.

    Dívák, minden korból, minden stílusból
    Edith Piaf sorsát idézi meg Nádasy Erika. A híres, édes-bús dalokat élő zenekari kísérettel hallhatjuk-láthatjuk a Piaf, a sanzonok királynője zenés élettörténetben.
    Gábor Zsazsáról, a férjfaló üzletasszony-szexszimbólumról szól az Én, Zsazsa színjáték. Létay Dóra szenvedéllyel és humorral varázsolja elénk a celeb nagyasszonyt, Czeizel Gábor rendezésében.
    Kováts Kriszta legújabb, Víz-dalok című albumát mutatja be a Barlang színpadán. A víz minden formában megjelenik Fábry Péter dalszövegeiben, az est vendége az album zeneszerzője, Szirtes Edina Mókus.
    Ágytól, asztaltól címmel zenés színházi est rendezett Pelsőczy Réka, melyben nagy filmek ikonikus jelenetein keresztül kísérjük el Rékát és Mészáros Bélát szerelemtől kibékülésig. Egy kapcsolat felkavaró, megható és vicces stációi, a romantikus hangulatot Szűcs Gabi stílusos énekszámai fokozzák.

    Nádasy Erika

    Operettsztárokat ismerhetünk meg új oldalukról
    például A bagoly és a cicababa előadásban. A klasszikus amerikai film alapján készült komédiában Peller Anna és Peller Károly játssza a két címszerepet, rendezte Lenchés Márton.
    Operett stand-up az Örök típusok című est, amelyben a műfaj alapszereplőinek dinamikáján keresztül pillantunk be Operettország tejszínhabos világába. László Ferenc zenekritikus élményszerűen mesél meglepő és mulatságos sztorikat, melyeket a Primadonna Fischl Mónika, a Szubrett Szendy Szilvi, a Bonviván Boncsér Gergely, és a Táncoskomikus Peller Károly fűszerez slágerekkel.
    Valódi különlegesség az Örökké… szabadon… előadás, melyben egy anya és a fia életük meghatározó pillanatában találnak újra egymásra. A Czeizel Gábor által rendezett színdarab igazi jutalomjátékot kínál az Operettszínházban is játszó, Papadimitriu Athinának és a fiatal musicalsztár Sándor Péternek.

    A koncertkínálatban ismét lesz
    Barokk udvarlás! Negyedik éve csendül fel régizene a fesztivál egyik hétvégéjén Szentendre zeg-zugaiban. Délután ingyenes koncerteken, este nagyelőadásban, a Városháza udvarban. Az Illés Szabolcs összeállította programban most az angol barokk kerül fókuszba, többek közt Händel és Purcell műveivel, zenei improvizációkkal, korabeli táncházzal.
    Az idén 30 éves Söndörgő zenekar hazatér Szentendrére, hogy bemutassa a városnak új, XXX című lemezét. A születésnapi-jubileumi duplakoncerten vérpezsdítő délszláv dallamokat, magyar és világzenét élvezhet a közönség.
    A Nemzetközi Cigány Dal Napja a tavalyi nagy siker után visszatér egy hatalmas, zenés-táncos bulival Szentendrére. A Rostás Mihály „Mazsi” ötletgazda által kitalált programon 10 magyar városban és 5 külföldi helyszínen ünnepeljük a roma kultúrát. Szentendrén idén olyan húzónevekkel mint a Balázs Elemér Group meg a Ham Ko Ham.

     

    A Városháza udvara mellett a szentendrei belváros jól bejáratott helyszínein láthatjuk majd néhány produkciót: a Barlang kertben, a Vajda Múzeum udvarában, a Barokk udvarlás hétvégéjén pedig akár teraszokon, köztereken.

    2025. nyarán is várja a közönséget a Szentendrei Teátrum egyedi programkínálata a Dunakanyar talán legszebb városában.

    jegyek, információk az előadásokról online: szentendreiteatrum.hu
    jegyek személyesen: Tourinform Iroda Szentendre, Dumtsa J. u. 22. és szerte az országban, az Interticket partnerirodáiban

  • Szentendrei Múzeumok Éjszakája 2025

    Egy város, egy este, egy karszalag: Szentendre múzeumai idén is várnak mindenkit szentivánéji programjaikkal június 21-én. Koncertekkel, Múzeum Maraton tárlatvezetésekkel, csillagászati stand up-pal, helytörténeti sétával, illat-kép játékkal, kreatív, alkotó programokkal és az idei emlékévek – Barcsay 125, Jókai 200 – tematikájával összhangban különleges programokkal várunk mindenkit az ország legnépszerűbb eseménysorozatára!

     

    Ferenczy Múzeumi Centrum programok

    16:00-21:00 Vajda alkotókert | Művészeti piknik. Festészet, kollázsjáték, régészeti társasjáték, művészeti bingo. Kitelepülő múzeumi műhelyünkben hőre száradó gyurmából készítheted el egyedi, különleges formájú gyöngyeidet.

    Vajda Múzeum udvar, Hunyadi u. 1.

     

    16:00-24:00 MALOM-ART | Közös festés óriás vászonra.

    MűvészetMalom, Bogdányi u. 32.

