SZENTENDRE TÉLEN-NYÁRON!

2016. november 16.

Még alig csendesedett el a pezsgés a nyári színházi szezont záró Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivállal, a várost kulturális fővárossá emelő Art Capital őszi múzeumi programsorozat után ismét ünnepi fényekbe öltözik a város. A karácsonyt megelőző várakozás heteiben ismét változatos kulturális, helytörténeti, családi, sport és gasztronómiai programok várnak mindenkit Szentendrén.  

Színház

Ha Szentendre, akkor Teátrum és Nyár… azaz nem egészen, hiszen a közelgő tél is megannyi színházi élményt ígér. Egy nagy klasszikussal érkezik Szentendrére a Parlando Színház társulata. Móricz-Kocsák-Miklós családi musicaljét, a Légy jó mindhalálig című előadást november 27-én játsszák a PMK színháztermében. A társulatot már korábban szívébe zárta a szentendrei közönség, amikor a Tavaszi Fesztiválon A dzsungel könyve című musicalt adták elő. A legkisebbeket várja december 10-én Nyári Bernadett karácsonyi bábelőadása, A hóember ajándéka Vivaldi csodálatos muzsikájával a Dunaparti Művelődési Ház Barlangjában.

 

Zene

A műfaji sokszínűség a koncertkínálatban is megmutatkozik. A Fő téren minden szombat délután karácsonyi koncertet hallgathatunk: november 26-án az Oti Voice & Bass, december 3-án Schwartz Dávid, 10-én Orbán Bori és Pánczél Kristóf, 17-én Demeter Erik lép fel. November 26-án rendezik a hagyományos Levente Gálát a Városháza dísztermében, ahol ezúttal Zempléni Szabolcs kürtművész és növendékei lépnek fel. December 4-én a Református Gimnázium Kápolnájában Adventi Ökumenikus Kórustalálkozó lesz szentendrei keresztény liturgikus kórusok részvételével. December 6-án adventi koncertet ad a Borbély Műhely a szentendrei jazzklub szokásos helyszínén, a Dunaparti Művelődési Ház barlangjában. A kiváló jazz zenészek – Borbély Mihály, Tálas Áron, Horváth Balázs, Baló István – havonta játszanak az egyre bővülő rajongótábornak. A megunhatatlan Csík zenekarlép színpadra december 10-én különleges adventi programjával. A huszonöt éves együttes a magyar népzene egyik legnépszerűbb tolmácsolója, akik a népzenei hagyományokból és a könnyű műfajokból gyúrt egyedi hangzásvilággal ejtik rabul a közönséget. Az ikonikus Kaláka együttes családi koncerttel kopogtat be december 18-án Szentendrére: Szabad-e bejönni ide betlehemmel? A műsorban elhangzanak magyar és más nemzetiségű karácsonyi népdalok, régi egyházi énekek, karácsonyi versekre írott Kaláka dalok. A Csík zenekar és a Kaláka is a PMK színháztermében lép fel. Adventi koncertet ad szintén december 18-án a Musica Beata kórus az Új Szentendrei Kamarazenekar a Péter-Pál templomban. Műsorukat Vivaldi, Händel, Franck, Biebl és Bárdos Lajos műveiből állították össze. A Szentendrén vagy környékén élő kórustagok hosszú évek óta nagy szeretettel adják át a hallgatóságnak az együtténeklés, zenélés örömét.

 

Tánc

Minden bizonnyal idén is teltházas lesz a Szentendre Táncegyüttes hagyományos néptánc gálája december 11-én, a PMK színháztermében. Talán csak azok nem ismerik őket, akik tegnap költöztek Szentendrére. A felnőtt és gyermektánccsoportok ünnepi műsora fantasztikus táncszínházi élményt nyújt minden évben.

 

Irodalom

A Pest Megyei Könyvtárban november 30-án a Zsíros kenyér extrákkal sorozatban Závada Pál íróval beszélget Werner Ákos könyvtárigazgató, december 7-én Novotny Tihamér Aknay János festőművészről megjelent könyvét mutatja be Kopin Katalin művészettörténész, december 16-án pedig Czigány György beszélget Szvorák Katalin népdalénekessel az életútját-pályáját bemutató, most megjelent könyvről. A Parti Medve könyvesboltban november 25-én beszélgetés lesz Mészöly Ágnessel, a Hófehér karácsonymesekönyv írójával, december 16-án a Hanga és Várkony IV. – Veszélyes vakáció című mesekönyvet mutatja be Mészöly Ágnes, a sorozat szerzője és Jósa Tamás, a sorozat illusztrátora.

