Régi és új álmok – Art Capital 2019

Az Art Capital fesztivál idei tematikája az álmok köré szerveződik. Szentendre belvárosában 73 művész, 18 tematikus kiállítása nyílik meg május és szeptember között, ezekhez kapcsolódóan pedig 52 önálló program – tárlatvezetés, színházi előadás, filmvetítés, múzeumpedagógiai esemény – várja a látogatókat ezen a nyáron. Az Art Capital ünnepélyes megnyitójára 2019. május 25-én került sor a Fő téren.

A hivatalos megnyitó előtt, csütörtöktől álom-tematikájú filmalkotások vetítésével kezdődött a fesztivál a Fő téren. Az óriás ledfal előtt elhelyezett kényelmes foteleken ejtőzve közel 30 filmet nézhettek meg az érdeklődők. Az álom-filmek vetítései június 5-8. között a P’Art Moziban folytatódnak.
Az ünnepélyes megnyitón, május 25-én, a Fő téren Gulyás Gábor múzeumigazgató szürreális álom-beszélgetéssel vezette fel az eseménysort, köszöntőt mondott Gyürk Dorottya, Szentendre kulturális alpolgármestere. Az idei Art Capitalt feLugossy László képzőművész, költő nyitotta meg, és természetesen az álom arcú lányról énekelt Karácsony János gitáros, énekes.
Az Art Capital programok egyik legérdekesebb vállalkozása Sardar Tagirovsky rendezése, aki Madách sorstragédiáját rövidítések nélkül vitte színre. Az ember tragédiája sokórás előadás előadását a Laboratorium Animae Műhely fiatal társulata játssza.
A MűvészetMalom középső szárnyában Nagy Kriszta x-T Csipke Rózsika halott című, a helyszínre komponált kiállítása nyílt meg. A pszichoanalitikusok által legtöbbet elemzett szimbolikus mese átirata, a sokkoló videoklipek és a sok ezer műrózsából álló installáció teszi egyedülállóvá az alkotást.
Anyag és test – Mérgező antropocentrizmus címmel nyílt meg az orosz képzőművész, Dimitrij Kavarga 3D nyomtatóval készült, kinetikus műanyagszobraiból, interaktív installációiból kiállítás a MűvészetMalom déli szárnyában. Kavarga – a poszthumán művészet ismert alakja – műveiben azokat a jelenségeket próbálja azonosítani, melyek az emberiségtől függetlenek.
Szintén a Malomban látható Eva Schlegel un-limited című tárlata, melynek térinstallációi álomszerű utazásra, repülésre hívják a látogatókat.
A Ferenczy Múzeumban nyílt meg a Magyar szürrealizmus című tárlat. A múzeum egészét betöltő, nagyszabású kiállításon olyan művekkel is találkozhat a látogató, amelyek az elmúlt fél évszázadban sehol nem voltak kiállítva.
Az Art Capital fesztivál idén is több street-art művel jelentkezik. A nagyposta előtti Bizottság-ligetben Hugyecsek Balázs Fa-fűrész és Gwizdala Dáriusz Circulator című alkotása látható.
Szentendre utcáin járva különleges telefonfülkékbe botlunk. Az Art Capital fesztiválra 12 telefonfülke lényegült át egyszemélyes vetítőfülkévé, melyekbe lépve külön világ nyílik meg. A kivetítőn a világirodalom legnagyobb szereplői egy-egy színész előadásában híres álmokat mesélnek el.