     

    16:00-22:00 CZÓBEL-JÁTÉKOK | Bemutatkozik a vadonatúj családi kiállítás-vezető feladatlap, amelyet az ELTE-TÓK rajz- és vizuáliskultúra tanár szakos hallgatói készítettek. Játssz velünk a Czóbel mini-társasjátékkal!

    Czóbel Múzeum, Templom tér 1.

     

    16:00-24:00 Szecessziós színező játék | Szentivánéji lámpás készítés

    Szentendrei Képtár, Fő tér 2-5.

     

    16:00-16:30 Fiatal szaxofonosok sétakoncertje

    a Fő tértől a Vajda Múzeumig. Zenél: a Szentendre Saxophone Collective.

    Az együttes tagjai a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskolában kezdték zenei tanulmányaikat. A közös munkával töltött évek alatt több hazai és külföldi fesztiválon fordultak meg előadóként. 2020-ban a Szentendrei Teátrum promóciós “arcaként” ismerhette meg őket Szentendre város közönsége. A Szentendre Saxophone Collective repertoárja alapvetően a szaxofon-kvartett formációra íródott, szórakoztatóbb zenei műfajú szerzeményekből állt össze.

    Fő tér – Vajda Múzeum, Hunyadi u. 1.

     

    16:30-18:00 Zenés finisszázs | Gyerekkézzel

    A Vajda Múzeumban pincéjében egy különleges kiállítást búcsúztatunk: a Gyerekkézzel című, szentendrei óvodások önarcképeiből és agyagedényeiből rendezett tárlatot. Az alkotások a 10 éves Bánáti Sverák Óvodai Program keretében készültek. Zenél: a Szentendre Saxophone Collective

    Vajda Múzeum pince és udvar, Hunyadi u. 1.

     

    17:00-18:00 BARCSAY 125 • Kép/vers Galambos Péter színművésszel a Közelképek 2. – Barcsay Jenő alakja az 1960-1980-as évek portréfotózásának tükrében című kiállításban

    Ferenczy Múzeum, Kossuth L. u. 5.

     

    17:00-18:30  Jókai 200 • Rab Ráby legendája nyomában Szentendrén | Kosztümös, zenés helytörténeti séta és szabadtéri kiállítás megnyitó gasztroprogrammal. Sétavezető: Komáromi Raisz Borbála.

    A Rab Ráby nyomában kiállítást megnyitja: Fábián Laura történész.

    A séta a Ferenczy Múzeumtól indul (útvonal: Városháza – Rab Ráby étterem – Rab Ráby tér – Avakum köz – Alkotmány utca – Fő tér).

    Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu

    Ferenczy Múzeum, Kossuth L. u. 5.

     

    17:00-20:00 SZABADULÓSZOBA | Keresd Rab Ráby kincsét! – A széf rejtélye

    Szentendre több százéves pincerendszerében egy különleges széfet találtak nemrégiben a régészek. Mostanáig senki nem tudta kinyitni a titkos kóddal lezárt különös szerkezetet, mely a legenda szerint Ráby Mátyás híres kincséhez vezet. Fejtsétek meg a titokzatos rejtélyt!

    Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu

    MűvészetMalom, Bogdányi u. 32.

     

    17:00-18:00 JAZZFŐTÉR | Tóth Viktor & Bird Food Market Trió koncert

    A Bird Food Market a többszörösen Év jazz zenésze díjjal kitüntetett szaxofonos, Tóth Viktor vezetésével 2012-ben alakult, sikerrel szerepeltek a Szentendre Jazz Esteken is 2021-ben. Zenéjük a modern jazz és hip hop házassága, a Charlie Parkerrel („Bird”) fémjelzett hagyomány újraértelmezése, fényes utazás a sosemvolt világok felé. Fiatalokat is megszólító koncertjeiket a minden pillanatban újjászülető zene, és a magas szintű improvizáció jellemzi.

    Tóth Viktor – szaxofon, elektronika

    Bartók Vince  – basszusgitár

    Szarvas Dávid – beatbox

     

    Hallgass bele: https://www.youtube.com/watch?v=xAVlI9eO_no

    Fő tér

     

    18:00-18:30 BARCSAY 125 | LÁTVÁNYBÓL SZERKEZET | A táj és a test transzformációi Barcsay Jenő művészetében | Kiállítás-megnyitó Barcsay Jenő születésének 125. évfordulója alkalmából.

    Barcsay Jenő (1900–1988) a 20. századi magyar képzőművészet egyik legmeghatározóbb alakja, egyéni hangvételű képviselője, egy „régimódi avantgárd”, akinek életművét a klasszikus formaérzék és a modern kompozíciós gondolkodás között kialakított finom egyensúly jellemzi. Barcsay hat évtizedet felölelő munkássága mind stiláris, mind műfaji szempontból szerteágazó és változatos, azonban egy alapelv tekintetében messzemenően következetes: ez pedig a látható világban gyökerező és minden esetben érzelmeket generáló látvány újraszerkesztésének és átformálásának igénye saját vizuális rendje szerint – a rend és a harmónia megteremtése. A Látványból szerkezet című kiállítás arra tesz kísérletet, hogy megmutassa Barcsay Jenő munkásságában azt a folyamatot, amely során a látványból szerkezet, az organikusból geometrikus, az esetlegesből pedig tudatosan felépített rend válik.

