Idén a járványhelyzet miatt nem tudunk együtt ünnepelni, de sokféle módon emlékezhetünk hőseinkre, a márciusi ifjakra. Gyújtsunk egy gyertyát, olvassuk el itt a március 15-i beszédeket, járjuk végig a várost az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékező történelmi-irodalmi sétával. Az online közölt beszédeket Énekes Rita, a VSZC Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola igazgatója és Szarvas Rita magyar-történelem szakos mesterpedagógus írta.
Petzelt József honvédtiszt tiszteletére emelt sírkövet 1977-ben a Kossuth Lajos Katonai Főiskola a Sztaravodai úti temető díszsírhelyén. Azóta minden évben rendeznek itt március 15-i megemlékezéseket. Petzelt nevét 1988 óta viseli a szentendrei székhelyű, VSZC Petzelt József Technikum és Szakképző Iskola, az ünnepségeken hagyományosan az iskola diákjai adnak műsort. Az alábbiakban Énekes Rita igazgató ünnepi beszédét olvashatják, melyet elsősorban az iskola tanulóinak címzett.
Március 15.
A magyarság legnagyobb nemzeti ünnepe, március 15-e alkalmából minden év tavaszán összegyűlünk Petzelt József sírja mellett, akinek földi maradványa a szentendrei új köztemető díszsírhelyében nyugszik.
Petzelt József nevét említve kevesen tudják róla, hogy őt, mint az első magyar mérnökképzés tudósát, tanárát, professzorát, a térképészet, földmérés nagyját, a szabadságharc szervezőjét tartja számon az utókor.
Petzelt József 1840-től az Institum Geometrikum Geodéziai Tanszékének tanára volt, tanárként a modern pedagógia képviselője, az intézet szerkezeti átalakítója, a gyakorlati képzés elterjesztésének úttörője, tantervfejlesztő és tantárgyújító tudományos munkát folytató professzor.
Életének fontos tanulsága, hogy osztrák származású tudósként vállalt szerepet a magyar nemzet politikai önállóságának megteremtésében, kulcsszerepet kapott a függetlenség reményében élő ország honvédelmének alakításában és kinevezték a Hadi Főtanoda aligazgatójává. Ígéretes tudományos és pedagógiai munkája fiatalon bekövetkezett halála miatt nem teljesedhetett ki.
Petzelt József nevét ma iskolánk viseli.
Iskolánk névadója a magyar szabadságharcban a magyar függetlenség mellett kiálló osztrák származású pedagógus, mérnökember volt. Az 1848-49-es évek eseményeinek nem a legismertebb képviselője, valószínű, hogy sokan még a szentendrei polgárok közül sem tudnák megmondani, ki is volt az az ember, akinek a nevét Szentendre városában iskola őrzi.
Tanítványainktól azonban sokszor, és büszkén hallani az egy közösséghez tartozás kifejezéseként: mi „petzeltes” diákok vagyunk.
Szeretném, ha a jövőben e közösségi jelzőt minél többen tudatosan használnátok és eszetekbe jutna, hogy Petzelt József nevének említése összefügg a magyar szabadságharccal, és ez a XIX. századi történelmi esemény milyen máig ható kötelezettséget ró rátok, XXI. századi fiatalokra.
1848 tavasza reménnyel köszöntött azokra, akik hitték és remélték, hogy a hosszú elnyomás időszaka után jönnie kell egy igazabb és szabadabb világnak. A honfoglalás, az államalapítás óta a magyarság viszontagságos történelmi küzdelmei sorában 1848-49 a magyar nép nagy tette volt, hazánkra figyelt Európa, fiataljaink bátorsága példát mutatott más népeknek is. Március 15. jelkép lett, jelképe és szimbóluma nemcsak egyetlen tavaszi napnak, hanem az azt követő másfél esztendőnek, és a további magyar történelmi események szabadság-küzdelmének. A magyarság szívében – határon innen és túl – azóta nemzeti ünnepként él ez a nap.’48 tavasza a szabadság reményét hozta, pedig az önkényuralmat védelmezők igyekeztek megfélemlíteni az embereket. A márciusi ifjak tette azonban nem tűnt, nem tűnhet el nyomtalanul a magyar szívekből. Március 15. történelmi pillanatában évszázadok erőfeszítései találkoztak és kaptak újabb erőre, megmutatva, mire képes az egymással összefogó magyar nemzet. A küzdelem vállalása, a tenni akarás még a forradalom és szabadságharc leverése ellenére is elérte célját, a nemzeti alapértékek megmaradtak, a társadalom átalakulását nem lehetett megállítani, a márciusi ifjak bátorsága, kitartása hozzájárult a polgári Magyarország alapjainak lerakásához.
Több mint százhetven év választ el bennünket 1848 hőseitől, de a szabadságvágy, függetlenség, bátorság, hazaszeretet eszméje, az eszmék melletti határozott kiállás semmit sem változott.
Március 15. példát ad nekünk. Egy ország polgárai akkor boldogok, ha képesek megvalósítani elképzeléseiket.
A ’48-as fiatalok jól tudták, aki győzni akar, bátornak kell lennie, vállalnia kell küldetését. Maguk álltak ki, és maguk vitték győzelemre a forradalmat és feltámasztották a nemzetet.
Kedves Tanítványaink!
Példaként állítom elétek Petzelt József mérnöktanárt és a márciusi ifjakat, mert példaadó cselekedeteikben: az egyéni és nemzeti önbecsülést, az emberszeretetet, a hagyománytiszteletet, a szolidaritást, a becsületességet, a közösségépítést, az együttműködést, a segítőkészséget, és az áldozatvállalást képviselik.
