A „bakakonzi”-tól a Pro Urbe-díjig

2018. október 16.

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája helyőrségi zenekara idén augusztus 20-án, államalapító Szent István király és az Új Kenyér ünnepén Pro Urbe Emlékérmet kapott. A zenekar vezetőjével, Rixer Krisztián őrnaggyal beszélgettünk.

• Hogyan, mikor kerültél közel a zenéhez, a katonasághoz?
Nagyon korán közel kerültem a zenéhez. Édesapám is katona és zenész volt, harsonán játszott. Bátyám és én ugyanazt a szakközépiskolát végeztük el annak idején, a Néphadsereg Zeneművészeti Szakközépiskoláját, azaz a „bakakonzi”-t, ahogy hívtuk. Az iskola után mindenkinek, aki sikerrel elvégezte tanulmányait, a Magyar Honvédség felajánlott egy beosztást valamelyik helyőrségi zenekarnál. Ezt vagy elfogadta, vagy nem, és akkor továbblépett civil pálya felé. Én e kettőt kereszteztem, mert be-adtam a jelentkezésemet a Zeneművészeti
Főiskolára, fel is vettek, így párhuzamosan végeztem a főiskolát, miközben a Központi Zenekarnál ütősként tevékenykedtem.

• Mennyi ideig játszottál ott, mikor kerültél Szentendrére?
Ez tíz évig tartott. 2005-ben megalakult Szentendrén a katonazenekar, aminek előzménye, hogy Kalocsán megszűnt a helyőrségi zenekar, átköltöztek Tapolcára, de rövid időn belül bezárt a tapolcai kiképzőbázis, és ez települt át Szentendrére. Azóta nem kiképzőbázisként, hanem Altiszti Akadémiaként funkcionál az intézmény. Legutóbb a II. világháború környékén volt helyőrségi zenekar a városban, utána következett egy hosszú szünet, azután 2005. november 1-jén megalakult a helyi katonazenekar, ahová 2006 áprilisában kerültem át, mint karmester-helyettes. Akkoriban Dalmadi Zoltán őrnagy vezette a zenekart, egészen 2010 végéig, amikor jól megérdemelt szolgálati nyugdíjba vonult. Azóta vezetem én a helyőrségi zenekart Szentendrén.

• Hány fős ez a zenekar? Nehéz vagy könnyű zenészeket csábítani ide?
Érdekes ez a kérdés, mert a zenekar jelenleg csak 26 fős, de pillanatokon belül föl tudnám tölteni 35-40 fősre. Magasan kvalifikált jelentkező lenne rá bőven.

• Mi az akadálya a bővítésnek?
Szabályozott a létszám, 26 fős állománya van a vidéki zenekaroknak. Ezen belül a zenekarvezető persze „garázdálkodhat”, azaz válogathat a szakmailag kiváló zenészek között. 26 fővel a világot nem lehet megváltani, ha klasszikus értelemben vett koncert fúvós zenére gondolok, ahol legalább 50 ember kell. Ezért kicsit elmentünk a könnyedebb, big band felé…

• …amivel maximálisan meghódítottátok a közönséget a térzenéken, ahol hallhatunk filmzenétől a swingen át az indulóig sokféle muzsikát. Az elhangzó zenéket mi alapján válogatjátok?
Megpróbáljuk a műsorpolitikánkat olyan irányba terelni, ami az utca emberét megfogja. Itt nem a szakmának játszunk, így szeretünk népszerű örökzöldeket választani.

• Katonazenészként egyébként nem nehezebb egy alaki gyakorlattal egybekötve, akár esőben-hóban játszani?
Nyilván sokkal bonyolultabb, mint egy fűtött koncertteremben. Nekünk kotta nélkül kell játszani, figyelve, hányadik ütemben fordulunk jobbra vagy balra. Ha csak a legutóbbi, katonazenekari fesztiválunkból indulok ki: a szent-endrei macskakő külön nehezített pálya, tudnak huncut dolgok születni. Ettől szép ez a szakma.

• Mennyit kell gyakorolni, hogy ilyen profi szinten zenéljetek?
Naponta próbálunk két és fél, három órát. Mint ahogy a sportoló hétköznaponként edz, és készül a következő versenyre, nekünk az a munkánk, hogy gyakoroljunk, és készüljünk a következő fellépésre.

• Úgy tudom, lakóhelyeden, Dunabogdányban is élénk a zenei élet.
Nagyon szerencsés vagyok, mert az egész baráti társaságom, és azok az emberek, akik között felnőttem, mind-mind valamilyen hangszeren játszanak. A szabadidőnket úgy töltöttük el együtt, hogy ezt kamatoztattuk is, mert megtanultunk mindannyian egy, esetenként több hangszeren is játszani. Nagyon jó társaság kovácsolódott össze, a barátságok a mai napig tartanak, és több zenekari formációban részt veszünk Dunabogdányban. A település sváb zenekarát és a Dunabogdányi Koncertzenekart vezetem, amellett, hogy a helyi és a pilisvörösvári zeneiskolában tanítok.

• Hány hangszeren játszol?
Ütőhangszereken – de az több száz hangszer! Persze nem degradálom a többi hangszert, de az ütősök közé rengeteg ritmus- és dallamhangszer, üstdobok, cinek elég széles palettája tartozik, aminek a megszólaltatásával vannak kisebb-nagyobb problémák, hogy az ember arra a szintre eljusson, hogy tényleg koncertképes legyen.

• Azt is hallottam, nemcsak dobolsz, vezényelsz, de énekelsz is.
Amikor a helyőrségi zenekarral elmentünk a könnyedebb műfajok irányába, nem az volt az elsődleges cél, hogy kifejezetten filmzenéket játsszunk, hanem a harmincas, negyvenes évek amerikai zenéit a swing korszaktól a zeneirodalomban megtalálható népszerű dallamokig. Frank Sinatrától Michael Bublén keresztül a napjainkban futó slágerekig sok dalt írtunk és írunk át a zenekarra. Itt nemcsak instrumentális darabok vannak, hanem vokális művek, ezeket több-kevesebb sikerrel – és ha nem női előadót kell megszemélyesíteni –, általában én szoktam énekelni.

• Van-e olyan álmod a zenében, amit eddig nem valósítottál meg?
Nagyon jól érzem magam a bőrömben. Nekünk, zenészeknek eleve egy álom az életünk, mert azzal foglalkozunk, amit szeretünk. Bízunk benne, hogy nem lesz haderő-átalakítás, és még hosszú-hosszú éveken keresztül működhet itt, Szentendre helyőrségen belül a katonazenekar. Nagyon jó a kapcsolat a város és a honvédség között, ennek tanúbizonysága, hogy kéthetente, márciustól október végéig kint vagyunk a Fő téren a térzenékkel. Rendszeresen részt veszünk a városi ünnepségeken, rendezvényeken, s nem csak itt, hanem Pest megye több településén. A fővárosba is hívnak bennünket rendszeresen és Visegráddal is nagyon jó a kapcsolatunk.

• Még magadról, a családról árulj el valamit.
Nős vagyok, két gyönyörű kislányom van, egy egyéves és egy két és féléves. Négy éve vagyok házas. Nem kapkodtam el a dolgot, mert negyvenkét éves vagyok, de így alakult – hála Istennek! Minden kerek, teljes nőuralom van otthon… még! De ki tudja, mit hoz a jövő, nem zárkózunk el semmitől!