A vasműves költő kiállítása a Városháza Galérián

„Hűtlen lettem a NŐ-höz, a VAS-ba lettem szerelmes. Tudom, e JÁTÉK roppant veszedelmes.” Szívküldi Héphaisztosznak címmel nyílt meg 2019. április 2-án a vasműves költő, Putu kiállítása a Városháza Galérián. Köszöntőt mondott Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester, a kiállítást Bodonyi Emőke művészettörténész nyitotta meg, közreműködött Négyessy Katalin gordonkaművész.


A megnyitó kezdetét egy kovácsoltvas szöggel átszúrt szív alakú lufi dörrenése jelezte. Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester köszöntőjében elmondta, a kiállítás létrejöttében oroszlánrészt vállalt Kozma Krisztina, a polgármesteri hivatal referense és Aladics Antal, a Petzelt iskola művésztanára, aki nemrég szintén itt állította ki festményeit, és Putu kovácsoltvas munkáinak fotóit rekordgyorsasággal installálta fel a Városháza Galéria falaira. A gyönyörű fotókat Spellenberg Bálint készítette.
A köszöntőket követően verseiből idézett a művész, miközben hervadt virágszirmokat szórt a közönség közé. „Vasul fecsegni könnyű, beszélni nehéz.” A magát parasztkovácsként aposztrofáló művész stílusosan pörge kalapjára búzaszálakat tűzött, s folytatta a performanszot: szemtanúi lehettünk, ahogy a fa ruhacsipeszekkel rögzített haiku sorok közé kézi húzómérlegekre aggat kovácsoltvas madárkákat. Mi ez, ha nem egy összművészeti installáció?

Bodonyi Emőke művészettörténész az alábbi sorokkal nyitotta meg Putu kiállítását:

“Az én szememben Putu minden porcikájával együtt hozzátartozik Szentendréhez. De nemcsak a városban található, megrendelésre készített kovácsoltvas ajtóira, ablakrácsaira, gyertyatartóira gondolok, hanem elsősorban rá, a személyére. Egy kihagyhatatlan szentendrei jelenség, úgy szerethető, ahogy van. Ha alakja feltűnik, akkor biztosak lehetünk abban, hogy perceken belül a fülünkbe súgva vagy fennhangon szavalva meghallhatjuk legújabb versét, vagy egyszerű, de annál ötletesebb tárgyplasztikát, esetleg vázlatot tesz elénk, mindeközben pedig mestersége, a kovácsművesség egyik legavatottabb ismerője, annak teljes technikai ismeretével, arzenáljával együtt.

Egy nagyon ősi, tradicionális mesterség művelőjeként az évtizedek során rendkívüli tapasztalatra tett szert, diktafonnal kellene állandóan követni őt, hogy faggathassuk és az így szerzett tudását rögzíthessük. Szülőfaluja, Tiszacsege is a régi világ lenyomataként őrizte meg ennek hagyományát, Putu itt kezdte megtanulni az alapokat, mezőgazdasági kovácstanulóként, Scheffer Gábor műhelyében. A mostani kiállítás meghívójában a parasztkovács elnevezés erre az eredetre, erre az időszakra utal. Putuban azonban nagyobb kíváncsiság, nyitottság, kalandvágy rejtezett. Pályakezdése a fővárosi kisebb klubokban játszott jazz-, rockzene időszakára esett, gyakran járt fel Budapestre, hallgatta a Syrius zenekar, Szakcsi Lakatos Béla, Szabados György koncertjeit, emellett nagy komolyzene rajongó volt, pontosabban ma is az.