    Kurátorok: Iberhalt Zsuzsa és Szabó Noémi művészettörténészek

    Kmetty Múzeum, Fő tér 21.

     

    19:00-24:00 Barcsay művészete | Online kvíz nyereményjáték

    Kmetty Múzeum, Fő tér 21.

     

    19:00-22:00 SZENTIVÁNÉJI Múzeum Maraton | tárlatvezetések

    19:00 Czóbel Múzeum | Mágikus kör – Muladi Brigitta kurátor tárlatvezetése zenés bevezetővel: ZSÜL és SIM francia sanzonokat játszik

    20:00 Szentendrei Képtár | A szecesszió forradalma – Iberhalt Zsuzsa kurátor tárlatvezetése

    21:00 Vajda Múzeum | Tornyok, arcok, maszkok – Szabó Noémi kurátor tárlatvezetése

    Regisztráció: regisztracio@muzeumicentrum.hu

    A séta a Czóbel Múzeumtól indul: Templom tér 1.

     

    20:00-21:00 Mágikus kör • mágikus illatok francia sanzonokkal | Illat-kép játék Zólyomi Zsolt parfümőrrel. A múzeumok éjszakáján exkluzív élményben lehet része az ide látogatóknak. Czóbel és Mágikus köre ezúttal illatfelhőbe burkolózik. A Fragrance Academy egyetlen magyar parfümkészítő mestere, Zólyomi Zsolt, az „orr” érkezik hozzánk, akit ezúttal megihlettek a 20. századi merész színkompozíciói. „A szép parfüm átlátszó ruha a bőrön, azonnali élményt nyújt, s hosszan emlékezetes marad.”- írja statementjében.

    Francia sanzonokat ad elő: ZSÜL és SIM.

    Czóbel Múzeum, Templom tér 1.

     

    20:00-24:00 BARCSAY 125 VIDEOINSTALLÁCIÓ

    “Azt a feketét ki kellett festeni.” (B.J.)

    Videóinstalláció a Barcsay 125 emlékév keretében. Rendezés, koncepció: Gergye Krisztián. Projekció: Dinea László. Zene: Árvai György

    MűvészetMalom, Bogdányi u. 32.

     

    20:00-21:00 tárlatvezetés a Minduntalan. Krasznahorkai László prózavilága című kiállításban

    MűvészetMalom, Bogdányi u. 32.

     

    20:00-24:00 Szentivánéj • csillagÁSZAT • ROCK AND ROLL | Tudományos stand up Vizi Péterrel

    Mióta és miért vannak csillagképek? Hogyan alakították a különböző kultúrák az égbolt képét? Bámuld a csillagokat óriás távcsövön és indulj el a mítoszok nyomában!

    MűvészetMalom udvara, Bogdányi u. 32.

    21:00-22:00 ef Zámbó Happy Dead Band koncert

    Szentendre kultikus kommandózenekara ismét a színpadon! Az eklektikus, sajátos humorú zenei stílus mellett szövegeiben a szürrealisztikus, expresszív elemek elegyednek. Az együttest 1970-ben alakította zenészbarátaival ef Zámbó István képzőművész, jóval a szintén kultikussá vált, nagyhatású A.E. Bizottság Zenekar előtt.

    ef Zámbó István – ének/szintetizátor
    Keszei Krisztián – gitár
    Molnár Gábor – basszusgitár
    Pestalics Fekete Ambrus – szaxofon
    Marton Tamás – dob
    Gábor Andor UFO – perka
    Holló-Szabó Zsófia – ének/vokál
    Szomráky Júlia – ének/vokál

    MűvészetMalom udvara, Bogdányi u. 32.

     

    Nyitvatartási idő

    A múzeumok nyitva: 16:00-24:00 óráig

    (Kivéve a Kovács Margit Kerámiamúzeum, nyitva: 10:00-20:00)

     

     

    Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Skanzen) programok 

     

    SKANZEN GALÉRIA (18:00-20:00)
    • A kertészkedő Jókai, időszaki kiállítás megtekintése
    • 19:30 Kurátori tárlatvezetés, felolvasás, illatok és ízek próbája

    1. FELFÖLDI MEZŐVÁROS (18:00-20:00)
      • 18:30 „Jókai kertje” tematikus séta – Találkozási pont: Felföldi mezőváros bejárata (II)
      • 19:00 Illatok a pohárban: borkóstolóval egybekötött pincetúra (ingyenes, de regisztrációhoz kötött program, maximális létszám: 10 fő) – Főtéri pince (II-12)
      • 18:00-20:00 Élő történelem előadás – Felföldi mezőváros tájegység (II)
      • 18:00-20:00 Kézműves program: kőfestés – Erdőbényei lakóház (II-4)
    2. ERDÉLY (18:00-24:00)
      • 18:30 Filmvetítés: Aranyember – Kiskedei kultúrház (XI-17)
      • 19:00-19:30 Az én Erdélyem: szubjektív tárlatvezetés Bányai Kelemen Barna színművésszel és Szegedy-Kloska Tamás kurátorral– Találkozási pont: Erdély főtér (XI)
      • 20:30 Szerelem és párválasztás, tematikus tárlatvezetés – Találkozási pont: az 1848/49-es szabadságharc honvéd emlékművénél (XI-2)
      • 20:00-23:00 Tánctanítás – Kiskedei kultúrház (XI-17)
      • 23:30 Tűzugrás – Szökőkút, Csíkszereda (Erzsébet liget, XI-8)

