Minden szerencsésen alakult – interjú Lőrinczy Györggyel, a Teátrum igazgatójával

2021. október 25.

A Szentendrei Teátrum augusztus 28-án zárta az 52. évadát. Lőrinczy György májusban pályázat útján nyerte el a nagy múltú színház vezetői székét, a Szentendre és Vidéke pedig kíváncsi volt arra, milyen tapasztalatokat szerzett és hogyan érzi magát a nyári szezon végén.

Hogyan értékeli az első szentendrei évadát?

Ahhoz képest, hogy a májusi kezdés milyen kevés időt biztosított a felkészülésre, azt gondolom, sikeres évadot zártunk. Meglepett és jól esett, hogy több alkalommal is megszólítottak például a kompon, vagy a cukrászdában, és gratuláltak a darabokhoz. Azt is megfigyeltem, hogy a törzsközönség is kialakult, ez nagyon örömteli volt számunkra. Nagy köszönettel tartozom Prosek Zoltánnak, a Ferenczy Múzeum igazgatójának, valamint csapatának, hiszen ők voltak a nyári produkcióink házigazdái, és fantasztikus segítséget nyújtottak.

Mik a tapasztalatai? Mi az, amit jövőre is mindenképp így csinál majd, és mi az, amin változtatni szeretne?

Megítélésem szerint színes programot állítottunk össze, amelyben mindenki találhatott kedvére valót, és ezt a „színességet” mindenképp szeretném tovább vinni. Fontos tapasztalat, hogy egy-egy produkcióról jobban ki kell derüljön, hogy kinek szól, avagy milyen típusú közönségnek fog örömet szerezni. Ez praktikusan azt jelenti, hogy szeretnénk mind strukturálisan (pl. egy adott időszakban játszva), mind kommunikációban elválasztani a populárisabb előadásokat a kortárs vagy alternatív daraboktól.

Ami a helyszínt illeti, jövőre az a terv, hogy egyes zenei programok a MűvészetMalom helyett a Barcsay udvarban kapnak majd helyet, és továbbra is ambícióm, hogy más szentendrei helyszíneket is bevonjunk. Ebben egyébként kíváncsian várom a helyiek ötleteit is.

Ha az aktuális jogszabályok lehetővé teszik, mindenképp szeretném a nézőteret bővíteni. Jó lenne, ha jövőre a saját bevételeink erősödni tudnának, mert idén erősen ki voltunk szolgáltatva a pályázati pénzeknek.

Mi az, amit idén nem tudott megvalósítani?

Azt az ötletemet, ami a szabadidő eltöltésével – biciklizés, kajakozás, lovaglás, kirándulás – ötvözte volna a kultúrát, a művészekkel való személyes találkozást. Ezzel még adós vagyok, de idén nem álltak úgy a csillagok, hogy mindez elinduljon.

Továbbá nagyon szeretnék minél több saját produkciót, amelyeket mi hozunk létre, és csak itt láthatóak. Ebben egyébként most ősszel meg is tesszük az első lépést a Szamos Cukrászdában bemutatásra kerülő Karinthy Ferenc: Dunakanyar című darabbal.

Mindezeken túl vannak a fejemben olyan színházi előadások is, amelyek klasszikus darabok, de mai értelmezésben az egyes felvonások különböző szentendrei ikonikus helyszíneken kerülnek majd bemutatásra, a közönség pedig a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeiről már jól ismert papírszéken ülve tekintheti meg őket. Összességében minél performatívabbá és színesebbé szeretném tenni a nyári programokat.

Milyen mértékben tekinti sajátjának az elmúlt évadot, hiszen több darabot is „örökölt” az elődjétől, Vasvári Csabától?

Azt kell mondjam, teljes mértékben magaménak érzem. Annak ellenére is, hogy nyilván nem volt valamennyi darab az én ízlésem szerinti, de mégis, mindegyik nagyon magas minőséget képviselt. Sőt, be kell vallanom, van bennem egy kis szorongás, hogy felül tudom-e majd mindezt múlni, ugyanis ezen a nyáron minden szerencsésen alakult. Betegesen maximalista vagyok, mindig az érdekel, hogy mit lehet másképp, vagy jobban csinálni.

Friss hír, hogy a Teátrum végül nem válik ki a Szentendrei Kulturális Központból. Ön hogyan látta, látja ezt a kérdést?

Én mindig is együttmaradás-párti voltam, viszont ez akkoriban volt a napirenden, amikor épphogy megválasztottak, és igazán nem láttam át a helyzetet, vagyis ez inkább megérzés, mint tapasztalat volt a részemről. De végül a nyár bebizonyította, hogy jól együtt tudunk működni, és nagyon nagy perspektívát látok abban, ha a közművelődési és a művészeti intézmények még jobban összehangolják a tevékenységüket és programjaikat. Az együttmaradás nem mellesleg a pályázati források szempontjából is jó döntés.

Jelenleg zajlik a 2022. év tervezése, és már magam is sokat gondolkodom azon, hogy a Szentendrei Kulturális Központtal való közös munka miként tud majd még színesebb és eredményesebb lenni.

Kikből áll a Teátrum stábja?

Talán a Szentendre és a Vidéke olvasóinak nem kell mondani, hogy a Teátrum szíve-lelke immár több évtizede Kiss Zsuzsa, kulturális menedzser. Nagy boldogság számomra, hogy megismerhettem, és azt kell mondjam, jelenleg is ő a kulcsfigura a munkánkban. Segítségemre van továbbá egy másik ikonikus alakja a szentendrei kulturális életnek, Kurdics Valéria személyében. Én pedig egy további, országos kommunikációban jártas munkatársat hoztam a csapatba, Lencsó Ritát, aki be is váltotta a hozzá fűzött reményeimet. Mellettük projektmenedzserek, alkalmi megbízással dolgoztak nekünk, de jövőre meglátjuk, hogy a Kulturális Központ munkatársai többet tudnak-e majd nekem segíteni. Ez alapvetően a programjaink összehangolásától függ. Mindenesetre nem tervezek stábot bővíteni.

-gs-

A 2021. évi Szentendrei Teátrum számokban
Bevétel: mintegy 10 millió forint
Előadások száma: 28 esti előadás (ebből az utolsó Hat tánc című elmaradt), 4 gyermekelőadás, 27 produkció
Nézők száma: 4707 fő
Szentendrei nézők száma: kb. 3060 fő

A Szentendrei Teátrum aktuális műsoráról ITT tájékozódhatnak.

Megjelent a Szentendre és Vidéke 2021. október 20-i számában.
Fotó: Deim Balázs