A Magyar Könyvtárosok Egyesületének Pest Megyei szervezete (PEMEKSZ) a múlt héten tartotta a Pest Megyei Könyvtárosnapot a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban. A járvány miatt tavaly csak egyszer kerülhetett sor a találkozóra, idén pedig csak most vált lehetővé, hogy személyesen is találkozzanak a megye könyvtárosai. Fülöp Zsolt polgármester is részt vett a rendezvényen és a könyvtáros szakma méltatása után bejelentette: a város képviselő-testülete úgy döntött, hogy a 2005-ben, az épület átalakítására készült terveket leporolják, aktualizálják, és újra kiírják a tervpályázatot.
Elsőként a házigazda, dr. Tóth Máté, a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, aki tavaly év végén vette át a könyvtár vezetését. Kiemelte, hogy a járvány miatt kialakult szűkösebb anyagi lehetőségeket a könyvtárosok kreativitással, valamint az együttműködések javításával ellensúlyozzák: az eddigi partnerek mellett az óvodákkal és az egészségügyi intézményekkel is felvették a kapcsolatot.
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében kiemelte, hogy „a könyvtárosok nem csak a könyveket őrzik, hanem értékeket is: ha bekövetkezne egy globális áramszünet, akkor a felhő alapú társadalomnak vissza kellene térnie a hagyományos könyvekhez.” Hozzátette, hogy Alexandriában nagy megbecsülésnek örvendett ez a szakma, amire napjainkban is nagy szükség van, ezért a város igyekszik tenni ennek érdekében. A polgármester elmondta, hogy 2005-ben, az épület átalakítására készült terveket leporolják, aktualizálják, és újra kiírják a tervpályázatot.
Koglerné Hernádi Ágnes, a PEMEKSZ elnökeként szólt a résztvevőkhöz. Az elnöknő különös tetszését fejezte ki a PMK jelmondatáról, mely így szól: Betűkből élmény, emberekből közösség, adatokból tudás.
Dr. Tóth Máté, a korábbi házigazdától, Malik Tamásnétől vehette át a vándorbotot.
A szakmai előadások sorát Péterfi Rita, az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum főigazgatója nyitotta Cseppben a tenger. Társadalmi változások Pest megyében, és amit ebből a könyvtári mindennapokban érzékelünk címmel. Előadásában kitért a negatív demográfiai mutatókra, még ha ez megyénkben nem is annyira jelentkezik, mivel a főváros vonzereje miatt sokan költöztek ide. A gyereklétszám csökkenése, illetve a digitalizált mindennapok miatt elkerülhetetlen a könyvtárhasználat visszaesése is, így szerinte már az is sikernek számít, ha nem csökkennek tovább a könyvtárlátogatás statisztikai adatai. A főigazgató úgy véli, az elöregedő társadalomban a könyvtárosoknak is nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az idősebb korosztály igényeinek kiszolgálására, például “öregbetűs” könyvek beszerzésével. Általános gondként említette a férfiak egyharmados látogatási arányát a nőkkel szemben.
Liskáné Fóthy Zsuzsanna, a Gödöllői Városi Könyvtár és Információs Központ igazgatója és Istók Anna igazgatóhelyettes tartották a Miénk itt a tér! – avagy új könyvtári közösségi és szolgáltatási terek kialakítása és működése című előadásukat. A kényszerű zárvatartást a gödöllői könyvtárosok arra használták fel, hogy a funkcióját vesztett tereket átalakították, valamint a kertet is átalakították zöld udvarrá.
Az előadások után bemutatkoztak a legutóbbi rendezvény óta felvett tagok, valamint a vezetőség újonnan megválasztott tagjai, mivel két korábbi vezetőségi tag, Bazsóné Megyes Klára és Jancskár Judit lemondott. A sokéves munkájukat tortával és fényképalbummal köszönték meg.
Biczák Péter, Fülöp Attiláné és Gerber György segítségével – akik évtizedekig voltak az egyesület oszlopos tagjai – egy kötetlenebb program keretében idézték fel a megyei szervezet életét.
A múltidézést követően a jelenlévők dr. Tóth Máté vezetésével tekintették meg a nemrégiben kialakított Hamvas Béla olvasósarkot, melyet az író saját bútoraival rendeztek be, amiket egy gyűjtő kifejezetten azzal a céllal adott át a könyvtár számára, hogy gyűjteménye ne múzeumi, hanem használati tárgyként érvényesüljön.
A rendezvényt közös éttermi ebéd és Duna-parti séta zárta.