    SZÍNPADI PROGRAMOK AZ ERDÉLY TÁJEGYSÉG FŐTERÉN
    • 19:00-19:15 Jókai korabeli viseletek bemutatója
    Világzenei Kertek – Tradicionális zenék különféle megközelítésekben
    • 19:30-20:30 Utakon koncert
    • 21:00-22:00 Kobza Vajk Group koncertje
    • 22:30-23:30 Tariqa Trió koncertje

    ÁLLANDÓ PROGRAMOK 18:00-24:00 KÖZÖTT
    • Fényfestés – Erdély főtér (XI)
    • Amiről a házak mesélnek: nyomozós játék – Erdély város (XI)
    • Romantikus piknik – Szökőkút, Csíkszereda (Erzsébet liget, XI-8)
    • „Szerelem lombjai”: Jókai idézetek a szerelemről – Erdély főtér (XI)
    • Levelek a szívnek: szerelmeslevél-író sarok – Postahivatal, Székelyudvarhely (XI-3)
    • Fotókabin – Korzó kávéház emelet (XI-6)
    • Hennafestés virág motívumokkal – Korzó kávéház emelet (XI-6)
    • Kézműves programok:
    – Virágkoszorú készítés természetes anyagokból – Korzó kávéház emelet (XI-6)
    – Szív illatpárna hímzéssel – Korzó kávéház emelet (XI-6)
    – Kitűző préselt virágokból – Korzó kávéház emelet (XI-6)
    – Papírmerítés, kalligráfiával díszítve – Jaeger patika emelet (XI-5)
    – Batikolás – Jaeger patika emelet (XI-5)
    • Párválasztó játék – Szászújfalusi porta (XI-13)
    • Szerelmi jóslás – Balavásári porta (XI-18)
    • „Szerelmi Ösvény” – Insta pontok
    • Élő történelem játékok (XI)
    • Beöltöző (XI-9)
    • Járgányos (XI)

     

     

    JEGYINFORMÁCIÓ

    A karszalagok ára felnőtteknek 3.000 Ft, gyerekeknek és nyugdíjasoknak 1.500 Ft. Megvásárolhatóak a jegymester.hu oldalon, a múzeumok pénztáraiban és a Tourinform Irodában. A szentendrei múzeumokban elfogadjuk a központi MÚZÉJ karszalagokat is, ugyanakkor a helyben megváltott karszalagok nem biztosítanak ingyenes belépést a pesti programokra.

    A napközben megváltott napijegyek valamint a múzeumi kártyák nem érvényesek az esti programokra. A fogyatékkal élők és egy kísérőjük részére a belépés ingyenes, megfelelő igazolvány felmutatása mellett.

     

     

    EGYÉB PROGRAMOK

     

    Különleges hajózás a Múzeumok Éjszakáján

    Hajózz a Maharttal a lampionokkal díszített, különleges esti járaton Budapestről a Múzeumok Éjszakája alkalmából – csak ezen az estén, csak Szentendrére!

    A férőhelyek száma korlátozott, CSAK 1 hajójárat indul Szentendrére az esti órákban.

     

    Lakástárlat Alapítvány programjai

    17:00 Ezüst Reflexiók – C’est la vie címmel tartanak egy tárlatvezetést, amit Jermakov Katalin és Mátyók Györgyi tartanak. A programról részletek ITT olvashatóak.

    19:00 A Szentendrei Jazz és Improvizációs Tábor növendékei lépnek fel a Lakástárlat Galéria előtti téren. A programról a részletek ITT olvashatóak.

    Pirk János Múzeum programjai

    19:00 ÉG – FÖLD ÁTHATÁSA című tárlatkoncert, melyen zenei remekművek csendülnek fel a barokktól napjainkig.

    Helyszín: a múzeum belső kertje (Rossz idő esetén a Múzeum nagyterme) 2000 Szentendre, Bogdányi u. 34.

    A programon J. S. BACH, W. A. MOZART, F. SCHUBERT, R. SCHUMANN, F. MENDELSSOHN, F. CHOPIN, KODÁLY Zoltán, LEHÁR Ferenc, G. GERSHWIN műveiből hallhatunk részleteket. A koncerten dalok, áriák és kamaraművek hangzanak el SCHEER LÍVIA énekművész és az OBLIVION – TRIÓ előadásában. A művek összeállítását PIRK László festményei inspirálták.

    Scheer Lívia énekművész a Szent István Bazilika koncertjeinek szólistája, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola magánének-tanára, emellett rendszeresen részt vesz énekesként és kamarakórus-tagként hangversenyeken, templomi koncerteken és színházi produkciókban. Az Oblivion-trió tagjaival – Ott Rita (hegedű), Ott Annamária (hegedű), Ott Magdolna (zongora) – a legkülönfélébb zenei formációkban találkozhatott már a nagyérdemű közönség, a klasszikus zenétől a jazzen át a könnyűzenéig. A budapesti és a dunakanyari koncertek mellett Németországban, Franciaországban és Svájban, a Gstaad-i Yehudi Menuhin Festivalon léptek fel.

