A HÉV-végállomás és környéke, azaz a város déli „kapuja” a római korig visszamenően sokféle történeti emléket, letűnt korok üzeneteit rejti magában. Összeállításunk ezek közül idéz fel néhányat.
Vegyük első példának az állomás mögötti utcát, ami azért kapta 1925-ben a Római temető nevet, mert Soproni Sándor régész, a Ferenczy Múzeum egykori igazgatója a városban feltárt római kori temetők közül az egyik legjelentősebbnek azt tartotta, amelyiket a mai Római temető utca és a Vasúti villasor közötti területen tártak fel. De egy másik történeti temető is kapcsolódik ehhez a környékhez: az Alsó temető vagy másik nevén Budai úti temető. A XVIII. század végén, 1795-ben a római katolikus egyház létesítette és tartotta használatban egészen 1976-ig, amikor is a buszpályaudvar bővítése, átépítése miatt szanálták, az exhumált sírokat pedig áthelyezték a Sztaravodai úti köztemetőbe. A szanálás során a temető 1898-ban felállított központi keresztjét áthelyezték a Péter Pál templom kertjébe, ahol azóta is áll.
A HÉV-végállomás fehér kerítésének beszögelésében ma is látható a római katolikus plébánia hajdani földjén 1905-ben emelt, több mint száztíz éves Budai úti kereszt magas kő talapzaton öntöttvas korpusszal. Dél felől ez volt a város első ismert keresztje, mely helyi védelem alatt áll.
A Szentendrét a fővárossal összekötő egykori Budai út és a HÉV-pálya mellett Pomáz és Szentendre között még napjainkban is kiterjedt lapos térség húzódik. Itt volt korábban a Dumtsa Jenő polgármestersége idején lecsapolt mocsaras, a régi térképeken Nádastó néven szereplő terület, aminek emlékét 1991-től többek között a Tómellék utca őrzi. A Duna egykori holt medre, a XIX. század vége felé lecsapolással termővé tett háromszáz holdnyi terület lett Szentendre legjobb minőségű szántóföldje. A megváltozott hasznosítású földek eredeti jellegét régi földrajzi nevek – Tófenék, Tómellék, Tó környéke, Tó melletti szőlőhegy – őrizték meg az utókor számára.
Dumtsa Jenő polgármester három évtizedes hivatali ideje alatt kellett megküzdeni a szinte teljes szentendrei szőlőállományt – az 1880-as évek elején – megsemmisítő filoxéravész okozta gazdasági válsággal, a lakosságot sújtó megélhetési gondokkal. Ilyen előzmények után adták át ünnepélyes keretek között 1888. augusztusban a HÉV szentendrei vonalát. Mintegy vigaszként és egyben reményforrásként mindazoknak, akik az elmúlt években a filoxéravész miatt elvesztették kenyérkereső munkájukat. Nem nehéz elképzelni, hogy aki csak tehette, azon az emlékezetes augusztus 16-án kint tolongott az új szentendrei vasútállomáson nyakát nyújtogatva és versengve, vajon ki látja meg elsőnek a gőzmozdony füstjét.
A kezdetben naponta csak egy-két alkalommal, de az új század első éveitől már óránként közlekedő vonatot a helybéliek hamar megszokták és a napi közbeszédben egyszerűen csak „kávédarálóként” emlegették. Az első fél évben közel harmincezer, a következő évben már több mint százezer utas vette igénybe a vasutat. Ezt megelőzőn ló vontatta társaskocsival vagy hajóval lehetett eljutni a fővárosból a Dunakanyarba.
Szentendre és Budapest Pálffy tér között, kilenc megállóval, egy óra tíz perc alatt tette meg az utat 1903-ban a „vicinális”. A Szent-Endre és Környéke cikkírója azt fejtegette egyik írásában, hogy a közlekedés rossz, lassú és drága, ezért elmaradnak a kirándulók. A helyzeten bizonyára javított, hogy 1911 nyarára a korábbi gőz meghajtású mozdonyokat felválthatták villanymeghajtású korszerűbb társai.
A Szentendrei Turista Egyesület a harmincas években a városi testülettel egyeztetve jelölte ki a környező turistaútvonalakat. A piros jelzés innen a vasútállomásról vezetett a Szmolnicai, Szmerdáni dűlőkön keresztül a Kőhegyre.
A városi képviselőtestületi ülések jegyzőkönyvének bejegyzései sokat elárulnak – más fontos témák mellett – a szentendrei vicinális továbbgondolásáról is. 1905 szeptemberében felmerült, hogy a Szentendre és Visegrád közötti szakaszra tervezett bővítésre nyolcvanezer korona értékben törzs-részvényéket kell kibocsátani. A HÉV Visegrádig történő kiépítésének terve azonban megrekedt a róla való gondolkodás szintjén.