Ezzel együtt a fővárosi portyázásai során az iparművészeti boltok kínálatát figyelve megismerte a vas egyéb felhasználási lehetőségeit. Ennek inspirációjára kezdett tárgyakat, kisplasztikákat készíteni, eltávolodva a fém mezőgazdasági felhasználásától. Budapest után Szentendrére költözött, és így vált részévé a helyi művészeti életnek. 1977-től kezdve kiállító művész, miközben Lehoczky János műtermében, majd a szentendrei Kocsigyárban, végül a Skanzenben dolgozott. 1996-tól önálló műhelyében már megrendelésre alkotott, ugyanakkor időt szánt arra, hogy megjelenjen mestersége fontos fórumain és különböző tárlatokon, ahol sorra nyerte a szakmai elismeréseket: 1994-ben a Hephaiston Kovácstalálkozó, 1995-ben az Expo-nálunk, 1996-ban az Év kézműves remekei, 1999-ben a Borsodi Fonó Kovácskiállítás díjait kapta. Ezek mellett azonban a további megbecsülést a megbízásos munkák jelentették, megrendelői, hogy stílusosan fogalmazzunk, kézről-kézre adták műhelyének kilincsét.

A mostani kiállítás is elsősorban ezekből az alkotásokból válogat, fotókon csodálhatjuk meg a szentendrei belvárosi és a szamárhegyi házakra készült ajtókat, ablakrácsokat, díszfonatokat, zárcímkéket, kilincseket, lámpafoglalatokat, cégéreket, tömör és rácsos vaskapukat, pincelejárót, ajtókopogtatót, díszvereteket. Apró, de annál inkább figyelemre méltó a térelválasztó lánc és tartóoszlop a Ferences Gimnázium udvarán Csíkszentmihályi Róbert Assissi Szent Ferenc szobra körül, vagy a futókát elkerítő miniatűr kert kerítése a Zámbó-ház mellett. Ennek ablakaiba Zámbó Gizi jóvoltából Putunak a Dalmát Pincéből átmentett különleges formájú, négyágú gyertyatartói kerültek.

Minden részlet és forma más és más, ugyanakkor mégis érezni, hogy valamennyi munka egy ember alkotása, akinek csak rá jellemző stílusa van. Nem tudni pontosan, hogy a plasztikai értékű részletelemek innen váltak-e önálló tárgyplasztikákká, vagy a tárgyplasztikák formavilága hatott-e vissza. A részletelemek ezért is igényelnek odafigyelést, mert nem egy esetben, mint például egy ajtókopogtató vagy egy díszrózsa, önálló plasztika központi motívumaként köszönnek vissza a különféle kiállításokon.

Putu stílusában sajátosan keveredik a míves, kovácsoltvas hagyomány egy rá jellemző, kötöttebb szerkezetű, geometrikus, esetenként absztrakt organikus formarenddel, miközben a tárgyplasztikákon a szabadabban értelmezett, gyakran más anyagot is alkalmazó, pop artos gesztus érvényesül.

A Tiszacsegéről érkező, Szentendrén otthont találó művész eddigi tevékenységét, beleértve a megbízásra készült kovácsoltvas munkáit, a tárgyplasztikáit, a szentendrei művészek performanszaiban való közreműködést, az önálló szerepléseket, valamint különleges költészetét, vele született találékonyság, erő, szívósság, állhatatosság jellemzi. Ebben pedig méltó követője a tűz és a kovácsművesség védelmezőjének, az istenek kovácsmesterének, a görög mitológiából ismert Héphaisztosznak, akit bár a születése után lehajítottak az Olümposzról, de erőre kapva, a föld alatt egy tengermélyi barlangban, más hagyomány szerint az Etna mélyén berendezett műhelyében tanulta ki és fejlesztette tovább mesterségét. Az olümposzi istenek azonban visszafogadták, mert a tűznek hatalma és Héphaisztosznak nélkülözhetetlen tudása volt. Ő készítette az istenek fegyvereit, Zeusz villámait, Athéné rettegett pajzsát, Prométheusz eltéphetetlen bilincseit, Akhilleusz sérthetetlen páncélzatát.

Putu vasművei szintén teherbíróak, erősek. Készítőik azonban költő is, vasműves-költő. A vasból költészetet varázsol, poétikus hangulata – az anyag alapvető tulajdonságait tiszteletben tartva – arra is kiterjed.”

 

A kiállítás megtekinthető április 30-ig, a hivatal nyitvatartási idejében.