     

    DUMTSA KÉZMŰVES KIRAKODÓ

    10:00-21:00 Ezen a szombaton nagynyugtáig maradnak velük a szentendrei és környékbeli kézművesek, akik saját termékeiket: ékszereket, ruhákat, kerámiákat árusítanak a vásárban.

     

    A Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár programjai

    Szentendre, Pátriárka utca 7.

     

    18:00 A bor filozófiája – Múzeumok Éjszakája

    Hidegkuti Gergely borász előadása és borkóstolója.

    Az est folyamán Hamvas Béla A bor filozófiája című műve áll a középpontban. Részleteket hallhatunk az esszéből és megkóstolhatjuk a Hamvas által ajánlott borokat.

    A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött június 19-ig a muvelodesszervezes@pmk.hu címen.

    19:00 Éjszaka a könyvek közt – Aludj a könyvtárban! – Múzeumok Éjszakája

    Az eddigi sikerekre tekintettel a gyermekkönyvtár ismét meghirdeti bentalvós programját, ezúttal a Múzeumok Éjszakája programsorozathoz csatlakozva.

    Várjuk a 10-14 évesek jelentkezését, akik szívesen töltenek egy éjszakát a könyvek közt a nyári szünet első napján.

    Tervezett program: játék, olvasás és esetleg egy kis alvás is

    Jelentkezés június 19-ig a gyermekkonyvtar@pmk.hu címen.

     

    20:00 Zseblámpás épületbejárás – Múzeumok Éjszakája

    A nagy népszerűségnek örvendő programunk ezúttal az alkalomhoz illően késői időpontban kerül megrendezésre. Az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár tereibe a tömörraktártól a könyvkötő műhelyig, a fonotékától a díszletraktáron át a tetőtől a pincéig… Továbbá sok érdekességet tudhatnak meg az intézmény és az épület múltjáról, illetve a könyvtár jelenlegi működéséről.

    Zseblámpát/mobiltelefont érdemes hozni erre az izgalmas sétára!

    Sétavezető: Komáromi-Raisz Borbála
    Időtartam: kb. 1,5 óra

    Jelentkezés: komaromi.borbala@pmk.hu
    A szűkös terek miatt a maximális létszám 15 fő

     

    TOVÁBBI PROGRAMOK A VÁROSBAN

     

    16:30 Dj Dharmapa – live Kacsakő

    Kacsakő Bisztró

     

    19:00 IVAN DAN – Dalmát mise

    Szent János plébániatemplom

     

    19:00 Kaláka koncert

    Barlang

     

    19:30-1:00 Szentiván-éji Mulatság / Dj Spacecowboy

    Folt Kávézó

     

    21:00 IVAN DAN – Horvát hagyományörző táncegyüttes

    Fő tér

     

    21:00 Barlang kertmozi – Kaláka: a Kárpátoktól a Karib-tengerig

    Barlang

     

    21:15 Drakarys Fire Team – Tűzzsonglőr improvizációk DJ Dharmapa zenéjére

    Kacsakő Bisztró

     

    21:30 IVAN DAN – Operaest

    Városi Vendégház udvara

     

    23:00 IVAN DAN – Szent Iván éji séta a Szamárhegyen

    Szamárhegy, Daru piac

  • Az ötvenes évek óta várja az olvasókat a Líra Könyvesbolt Szentendrén

    Egy könyvesbolt, amit Esterházy Péter nyitott meg. Egy könyvesbolt, amely az ötvenes évektől várja a látogatókat. Egy könyvesbolt, ahol Kollár-Klemencz László, Krusovszky Dénes, Grecsó Krisztián és Dragomán György a kedvenc. Haragos Ágotával, a szentendrei Líra Könyvesbolt vezetőjével beszélgettünk.

     

    Mióta működik a Szentendrei Líra Könyvesbolt?

    Könyvesboltként az ötvenes évektől működik az üzlet. A 90-es évek közepén aztán a Magvető Kiadó biztosította a szakmai hátteret, hiszen a Magvető Kiadó tulajdonosa vásárolta meg az üzletet.

     

    Melyek voltak fennállása óta a könyvesbolt legnagyobb állomásai, mérföldkövei?

    Például a Magvető idejében zajlott felújítás: ekkor egy teljes átalakulás következett, aminek Erdész László volt az ötletgazdája. Az ő tervei alapján történt az üzlet csodálatos belső kialakítása a klasszikus értékeket szem előtt tartva.

    Emellett a bolt mérföldkövei a legnépszerűbb események lettek, azok az alkalmak, író-olvasó találkozók, amikor a művészek megfordultak nálunk: Esterházy Péter nyitotta meg az üzletet, majd az évek folyamán vendégünk volt többek között Závada Pál, Polcz Alaine, Grecsó Krisztián, Janikovszky Éva, Ungváry Krisztián, vagy például nálunk mutatta be a Virágos katonát Gion Nándor. Jelenleg ezeknek az eseményeknek a Hamvas Béla Könyvtár ad helyet, az ő szervezésükben zajlanak a beszélgetések, a könyvvásárlási lehetőséget pedig a helyszínen sok esetben mi biztosítjuk. Szintén jelen vagyunk a Szentendrei Íróklub rendezvényein, a Dorothea Café-ban.