A jövőben, amikor azt mondjátok „petzeltesek vagyunk”, jussanak eszetekbe a fenti gondolatok, hogy nemes utódként képviselhessétek neves elődeiteket, iskolátok névadóját, és a márciusi ifjakat!
*
Ünnepi helyszín évről-évre, március 15-én Vasvári Pál szobra a Deák Ferenc utcában. A kis teret nemzetiszín zászlókkal díszítik fel, koszorúzással, beszéddel, műsorral emlékeznek meg a szentendreiek Vasvári Pál történészről, aki egyike volt a márciusi ifjaknak. Az alábbiakban Szarvas Rita magyar-történelem szakos mesterpedagógus beszédét olvashatják. Szintén ő állította össze az 1848/49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékező történelmi sétát. A séta részleteiről itt olvashatnak.
Egy márciusi ifjú, Vasvári Pál
Tisztelt Ünneplők! Kedves Olvasók!
Szentendrén Vasvári Pálról utcát neveztek el, és jelentős népesség lakik a Vasvárin, egy még az 1970-es évek végén épített lakóközösség tagjaként. „A Vasvárin lakunk…, a Vasvári oviba jár a kisfiam…, menjünk már sétálni a Vasvárira…” – ez utóbbit különösen gyakran halljuk. Megszokott elnevezést, területet, irányt jelöl a helyiek számára. De ki is ez a Vasvári Pál? A márciusi ifjak egyike.
Nekünk, magyaroknak, március 15-e az egyik legkedvesebb ünnepünk. Az ébredő természet, az újjászületés időszakában a remény kezdete. A reményé, mivel ez a romantikus nemzedék, köztük Vasvári is, a világ átalakítását tervezték.
Hol volt 1848 tavaszán a politika centruma? A bécsi kormányszerveknél volt a kezdeményezés? Netán a pozsonyi országgyűlés követeinek döntéseire kellett vigyázó szemünk vetni? Vagy az ország egyetlen egyetemének a hallgatói, a pesti fiatalok – különösen a Tízek Társasága – akik zajosan hívták fel magukra a figyelmet; akikre figyelni kell? Az biztos, az őket figyelő titkosrendőröknek volt mit feljegyeznie. Ők voltak a jövő: gyorsan és határozottan cselekedtek. Volt ugyan vita köztük, Vasvári például Petőfivel ellentétben mindenképpen népgyűlést szeretett volna összehívni március 19-re, mégis a kellő pillanatban tette a dolgát. Az esős, hűvös márciusi napot könnyen magunk elé tudjuk képzelni: a lelkes, siető fiatalokat az utcán, voltak legalább kétezren, a gyorsan megszerzett sajtószabadság termékeit: a röplapokat – a 12 pontot és a „Talpra magyart” – osztogató hölgyeket, a komótosan hazafelé ballagó német polgárt, vagy a nagyvásárra cipekedő segédeket, akik nem tudják, hogy milyen jelentős történelmi esemény részesei.
A pesti fiatalok egyike Vasvári Pál. Vidéki fiú, de nagyon jól beilleszkedett a város keretei közé. Tizenhét évesen érkezett a pesti egyetemre, és rendkívüli ambícióval történésznek készült. A latin mellett németül és franciául olvasta a történeti szakmunkákat, elmélyült a segédtudományokban, oklevél, címer- és pecséttant tanult. A kor divatja szerint olvasókörbe járt, ahol felolvasta írásait. Sokszínű, fésületlen, kiforratlan filozófiai elmélkedések, balladák, lelkesítő ódák és eszmetörténeti foszlányok ezek, egy tehetséges, gondolkodó ember próbálkozásai. Persze, hogy ott volt a helye a változtatni akarók között. Petőfi huszonöt éves, Jókai Mór huszonhárom, Vasvári meg huszonegy, nézeteik valójában nem rendelkeztek támogatókkal. Nem is jutott nekik jelentős szerep a folytatásban, az érdemük azonban a visszavonhatatlan változássorozat, a polgári állam megteremtésében vitathatatlan. Vasvári életét is felforgatta, a hivatásra, az életre való felkészülést elsöpörte a történelem. Szabadcsapatot szervezett, és egy a román népfelkelőkkel vívott csetepatéban életét vesztette. Huszonhárom éves korában.
Számára ez az egy nap – március 15-e – adatott a halhatatlansághoz, hiszen az ő életműve torzóban maradt. Erről így írt egyik tanulmányában:
„Minden ember élete önmagában van bevégezve. De e bevégzés csak olyan, mint az egyes láncszemé. Önmagában egészet képez, de azért szoros egybefüggésben áll az emberiség hosszú életláncának szemeivel. Az ember szabad akaratától függ úgy végezni be az élet láncszemét, hogy az teljes egészet képezzen a maga helyén. S minél tökéletesebben viszi ezt véghez, annál több érdeme van az emberiségre nézve. (…) Mert az emberiség véghetetlen magas céljainak eléréséhez milliók és milliárdok tényereje, közremunkálása szükséges. Az életfolyam viharzik s benne az egyes habok élete igen rövid; de azért mindenik teljesíté kötelességét, ha e pillanat alatt előre törekedett. Egyesek életét csak annyira becsülheti a világ, amennyire ezek tényeikkel az emberiség ügyét – habár parányi körben is – előmozdíták.”
Ezt tette Vasvári Pál is. Ismét embert próbáló időket élünk, nekünk azonban más körülmények között, másként kell – nyugalommal, derűvel, életigenléssel – válaszolni életünk fordulására. Érdemes őt ebben követni!