Családi programok a fesztiválhétvégén

A XI. Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivál remek programokkal várja a legkisebbeket is! A Kacsakő bisztrónál, a Duna-parton Kyru kreatív kőfestő-műhelye minden nap nyitva áll 11 és 16 óra között, a Fő téren szintén mindhárom napon kézműves foglalkozások lesznek 11 és 18 óra között.  A Tourinform hangulatos udvarába is érdemes bekukkantani, ahol a Cerkabella Könyvkiadó kiadványait ismerhetjük meg kézműves programokkal egybefűzve. A házigazdák habos kakaóval várják a gyerekeket.

A bátrakat várja pénteken este 10 órától a Denevérséta a Szeresd Szentendrét egyesület szervezésében. Zseblámpa, lámpás vagy gyertya kötelező!

Szombaton délután 5 órakor idén is rajthoz állnak a Rotary Club Szentendre sárga gumikacsái a Bükkös-patak belvárosi szakaszán. Idén is sok-sok értékes nyereménnyel várják a fogadókat, az első és második díj egy-egy szuper kerékpár!

A DumtsaKorzón mindhárom napon számos családi program lesz: a kézműves-foglalkozásoktól az aszfaltrajz-versenyen keresztül az óriásbuborék-eregetésig, sok-sok zenével!

A tánc sem maradhat ki a fesztiválprogramokból: pénteken szerb táncház lesz a Fő téren 19 órától, szombaton a Borszínpadon zumba-bemutató, a Pódiumszínpadon a Pink Panthers villámcsődülete és a Carmen Salsa latin estje vár, vasárnap Welldance-táncbemutató lesz a Lázár cár téri színpadon.

Pénteken délelőtt 10 órakor adják át a Pest Megyei Könyvtár új részlegét, a Baba-mama sarkot, s ugyanitt délelőtt zenés-mondókás foglalkozás várja a babákat és szüleiket.

A Fő téren pénteken 20:30-tól tűzzsonglőr-bemutató lesz, szombaton 16:30-tól és 18:30-tól a Trambulin Színház előadását láthatjuk, vasárnap pedig 14 és 20 óra között utcaszínház, interaktív színházi foglalkozások várják a kicsiket és nagyokat egyaránt.

A játékos-lelkű felnőtteknek a P’Art Mozi épületében nyitva áll a „Felnőttmegőrző”, azaz a legjobb logikai és stratégiai játékokkal játszhatnak maratoni futamokat éjjel és nappal.


A részletes program elérhetőségei:

Lapozható programfüzetünk »

A Fesztivál FB oldala »