    Ugyan egy hálózat része, megőrizte egyediségét az üzlet. Miként sikerülhetett ez?

    Ez az említett enteriőr és az igényesen összeállított választék teszi az üzletet egyedivé. Ferge Lajos, a bolt ikonikus üzletvezetője volt harminc éven keresztül, gyakorlatilag beleírta magát a város történelmébe (Ferge Lajosról bővebben ITT olvasható). Az ízlésformálás terén sokat köszönhetünk neki, ezt a tradíciót mi is továbbvisszük.

     

    Milyen típusú könyveket találni nálatok?

    A szépirodalom a legnépszerűbb a vendégeink körében, valamint a tudományokkal kapcsolatos kiadványok. Az utóbbi időben nyitottunk a könnyedebb olvasmányok felé, kiterjesztettük az egészséggel és konyhaművészettel foglalkozó könyvek választékát. Közben pedig, mivel sok belföldi és külföldi turista látogatja a boltunkat, azon igyekszünk, hogy ők is megtalálják a megfelelő szentendrei emléket, amit aztán hazavihetnek képeslap, könyvjelző, művészi hűtőmágnes, analóg fotó vagy akár akvarell formájában. Az idegenforgalom változásához is alkalmazkodnunk kell – mármint, hogy honnan jönnek a turisták. Előfordul, hogy hiába beszélünk angolul, a vásárlóinkhoz elő kell vennünk a kínai szótárt. Emellett útikönyveket és túrázással kapcsolatos kiadványokat szintén megtalálnak nálunk a kalandozásra vágyók. De nagy büszkeségünk, hogy ősszel jelent meg Morcsányi Elza: Barangolás Szentendrén című könyve az Athenaeum Kiadó Sétakönyvek sorozata 7. részeként, ami nálunk is kapható természetesen.

     

    Milyen a kapcsolatotok a fiatalabb generációkkal?

    A környékbeli iskolákkal, gimnáziumokkal is jó kapcsolatot ápolunk, még a könyvtárfeltöltésben is szoktunk segíteni. Ráadásul az érettségizők, nyelvvizsgára készülők is sokféle felkészítő könyvből válogathatnak nálunk. Nagy hangsúlyt fektetünk az idegennyelvű könyvek beszerzésére is, ugyanis a fiatalok körében örvendetes az a tendencia, hogy a magyarul megjelenő regényeket olvasva kedvet kapnak az „eredeti” mű megismeréséhez. De nem csak nekik kedvezünk ezekkel a könyveink: a Nobel-díjas írók regényei, valamint a világirodalom nagyjai egyaránt megtalálhatók polcainkon magyar és angol nyelven is. Szentendrén és a környéken élő külföldiek már tudják, hogy a boltba lépve balra kell venni az irányt.

    És kik a kedvencek?

    Olvasóink körében Kollár-Klemencz László, Krusovszky Dénes, Grecsó Krisztián és Dragomán György a kedvenc. A tudományos, életrajzi témában Csiffáry Gabriella könyvei a legkeresettebbek, lélekelemzéssel kapcsolatban Steigervald Krisztián, Dr. Máté Gábor, Vekerdy Tamás és Orvos-Tóth Noémi állnak az érdeklődés középpontjában. A kicsik kedvencei Vadadi Adrienn meséinek szereplői, de töretlen a népszerűsége Beatrix Potter Nyúl Péter történeteinek vagy Pettson és Findusz kalandjainak.

     

    Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?

    Vannak terveink a jövőre vonatkozóan, de ez maradjon egyelőre titok – pillanatnyilag nagyon várjuk a boltunknak helye adó műemléki épület, a Kereskedőház felújítását.

     

     

    „Vannak helyek, amelyek nélkül elképzelhetetlen egy kisváros. Ilyen Szentendrén a könyvesbolt a Fő tér és a Görög utca sarkán. Gazdagodó szerb kereskedők építették azt a házsort, melynek saroképületében, a földszinten található a könyvek háza. Mindig üzletnek tervezték – régen az emeleten lakott a tulajdonos, később a Ferenczy Múzeum irodáinak adott helyet, ma kísértetjárta hellyé vált.” – olvasható a Szentendre és Vidéke című lap egy 2022-es lapszámában. A teljes cikk ITT olvasható.

  • Dumtsa Kézműves Kirakodó // 2025. július-augusztus

    Továbbra is várja a szentendrei Dumtsa Kézműves Kirakodó a kézművesek jelentkezését a 2025-ös évben! A Kirakodó szombatonként és vasárnaponként, valamint a hosszú hétvégék teljes időtartamában nyitva tart, 2025. április 5. és október 26. között. A jelen jelentkezési lap július és augusztus hónapokra vonatkozik. Tehát az egész évre vonatkozóan több jelentkezési lap születik meg.

