Bazilika és Szent István király – a legtöbb magyarnak elsőre ez jut eszébe Esztergomról. A Dunakanyar fővárosában azonban további csodás kincseket fedezhetünk fel. A gazdag múlt értékei mellett modern és változatos programokkal is vár Esztergom!
Már a népvándorláskor számos nép telepedett le itt, a Duna és a Garam találkozásánál: keleti gótok, szarmaták, avarok, szlávok és kelták. A Római Birodalom a Solva városnév mellett sok szép emléket hagyott ránk.
Géza fejedelem a Várhegyet választotta székhelyéül. Itt született és itt koronázták meg államalapító Szent István királyunkat, aki Esztergomban hozta létre a magyar egyház máig működő központját, az érsekséget.
Bár a tatárjárás pusztítása után a város szinte teljesen újjáépült, IV. Béla Budára helyezte királyi székhelyét. Az újabb virágkor Mátyás uralkodásával és a reneszánsszal jött el. Európában messze híres volt Vitéz János érsek csodaszép, művészetekkel teli palotája és városa.
A pompának a török hosszú, közel 140 évig tartó uralma vetett véget. Esztergom szinte teljesen romvárossá vált. A törökök visszavonulása után szorgos kezek és lelkes szívek építették újjá. A helyreállított Dzsámi és az egykori török fürdők tanúskodnak ezekről az időkről.
Nyomot hagytak a világháborúk és ’56 is, de az újjáépítéseknek és a régészeti feltárásoknak köszönhetően szerencsére nem vesztek el csodás kincseink, amelyeket ma az esztergomi múzeumokat bejárva ismerhetünk meg.
Elérhetőségek:
Esztergom és Térsége Turisztikai Egyesület – Esztergom és Térsége TDM
2500 Esztergom, Széchenyi tér 5., Tel.: +36 33 769 034 / +36 70 601 0018
E-mail: info@iranyesztergom.hu
Facebook: iranyesztergom