Mese és hit

2019. szeptember 19.

Különleges estet rendeztek Mesélj még! címmel az Ars Sacra Művészeti Fesztivál XIII. Szakrális Művészeti Hete keretében a Városháza dísztermében, 2019. szeptember 17-én. Az est főszereplői a bölcsességgel és hittel teli bibliai és élet írta mesék voltak, sok zenével fűszerezve.

 

Köszöntő beszédében Gyürk Dorottya kulturális alpolgármester megköszönte, hogy az Ars Sacra rendezvénysorozat programjának idén Szentendre, a képzőművészet hazai fővárosa adhatott otthont. „Szentendrén a szakrális művészet egyedülálló természetességgel épült be az elmúlt 100 év folyamán a kortárs művészetbe. nem csupán a templomok városképi látványa, hanem az ortodox ikonográfia különböző elemei is megjelentek a kortárs művekben. Egy ilyen, több mint ezer éves várost, mint a mi Szentendrénk, nemcsak kövek és habarcs tartanak össze, hanem történetek. Mesék, legendák a történelem különböző korszakaiból.”

Az eseményt Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Únió elnöke nyitotta meg: „Székely János püspök atya gondolatai jutnak az eszembe. A mai világban ez az öt alappillér, amely nekünk fontos, ahonnan energiát és erőt kapunk, és amelyek mindegyike megvan a mesékben is: hit, család, nemzet, föld és közösség.”

„A Jóisten az embert még álom által es megerősíti” – ez volt a címe az egyik mesének, amit Kóka Rozália Magyar Örökség-díjas bukovinai székely előadóművész avatott prezentálásban hallhatott a közönség. Szerényi Béla, az Óbudai Népzene Iskola igazgatója szintén mesét, illetve nagyon szép zenei betéteket hozott az estre. Külön élmény volt a magyar nyelvjárások őrzőinek ízes előadásban meghallgatni a történeteket.

Az előadás végén az esten részt vevők megtekintették a különleges kerámia-, baba- és könyv-kiállítást, melyek mindegyike áldott üzenetet hordozott. Az alkotásokat Kósa Klára keramikus művész mutatta be, aki a rendezvény idei alkalmát a szentendrei Városházára szervezte, barátai meghívásával. „Addig maradunk boldogok, és addig élünk, amíg tudunk örülni a meséinknek” – kezdte bevezetőjében Kósa Klára, aki Kolumbán Zsuzsa babakészítővel és Simon Ilona grafikussal járják az országot és bemutatják alkotásaikat.

Simon Ilona grafikus, könyvtervező művész mesés könyvei finom objektek, egy-egy történet ihlette alkotások. Korábbi munkáiban katolikus imádságok, a Himnusz, erre az alkalomra pedig mesék: Dareiosz király, Szent Margit és Mária legendája lényegültek át könyvvé.

Kósa Klára bibliai történeteket ábrázol gyönyörű, reneszánsz kerámiaképein. A kerámiákon kirajzolódnak a legendák, Szent Kristóf története, amikor átviszi Jézust a Jordán folyón, a Tordai hasadék legendája, a Hold története, aki Istentől megkapta a csillagokat.

Kolumbán Zsuzsa babakészítő iparművész vallásos, mesébe illő jeleneteket hozott a kiállításra. A babák, mint állóképek magyar, szakrális eseményeket mutatnak be: mátraverebélyi körmenetet, a pusztavámi, angyalnak öltözött kislányokat, a nagytarcsai asszonyt, aki istentisztelet után az evangélikus lelkésszel beszélget.

A mesékre reflektálva az esten a tekerőlantot Szerényi Béla, az Óbudai Népzene Iskola igazgatója és fia, Szerényi Domokos recegtette, lanton játszott és énekelt Barabás Balázs.