Átadták az Országházban a 2015-ös Magyar Termék Nagydíjakat. A díjazottak között szerepel a szentendrei Skanzen idén immár 13 éves hagyománnyal rendelkező, több ezer látogatót vonzó Szent Márton Újborfesztivál és Libator fesztiválja is.
Szeptember harmadikán átadták az Országházban a 2015-ös Magyar Termék Nagydíjakat. A díjazottak között szerepel a szentendrei Skanzen idén immár 13 éves hagyománnyal rendelkező, több ezer látogatót vonzó Szent Márton Újborfesztivál és Libator fesztiválja is.
A Szent Márton ünnepéhez kapcsolt fesztivált a Szabadtéri Néprajzi Múzeum 13 éve folyamatosan megrendezi. A szervezők legfontosabb célja, hogy a felelevenítsék és életben tartsák a középkor egyik legnépszerűbb szentjének napjához kapcsolt szokásokat, hagyományokat úgy, hogy a mai kor közönsége számára is érdekes, minőségi kikapcsolódást nyújtsanak.
Szent Márton ünnepének fémjelzője a szent történetéhez kapcsolt lúd és az újbor. „Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartja a népi mondás. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben bőven ehessenek, ihassanak. Szent Márton napjára általában megforr az újbor, így „a bornak Szent Márton a bírája”. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget vesznek magukba.
A fesztivál a hagyományhoz igazodva négy témát jár körbe: az újbort, a gasztronómiát, a kézműves tevékenységeket, illetve Szent Márton legendáját, amire kulturális programok épülnek.
Az újbor jegyében kézműves családi borászatok zamatos újborait van lehetősége megismerni a közönségnek, a gasztronómiai kínálatban hagyományos receptek alapján készült, ínycsiklandó libaételek kerülnek terítékre. A kézműves programok során kicsik és nagyok az alkotás örömét tapasztalhatják meg természetes anyagokból játékokat, dísztárgyakat, használati tárgyakat fabrikálva. A kulturális programok során játékos előadással mutatják be Szent Márton legendáját, rendszeres programelem a Márton napi szentmise, valamint a hagyományőrző óvónők tollfosztó programja, bemutatva falusi téli esték jellegzetes közösségi foglalatosságát.
A Szent Márton Újborfesztivál és Libator az idén november 7-én és 8-án várja az érdeklődőket.