Izbég magas életkort megélt, helyi születésű krónikása, Krachler Ágoston, közel kilencvenéves korában, ragyogó emlékező tehetségének birtokában az 1990-es évek elején írta meg a mindmáig kéziratban nyugvó visszaemlékezéseit. A HÉV-végállomás közelében egykor volt kőzúzó telep rövid történetét is ő őrizte meg. Dömörkapu és a HÉV végállomás mögötti, kőzúzásra kijelölt terület között hat és fél kilométer hosszú drótkötél pályán a levegőben, csilléken szállították az útépítésekhez a követ, amit itt zúztak apróra. Emlékét még ma is őrzi a város jelenlegi iparterületén végigfutó Kőzúza utca.
A kőzúzó telep 1923-ban kezdte meg működését, és folytatta egészen 1960-ig. A kötélpálya és telep tervezését és építését a Laufer József-féle Magyar Kötélpálya Gyár végezte. Kezdetben a mai Kőzúzó utca 8. szám alatti telken fabarakkokban laktak a kőzúzó munkásai, később a cég üzemi lakásokat építtetett részükre. A kőzúzó területén az ún. „kubik-gödörből” termelték ki a lakások építéséhez a vályogtégla alapanyagául szolgáló agyagot. Az elhagyott gödör a későbbiekben a környékbeli és a kőzúzóbeli gyerekek kedvelt és izgalmakban bővelkedő játszóhelyévé vált. A Dömörkaputól csilléken leérkezett követ különböző tevékenységekre szakosodott munkások– például csillefogadók, zúzóetetők, liftesek vagy üzemlakatosok – fogadták. Külön brigád dolgozott folyamatosan a zúzott kő vagonokba lapátolásával.
A második világháború után, 1949-ben az Alsó-temető és a HÉV-végállomás mellett állították fel a Szovjet hősi emlékművet. Szávai Aurél polgármester 1949. év első félévi jelentése szerint: „A szovjet emlékmű bizottság a város tulajdonát képező, Pannónia út, róm. kath. temető és Dózsa György út által határolt területen társadalmi hozzájárulásból szovjet emlékművet létesít. A tervek elkészültek, a városi bányából a mű felépítéséhez szükséges burkolókövet kitermeltük. Az emlékmű előreláthatóan október hó elején fog elkészülni. Az emlékmű terét parkosítjuk. Ezzel a vasútállomás előtti térség az érkezők elé szép képet tár.” Az emlékmű megtervezésével Maurer Ferenc keramikust bízták meg.
A HÉV-állomás és az egykori Alsó-temető közelében kialakított Hősök terén, az emlékmű előtt tartották az április 4-i felszabadulási ünnepségeket egészen 1970-es évek közepéig, amikor is a buszpályaudvar kibővítése miatt nem csak a temetőt szanálták, de az emlékművet is lebontották és az eredetihez hasonló formában egy újat építettek fel a köztemetőben.
Egy nagyot lépve az idő mérőrúdján, és sok érdekes adalékot mellőzni kényszerülve, szólni kell még a hetvenes évekről. Arról az évtizedről, amelyik egész Szentendre vonatkozásában a nagy áttörés korszaka volt. Csak emlékeztetőül: ekkor épül a Püspökmajor lakótelep, a várost átszelő négysávos autóút, a Pest Megyei Művelődési Ház és Könyvtár, ekkor válik Szentendre a múzeumok városává, a Szentendrei Teátrum évről évre óriási siker mellett megtartott előadásai tömegével vonzzák a turistákat a városba.
1970-ben épült fel a HÉV-végállomás közelében a város első összefüggő egységet alkotó, tömbösített lakótelepe, a Rózsakerti lakótelep. 1971-ben készült el a Szentendre és Budapest közötti új autóutat, mely elkerülte Budakalászt és a HÉV kereszteződéseket. Három évvel később, 1974. augusztus 20-án adták át az ötvenmillió forintos költséggel épült, hatezer négyzetméter alapterületű bevásárló központot ABC áruházzal, iparcikk üzlettel, gazdabolttal, tejivóval, patyolatszalonnal és ruházati szaküzlettel.
A helyi lakosság és a turisták jobb ellátását várták az új bevásárlóközponttól, ami azért nem váltotta be a hozzá fűzött elvárásokat, mert öt évvel korábbi igényekhez méretezték. A Volán szentendrei főnöksége viszont 1977-ben élüzem lett. Száznyolcvan dolgozóval és huszonöt Ikarusz panoráma busszal látták el a helyi forgalmat.
Az utóbbi bő négy évtized sem múlt el nyomtalanul a HÉV-végállomás és környéke felett, de összességében sem hozott olyan mennyiségű és nagyságrendű változást, mint amekkorát a hetvenes évek eredményezett.
TÖRÖK Katalin
(Fenti cikk a Szentendre és Vidéke 2021. november 17-ei számának Városházi Mellékletében megjelent rövidített írás teljes változata.)
***
Felhasznált források:
Pethő Zsoltné Németh Erika: Szentendre utcanevei. Szentendre, 1996
Sin Edit: Egy évszázad krónikája. Szentendre 1900–1999. Szentendrei Füzetek V. Szentendre, 2000.
Török Katalin: A szentendrei ipartörténet első fecskéi. Gyárak és kőbányák Izbégen. Szentendre és Vidéke, 2009
Török Katalin-Wehner Tibor: Szentendre monumenta. Budapest, 2020