Az Anyatejes táplálás világnapja Szentendrén

A Városháza dísztermében sok apróság és szüleik meghívásával rendeztek játékos, közösségi délelőttöt az Anyatejes táplálás világnapja és -hete alkalmából, 2019. szeptember 19-én a szentendrei és járási védőnők, valamint a Gondozási központ szervezésében. 

Az anyatejes világnapot és -hetet 1992-től tartják világszerte, melyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az UNICEF indított el a csecsemők egészséges táplálása érdekében. Szentendrén is évről évre, egyre nagyobb közösségben telnek az ünnepi rendezvények. Korábban a védőnői tanácsadó adott otthont az eseménynek, amit időközben jócskán „kinőttek”, így idén a Városháza dísztermében rendezték meg. Városunk kivételes helyzetben van, sok kisgyermekes család él itt, sok a nagycsaládos, így – szemben más településekkel – Szentendre egyre fiatalodik! Tavaly Szentendrén a Családok Évét ünnepeltük, az önkormányzat pedig már háromszor elnyerte a Családbarát Munkahely címet. Az Anyatejes táplálás világnapja alkalmából rendezett esemény is vidám, családias hangulatban telt.

A szervezők szerint minden évben fel kell hívni a figyelmet arra, milyen fontos a babák táplálásban, egészséges fejlődésében az anyatej, ami semmivel nem pótolható. A szeretetteljes gondoskodás nemcsak a gyermekekre, de az édesanyákra is jótékony hatással van, így az egész családra is.

A rendezvényen Vargáné Kiss Zsuzsanna, a PMKH Szentendrei Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályának vezető védőnője, Vigh-Haris Gabriella szentendrei védőnő és Verseghi-Nagy Miklós polgármester mondott rövid köszöntőt, aki Böjte  Csabát idézte: “Minden egyes gyermek egy csoda. Nem lehet tudni, hogy kiben mi lakozik: egy új Ady Endre vagy épp Blaha Lujza. Ha ajtót nyitunk előttük, esélyt adunk nekik, hogy kibontakoztassák a személyiségüket, a tehetségüket. Nem kell hozzá mást tenni, csak egymásból a jót ‘kiszeretni’.” A köszöntők után ünnepi műsor és közös „piknik” következett a babákkal.

A zene fantasztikus hatása a legapróbbaknál is látszik: ahogy énekelve betoppantak a terembe az Evangélikus Óvoda táncos-énekes fellépői, elhallgatott a duruzsolás, minden szempár feléjük fordult. Az ovisok mondókás-körjátékokat játszottak, illetve az ünnepi műsorban énekelt és gitározott Balázs Marietta, aki a nagyon népszerű „Suttogó” baba-mama foglalkozásokat tartja Szentendrén és Visegrádon.

A babás eseményen a Varrószoba és a Szentendrei Szappan Manufaktúra is bemutatkozott a legkisebbeknek szánt, speciális termékeivel. A hazafelé indulókat Zoli bohóc ajándékozta meg hajtogatott lufiállatkákkal és mosolygós üdvözlettel: „Viszontjátszásra!” .

 

 

Fotók: Balázs József