    Alkalmanként tematikus kirakodóval, minden más esetben iparművészeti kavalkáddal szeretné megtölteni a főszervező, a Szentendre és Térsége TDM Nonprofit Kft. a szentendrei Dumtsa Jenő utcát, a patak partja és a Fő tér közötti sétálóutcát.

    A részvétel díja: 8.500 Ft/nap/hely

    A jelentkezéssel kapcsolatban visszajelzést küldünk. A jelentkezés legfeljebb az adott hétvégét megelőző 14. napig történik meg. Pozitív elbírálás esetén a részvétel feltétele a szerződéskötés, valamint a részvételi díj megfizetése elektronikusan.

    Foglalás időtartama

    Előnyben részesítjük azokat a kiállítókat, akik egy-egy hétvége teljes időintervallumában ki tudnak állítani. Kérjük, ha mégsem tudna jönni a teljes hétvégére, azt az űrlap végén található Megjegyzés rovatban tüntesse fel!

    Sátrak

    A jelentkezők számára sátrat és asztalt biztosítunk, annak kihelyezésének költsége azonban a kiállítót terheli.

    A sátrak 2×2 méteres helyet biztosítanak. Továbbá asztalt biztosítunk, melynek mérete: 80×180 cm. Széket nem tudunk biztosítani. A sátrak és az asztalok kihelyezésével kapcsolatban Bochnert Tibortól tudnak segítséget kérni, akinek elérhetőségét a pozitív elbírálást követően adjuk meg.

    A jelentkezés elfogadását követően tájékoztatjuk a résztvevőket az elhelyezkedésről.

    A sátrak és eszközök felállítása és leszedése minden esetben a rendezvényt megelőző 2 órával kezdődik meg, és a zárást követő 1 órában zajlik, így Bérlő számára a bepakolásra 09:00 órától nyílik lehetőség, és 19:00-ig szükséges a helyszínt elhagynia.

    Nyitvatartás

    Minden nap 10:00 és 18:00 között, azonban a nyári időszakban, amennyiben a látogatói forgalom megengedi, szeretnénk kérni, hogy lehetőség szerint tovább tartsanak nyitva.

    A vásár résztvevőinek ingyenes mosdóhasználatot biztosítunk a Tourinform Iroda közösségi mosdójában.

    Különleges hétvégék

    Több tematikus hétvégét tervezünk, valamint tovább tartunk mindenképpen nyitva. Így júliusban és augusztusban a Gyertyaúsztatás alkalmával és a Szentendre Éjjel-Nappal idején, amikor áramot is biztosítunk a világításhoz, tovább tartunk nyitva, este 10-11 óráig. Így azok jelentkezését várjuk ezen alkalmakkor, akik ezt biztosítani tudják.

  • 10 szenzációs szentendrei kiállítás – egy jeggyel!

    A Dunakanyar legszebb városába, Szentendrére mindig érdemes ellátogatni, de idén nyáron tudjuk, hogy biztosan ott leszel, hiszen a macskaköves kis utcákat járva 7 kiállítóhelyen 10 fantasztikus tárlatot láthatsz – s mindezt csak egy belépőjeggyel! Mutatjuk a különleges kulturális menüsort, ami garantáltan kizökkent a szokásos lángos-fagyi-Duna-parti séta háromszögből.

     

    Azt például tudtad, hogy Czóbel Béla már életében önálló múzeumot kapott? Szentendre legősibb pontján, a Templomdombon éppen 50 évvel ezelőtt nyílt meg a Czóbel Múzeum, ahol most láthatod a varázslatos Mágikus kör című kiállítást. A tárlaton neves műgyűjtők kollekcióiból válogattak különlegességeket.

     

    A 125 évvel ezelőtt született Mester, Barcsay Jenő tiszteletére két kiállítást is nyílik idén Szentendrén. A Ferenczy Múzeumban Közelképek 2. címmel ikonikus portréfotósok lencséjén keresztül elevenedik meg a titokzatos művész emblematikus figurája. A Múzeumok Éjszakáján Művek és történetek – BARCSAY 125 címmel nyílik meg a Fő téri Kmetty Múzeumban Barcsay Jenő újrarendezett állandó kiállítása.

     

     

    A Ferenczy Múzeumban a Fantomszál – Művészfeleségek nyomában kamarakiállítás sorozat második részében Gálffy Lolát, Kántor Andor festőművész feleségét ismerhetjük meg közelebbről. A híres festőművészek feleségei gyakran maguk is alkotók voltak, emellett azonban a támogatásnak megannyi formáját biztosították férjüknek, és gyakran hátrébb sorolták vagy feladták saját ambícióikat.

     

    A MűvészetMalom impozáns tereiben, a Minduntalan című kiállításon Krasznahorkai László prózavilágába nyerhetünk betekintést, júliustól A Merkúr pereme csoportos tárlat pedig szentendrei kortárs művészek – Csontó Lajos, Deim Balázs, Fodor János, Lois Viktor, Nagy Barbara, Márkus Péter, Pacsika Rudolf, Richter Sára és Vincze Ottó – alkotásait mutatja be.

    A Tornyok, arcok, maszkok című, megrázó kiállításon Vajda Lajos életművének kronologikus alakulásával ismerkedhetsz meg, a korai stúdiumoktól, a transzparens rajzokon át egészen az életmű lezárását jelentő nagy szénrajzokig bezárólag.

