MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA SZENTENDRÉN

2017. június 21.

Először és utoljára – különleges lehetőségek Szentendrén a Múzeumok Éjszakáján.

Szombaton éjszaka utoljára még megtekinthető Korniss Dezső nagy sikerű kiállítása a Szentendrei Képtárban és Tóth Eszter – Csató Máté Szubjektív változó című tárlata a Ferenczy Múzeum Szentendre-termében. Ugyanekkor egy rég várt, új kiállítás először lesz látogatható: Ilosvai Varga István tárlata a Ferenczy Múzeum földszinti termeiben várja a közönséget. Június 24-én lesz a Bizottság-liget hivatalos megnyitója az efZámbó Happy Dead Band koncertjével, amelyen természetesen Bizottság-számok is hallhatóak lesznek. A téren először lesznek láthatóak az Art Capital 2017. évi public art pályázatának nyertes munkái. A múzeum irodalmi osztálya Arany János Kovács Jánosnak írt egyik eredeti levelét állítja ki – a kézirat csak ezen az éjszakán lesz látható a Ferenczy Múzeumban. Szokás szerint valamennyi kiállításon lesznek tárlatvezetések, délután és este pedig külön programokat kínálnak a múzeumok és a kiállítóhelyek a gyerekeknek. Rendkívül izgalmasnak ígérkezik Méhes Csaba Grand Prix-díjas pantomimművész műsora a Czóbel Múzeumban és Tóth Pál fizikus levitációs kísérlete a MűvészetMalomban.

PROGRAMOK:

MŰVÉSZETMALOM: FeLugossy László, Bukta Imre és Szirtes János LEVITÁCIÓ

18:00–20:00 | Gyermekprogram
Erdő-mező vadjai (és kevésbé vadjai) állatkeresgélő és -gyűjtögető játék 3 kiállításon 18–20 óra között. Bármelyik helyszínen elkezdheted a felderítést!

Malom vagy almáskert? A malom fáinak átalakítása almafává, majd kuckóépítés az elbújás és újrahasznosítás jegyében

20:00–21:00 | Staféta tárlatvezetés
Így látjuk mi / ahogyan ők látják: művészek, művészettörténészek, gyűjtők, kollégák mondják el gondolataikat egy-egy mű kapcsán a Levitáció című kiállításon

21:00–22:00 Tóth Pál fizikai levitációs kísérletei gyerekeknek

22:00 | szubjektív tárlatvezetés Tasnádi Jocóval

 

BIZOTTSÁG-LIGET: térkép

19:00 | Public Art
Borbás Péter–Szentes Annamária: OTTHON/talanság című projekt átadása
Megnyitja: Farkas Ádám szobrászművész

19:30 | Zene, avatás
Bizottság-liget avatása efZámbó Happy Dead Band koncert

 

SZENTENDREI KÉPTÁR: Korniss Dezső – Tücsöktánc a lét határán FINISSZÁZS!

18:00–21:00 | Gyermekprogram
Erdő-mező vadjai (és kevésbé vadjai) állatkeresgélő és -gyűjtögető játék 3 kiállításon 18–20 óra között. Bármelyik helyszínen elkezdheted a felderítést!

20:00–21:00 | A lerajzolt állatokat elhelyezzük a vásznon egy képzeletbeli tájon!

21:00 | Zene, Finisszázs
Zakar Katalin a Vujicsics Tihamér zeneiskola igazgatója és Holló Judit hegedűművészek

21:30 | Kurátori tárlatvezetés
Bodonyi Emőkével a Korniss Dezső kiállításon

 

ÁMOS IMRE – ANNA MARGIT EMLÉKMÚZEUM: Ámos Imre -Cinóber alkony

18:00–20:00 | Gyermekprogram
Közösségi óriásszínező Ámos Imre művészetének jegyében

20:00–21:00 | Kurátori tárlatvezetés
Kopin Katalinnal az Ámos Imre kiállításon

 

BARCSAY MÚZEUM:

18:00 | Public Art
Heim Péter Sziget című művének avatása
Megnyitja: Farkas Ádám szobrászművész

 

CZÓBEL MÚZEUM: Újragondolt Czóbel 2.0

18:00–20:00 | Gyermekprogram, kreatív foglalkozás
Oktogon – mini társasjáték
Fenyő Csillag játékmester vezetésével

20:00–21:00 | PantoMix
Méhes Csaba pantomimes-komikus műsora

 

KOVÁCS MARGIT KERÁMIAMÚZEUM: Kovács Margit gyűjtemény

18:00–20:00 | Gyermekprogram
Erdő-mező vadjai (és kevésbé vadjai) állatkeresgélő és -gyűjtögető játék 3 kiállításon 18–20 óra között. Bármelyik helyszínen
elkezdheted a felderítést!

18:00–21:00 | Kézműves foglalkozás
Az engobe-technika megismerése Borsódy Eszter keramikusművésszel.

21:30 | Krizbainé Szabó Éva előadása a Kovács Margit jelenségről és az Aczél-korszak művészetpolitikájáról

 

KMETTY MÚZEUM:

18:30–24:00 | Vetítés, installáció
A Velencei Biennálé csatolt programjáról: Vincze Ottó River-pool vízi installációja filmen, képeken, szóban…

 

FERENCZY MÚZEUM: Szentendre piktor-poétája – Ilosvai Varga István kiállítás; Tóth Eszter és Csató Máté – Szubjektív változó

18:30 | Szentendre piktor-poétája, Ilosvai Varga István – MEGNYITÓ!

19:00–19:30 | Tárlatvezetés Tóth Eszter és Csató Máté Szubjektív változó című kiállításán

19:30 | Arany János levele
Ottományi Katalin szubjektív beszámolója: Ükapám és Arany János

19:45 | ARANY-Slam Sárközi Richárddal
Magvető Café slam Arany Jánosról, I. helyezett

 

HELYTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÓHELY: Múlt a mélyben

ELŐADÁSOK:
19:00–20:00 | Szentiváni tűz – szentiváni koszorú. Egy ünnepnap izgalmas történései (Szigetiné Tóth Judit)

20:00–21:00 | A bikinitől a tógáig – avagy mit viseltek a rómaiak? (Ottományi Katalin)

21:00–22:00 | Anglia lapról-lapra. Dumtsa Jenő angol képeslapjai (Péterfy Gergely)

22:00–23:00 | Szakmai bemutató
Tárgyak aranyban – az aranyozás művészete. Schrett László és Lukács Katalin restaurátorokkal