Papachristos Andreas szobrászművész emlékére

2019. február 5-én elhunyt Papachristos Andreas Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész. A művész életútjáról a Szentendrei Görög Nemzetiségi Önkormányzat emlékezett meg.

Papachristos Andreas 1937. november 9-én az Észak-Görögországi Lítiában született, Kasztoria város mellett, egy kis faluban. Andreas 11 éves, Olga húga 7 éves, amikor 1948. április 7-én az első vonattal több mint 3000 görög gyermekkel együtt megérkeztek Magyarországra.

1953–57 között a Budapesti Művészeti Gimnáziumban tanult tovább. Matzon Frigyes és Somogyi József szobrászok és Miskolczi László festő voltak a tanárai.

1962-ben végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán, ahol szobrászatot tanult, Mikus Sándor volt a mestere. 1965-től kiállító művész.

1969-től a szentendrei új művésztelepen dolgozott.

1982 óta felváltva élt Görögországban és Magyarországon.

Elsősorban kőszobrokat, a klasszikus görög szobrászat által ihletett stilizált figurákat, figura együtteseket, portrékat készített. Műveit kis vázlatok alapján közvetlenül kőbe faragta.

1962, 1967, 1968-ban Stúdió-díjat, 1978-ban Munkácsy Mihály-díjat kapott.

Egyéni kiállításai voltak:

– Budapesten, a Bajcsy-Zsilinszky út 52. sz. alatti Stúdió Galériában,

– Tatán,

– Kiskunhalason,

– 1987-ben Szentendrén a Művelődési Házban,

– 1988-ban a Szentendrei Galériában,

– 1989-ben Görögországban, Athénban, a Nemzeti Galériában,

– 1991-ben a Titánium Galériában,

– 1992-ben Thesszalonikiben.

Több válogatott csoportos kiállításon vett részt 1958–1968 között, továbbá 1971–1973 között.

  • 1968-ban a 11. Magyar Képzőművészeti kiállításon Budapesten, a Műcsarnokban,
  • 1969-ben a VI. Ifjúsági Biennálén Párizsban,
  • 1970-ben Bécsben, a Collegium Hungaricumban.

 

Utoljára 2006-ban volt kiállítása Görög Képzőművészek Magyarországon címmel Budapesten az Aulich Galériában Papageorgiu Andrea, Papageorgiu Szteliosz, Sztefanu Sztefanosz, Tzortzoglou Georgios művészekkel együtt.

Köztéri művei megtalálhatók szerte az országban:

  • Szentendrén,
  • Szombathelyen
  • Sályon,
  • Egerben,
  • Abaligeten,
  • Kondoroson,
  • Kaposváron,
  • Szekszárdon,
  • Szigetmonostoron,
  • Berkeszen,
  • Aszódon,
  • Kiskunhalason,
  • Füst Milán Kossuth-díjas magyar író, költő mellszobra a Városligetben
  • Iványi-Grünwald Béla festőművész, a kecskeméti művésztelep megalapítójának mellszobra Kecskeméten,
  • Hajdúszoboszlón II. Rákóczi Ferenc mellszobra a róla elnevezett szakközépiskola épülete előtt.

 

Papachristos Andreas az 1946-49-es görögországi polgárháború után Magyarországra menekült görög közösség tagja volt. Úgy sikerült hibátlanul integrálódnia a magyar társadalomba, hogy közben görög identitása is ép maradt.

 

Szentendrei Görög Nemzetiségi Önkormányzat