     

    Szentendre népszerű kiállítása a Kovács Margit, a Duna királynője címmel látható a hét minden napján a Kovács Margit Kerámiamúzeumban és az FMC tízezres képzőművészeti kollekcióját bemutató tárlat A gyűjtemény címmel átfogó képet ad Szentendre művészeti hagyományairól. Az ötéves állandó kiállítás idén decemberben újrarendezve, új művekkel látható a Ferenczy Múzeumban.

    Az idei nyár slágere A szecesszió forradalma – Plakátművészet az aranykorban című kiállítás a Fő téri Képtárban, ahol Jules Chéret, Eugène Grasset, Alphonse Mucha, Ferenczy Károly művészi plakátjai rajzolják meg egy különleges korszak miliőjét.

    https://www.youtube.com/watch?v=tJPwYh4SyJo

     

    A kiállításokért kattints ide: https://femuz.hu/kiallitasok/

  • Fedezd fel Szentendrét egy különleges módon a Landventure nyomozós játékával!

    Szentendre macskaköves utcái és bájos épületei önmagukban is lenyűgözőek, de képzeld el, hogy egy varázslatos küldetés során fedezheted fel az Óvárost! A Landventure városi nyomozós játékai pontosan ezt kínálják: egy lebilincselő élményt, ahol a város maga lesz a játéktér, és a történet főszereplőivé válhattok!

    Hogyan zajlik a játék?

    A Landventure egy szabadtéri szabadulószoba, amelyhez nincs szükség időpontfoglalásra, csupán egy okostelefonra, amely végigvezet a küldetésen, Szentendre Óvárosában. A játékot bármikor elindíthatjátok, így teljesen rugalmasan illeszthető be egy kirándulásba, családi programba vagy épp egy romantikus randevúba.

    A küldetés során titkos nyomokat kell felkutatnotok, rejtvényeket kell megoldanotok, miközben a város legszebb helyszínein vezet végig az út. Nemcsak egy izgalmas nyomozásban vehettek részt, hanem új szemszögből ismerhetitek meg Szentendrét!

    Egyszerű és gyors vásárlás – a küldetést pár kattintással megvehetitek a weboldalon, és már indulhat is a játék.

    Teljesen rugalmas – bármikor elkezdhetitek, nincs szükség előzetes foglalásra.

    Nincs időkorlát – saját tempótokban haladhattok a küldetés során, és egy fagyi- vagy kávészünetet is beiktathattok.
    Nem tudtok elakadni – beépített térkép és feladványonként 3 segítség biztosítja a zökkenőmentes játékélményt.

     

    Szentendre Szelleme – egy misztikus küldetés a város szívében

    A történet

    A Sötétség Ura száz évente feltör az Árnyak Birodalmából, hogy uralma alá hajtsa a Földet. Eddig sosem járt sikerrel, de most újra támadásba lendült! A szellemvilág jóságos erői vesztésre állnak vele szemben és szükségük van a ti segítségetekre!

    Kezdőpont: Deim Pál tér

    Játékidő: 90-120 perc

    Séta: 1,5 km

    Tökéletes program minden alkalomra

    A Landventure nyomozós játékai bármilyen társasággal felejthetetlen élményt nyújtanak, hiszen minden küldetés közös gondolkodásra, csapatmunkára és kreativitásra ösztönöz.

    ❤️ Randira vagy páros élménynek – Ha szeretnétek egy különleges programot a megszokott vacsora vagy séta helyett, a nyomozós játék garantáltan emlékezetessé teszi az együtt töltött időt. Egy romantikus és izgalmas városi kaland, ahol együtt oldhattok meg egy misztikus rejtélyt!

    👨‍👩‍👧‍👧 Családi programként – A Landventure játékai kortól függetlenül élvezetesek, így gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas időtöltést kínálnak. Egy kalandos séta a városban, ahol minden családtag hozzátehet valamit a rejtély megoldásához. 

    🤝 Csapatépítőre – Ha egy olyan programot kerestek a kollégákkal, amely egyszerre szórakoztató és kihívást jelent, a Landventure tökéletes választás. A játék során a csapat együttműködésére, problémamegoldó képességére és kreativitására is szükség lesz.

    🎓 Osztálykirándulásokra – A diákok egyedi módon ismerhetik meg a várost, miközben logikai és csapatmunkát igénylő feladatokat oldanak meg. Egy hagyományos városnézés helyett ez egy izgalmas és tanulságos program!

    🎉 Legény- és lánybúcsúra – Ha egyedi és vicces programot kerestek a nagy nap előtt, a Landventure küldetései garantáltan feldobják az eseményt. A csapat együtt nyomozhat, nevethet és küzdhet meg a kihívásokkal, miközben a várost is bejárjátok.

     

    Miért érdemes kipróbálni a Landventure-t Szentendrén?

    Ha egy igazán egyedi városnézős élményre vágytok, ahol ti magatok is részesei lehettek a történetnek, próbáljátok ki a Landventure – Szentendre Szelleme küldetést! Vajon sikerül megoldanotok a misztikus rejtélyt?

    📍 További információ: The Landventure – Szentendre Szelleme