NÉGYEN KÉTSZER - Interjú Fenyő László gordonkaművésszel

Március 9-én Bach,  Debussy és  Beethoven vonósnégyeseiből játszik a Kelemen Kvartett Szentendrén, a Városházán. A mindössze öt éve alapított, de azóta nemzetközi hírnévvel büszkélkedő vonósnégyes tagjai közül Fenyő László gordonkaművésszel beszélgettünk.

 

• Ön régóta külföldön él… Itthon vagy a nagyvilágban találkoztak össze a kvartett tagjaival?
Kelemen Barnával és Kokas Katival nagyon régóta, még a főiskoláról ismerjük egymást, Homoki Gábor a fiatalabb generációhoz tartozik. Amikor 2014 őszén a kvartett negyedik tagja, Kokas Dóri a szólókarrierje felé kezdett figyelni, 8-9 koncertre „beugrottam” a kvartettbe. Olyan összhangba kerültünk azonnal, s akkora sikere volt a koncerteknek, hogy azóta is együtt játszunk.

• Hogyan tudnak próbálni, találkozni?
Logisztikailag igen nehéz a próba- és koncertidőszakokat összehozni. Tegnap például Prágában játszottam, ma Budapesten próbálunk, mert meg kell tanulnunk két-három új darabot. A Filharmónia szervezésében hamarosan Hódmezővásárhelyen lépünk fel, utána Budapesten egy kis szalonban, majd Kölnben, utána ismét itthon, a Müpában, aztán jön Szentendre, azután Bamberg, utána én Párizsban szólózok, s rögtön utána Hollandiába megyünk turnéra. Volt durvább időszak is, tavaly októberben, amikor 16-án Hongkong mellett, Makaóban léptem fel, s másnap a repülőtérről estem be a kvartett amerikai turnéjának első koncertjére, miután átrepültem a Csendes- óceánt. Nem egyszerű, de működik.

• Ehhez nyilván kell a harmónia, az az egymásra találás, ami a kezdetek óta működik a tagok között…
Mindannyiunknak jól kell ismernie a saját szólamát, a darab szövetét, a partitúrát. Komoly, nagy művekhez nyúltunk, Bartók, Beethoven darabjait játsszuk, de mindezt nagy örömmel.

• Nemzedékének egyik legkiemelkedőbb csellistájaként számos nemzetközi díjjal tüntették ki. Melyikre a legbüszkébb?
Díjat nyerni mindig nagy megtiszteltetés, mert nemcsak a taps, a közönség visszahívása fontos egy előadóművész számára, hanem a szakmai elismerés is. Ma már a karrier szempontjából kevésbé lényeges egy versenydíj, magas rangú kitüntetés, de mindenképp büszkeség. Ha egyet ki kell emelnem: az otthoni Liszt-díjamnak nagyon örültem. Tőlem borzasztóan távol áll a politika, s tudjuk, gyakran segít az állami kitüntetések elnyerésében a szimpátia valamilyen irányba, éppen ezért örültem ennyire, hogy elnyertem a díjat…

• …színtisztán a zene, a művészete miatt.
Így van.

• Szentendrén kezdte pályafutását, Alma Matere a Vujicsics Tihamér Zeneiskola, ahol édesanyja, Mezey Erika is tanította. Milyen érzés visszatérni Szentendrére?
Mindig nagy élmény Szentendrén fellépni. Utoljára 2004-ben játszottam a zeneiskola nagytermében, illetve pár éve a Városházán, egy Alma Mater-koncerten. Négy és fél éves voltam amikor a zeneiskolába bekerültem, elsőként hegedűn játszottam, később áttértem a csellóra.

Gondolom, nagy szerepe van a választásban édesanyjának…
Még beszélni nem tudtam, amikor már döntöttem: a régi bakelit lemezeink közül mindig azt választottam, amelyen Perényi Miklós és Mező László csellóversenyeket játszottak, a rengeteg hegedűlemez egyszerűen nem érdekelt. Hogy mégis azon kezdtem zenélni, csak azért volt, mert Anya nem akart tanítani, úgy gondolta, nem fog működni az anya-fiú, tanár-diák párhuzamos kapcsolat. De evidens volt, hogy a hegedülés nálam kudarcba fog fulladni, és valóban jött a cselló.

• Úgy tudom, a hangszer, amin játszik, különleges darab…
Különleges egyrészt a kora miatt: 1695-ben készült Velencében. Az is különös, ahogy hozzám került. Egy idős, rendkívül elismert fül-orr gégész szakorvos tulajdona volt, aki rajongott a zenéért, a csellóért. Valamikor a hatvanas években, amikor megengedhették maguknak, megvásárolta a hangszert, és boldog volt, hogy hobbiból ilyen csodálatos csellón játszhat. Amikor elhunyt, felesége évekig gondosan őrizte még a csellót, addig, míg 2004 elején valahol hallott engem játszani. Úgy érezte, párja is azt szeretné, ha jó kezekbe kerülne a hangszer. Kölcsönadta, és nagyon boldog volt a sok megnyert verseny fényében, minden koncertemre eljött, míg végül, egy napon felajánlotta, hogy ha szeretném, megvásárolhatom. Azóta ezen játszom. Csodájára járnak a hangszerészek nemcsak Németországban, ahol élek, hanem a világ minden táján, és számos hangszerész megkeresett, hogy szeretnék precízen elkészíteni a másolatát. Néhányan már elkészítették, de természetesen nem lehet egy több mint háromszáz éves cselló hangját imitálni. Ezt a hangszert az a mester készítette, aki olyan, mint a hegedűkészítők közül Guarnieri vagy Stradivari, s bár ők ketten is alkottak csellókat, a hangélmény alapján a legkiemelkedőbbek a Gofriller csellók. Ezek a legtökéletesebbek, a legtöbb színt adják játék közben.

lejegyezte: Széles Nóra