Nem esik messze az alma a fájától…

2018. június 05.

Népzene, színes népviseletek és ötszáz táncos tölti meg élettel a szentendrei Skanzent 2018. június 9-én a Hagyományaink vendégségben rendezvényen. A látogatók a vidéken megőrzött, generációkat összekötő néprajzi örökség mellett a tájházakban újra megélt hagyományokkal, kézművességekkel ismerkedhetnek meg. 

Hagyományaink vendégségben találkozón magyarországi tájházakat és az ország különböző régióiból érkező népzenei és néptánc együtteseket lát vendégül a Skanzen. A színpadon a Muharay Elemér Népművészeti Szövetség hagyományéltető együtteseinek előadásában láthatunk szőlőpásztorkodást, újasszony avatást, aratási szokásokat – táncban elbeszélve. A Skanzen portáin nemcsak viseleteket, hajfonásokat csodálhatnak meg és próbálhatnak ki az érdeklődők, de ügyességi játékok mellett bepillanthatnak a kézműves mesterségek kulisszatitkaiba is. A kékfestő mesterséget a szegedi Napsugaras Tájház, a népi fazekasságot a Hajdúszoboszlói Fazekasház, a bútorfestést a Hartai Tájház hozza el a Skanzenbe. A gasztronómiai hagyomány sem maradhat ki a látnivalók közül. Szlovák húsoskáposztát főznek a Kiskőrösről érkező vendégek, és a meghívott tájházak a rendezvény „Nem esik messze az alma a fájától” mottójához kapcsolódva almás süteményekkel, almalekvárral, almás tormával kedveskednek a látogatóknak.

A program a Magyarországi Tájházak Központi Igazgatósága (MTKI) és a Csoóri Sándor Alapprogram által támogatott Muharay Elemér Népművészeti Szövetség közös rendezvénye.

Részletes program itt olvasható.