 

Kreatív programok

Advent minden szombat délelőttjén kreatív, kézműves foglalkozásokkal várják a gyerekeket és szüleiket a Dunaparti Művelődési Házban, ahol a kézműves programok mellett lesz babafoglalkozás és gyurmatanoda is. December 10-én a Pest Megyei Könyvtár várja a gyerekeket karácsonyi kézműves foglalkozásra.

 

Hagyományok

Az adventi szombatokon, délutánonként a város óvodásai adnak műsort az Evangélikus templomnál és a Fő téren. A betlehemes játékok első alkalma november 29. Vízkereszt napján, január 6-án a Fő téri betlehemi istállónál énekkel, verssel búcsúztatják a karácsonyi ünnepkört a gyerekek. Az adventi vasárnapok estéit gyertyalángok fényesítik a Fő téren. Az adventi gyertyagyújtásoknál meghitt műsor keretében olyan személyek működnek közre, akik sokat tettek-tesznek a városért. Az adventi koszorút minden hétvégén más felekezet vezetője áldja meg. Helyi kuriózum a városban a Szamárhegyi betlehemes, melyet negyedszázada hívott életre első alkalommal szentendrei barátok, ismerősök, szomszédok alkalmi társulata. A szentestét megelőző napon megrendezett, egyszerre humoros és felemelő betlehemes játék karaktereit amatőr helyi szereplők játsszák, meglepő profizmussal. December 10-én a Ferenczy Múzeum Pajor Termében Görög advent címmel vetítéssel egybekötött előadást tartanak a görög adventi népszokásokról, hagyományokról, kiállítással és táncházzal.

 

Adventi barangolások

A szentendrei karácsonyi hangulatot vasárnaponként az adventi sétákon élvezhetjük. Az idegenvezetővel kísért séták résztvevői Szentendre nevezetességeit, az ünnepi díszbe öltöztetett Dumtsa Jenő utcát és Fő teret, a legjobb cukrászdákat, az adventi vásárt járják körbe, s nem hagyják ki a népszerű karácsony kiállítást sem a Bogdányi utca elején.

 

Adventi forgatag

A hagyományos adventi vásár a Dumtsa Jenő utcában minden nap déltől (hétvégéken délelőtt 10-től) este 9-ig tart nyitva. A város első polgármesterének nevét viselő utca hangulatos fényeiben nemcsak ajándékokat választhatunk a hozzánk legközelebb állóknak, de mindig szól a zene, és érdemes megállni a forralt bort, finom falatokat kínáló standok előtt is egy kis beszélgetésre.

 

Sport

A hagyományos jótékonysági Mikulásfutást december 10-én rendezik meg a Dunakorzón. A nevezési díjakból befolyt összeggel idén is a rászoruló családokat segítik.

 

Szilveszter és újév

Az év utolsó napját a Kistehén együttes búcsúztatja egy fergeteges koncerttel a Fő téren, s az ünnepi tűzijáték után hajnal 2-ig szól a zene, tart a tánc az utcabálon. 2017. újévi ajándék-koncerttel indul, hiszen belépődíj nélkül hallgathatjuk meg a PMK színháztermében a Fool Moon, Magyarország többszörös nemzetközi díjnyertes pop-accapella együttesének koncertjét. Elhangzik többek között „Hello.tourist!” című daluk, melyet a közelmúltban CARA-díjra jelöltek legjobb humoros dal kategóriában.

 

A téli programok vízkereszt után egészen farsangig tartanak, s amint kitavaszodik, ismét kulturális fesztivállal vár a város mindenkit, mert Szentendre minden évszakban nyitva!

 

Az adventi programokról részletek a hamarosan megjelenő színes adventi programmagazinban, illetve az iranyszentendre.hu és a szentendreprogram.hu oldalakon.