Események betöltése

Úton van a Cziffra Központ // Roma kultúra a MANK Galériában

2019-06-15. 10:00 - 21:00

Leírás

A roma kultúrát hozza közelebb a közönséghez az Úton van a Cziffra Központ című rendezvénysorozat, mely szentendrei állomásának a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ad otthon.

A szentendrei MANK Galériában Emlék-Álom-Kutya-Világ címmel roma festőnők kiállítása tekinthető meg, majd a festmények között hagyományos kézműves technikákat elsajátítva készíthetünk kiegészítőket, illetve magunk is festőművészekké válhatunk, sétánkon pedig a festők városa művészeti életét ismerhetjük meg közelebbről. A kisebbeket a Banyamesék bábjáték, a nagyobbakat pedig a Canarro együttes gypsy jazz dallamai várják.

————————————————————–
A program során megismerkedhetünk a Budapesten épülő Cziffra Művészeti Központtal, amelynek a célja, hogy roma és nem roma magyarok számára teremtsen egy olyan közösségi teret, amely bemutatja a magyar kultúra szerves részévé vált roma kultúra értékeit és sokszínűségét a cigány kultúra nemzetiségi hagyományaival, művészeti örökségével és kortárs jelenével a képzőművészettől a könnyűzenén át a színpadi produkciókig.
Annak érdekében, hogy már a központ megnyitása előtt is minél többen megismerhessék az intézmény nevét és ízelítőt kaphassanak már előzetesen vállalt küldetéséből, 2019 nyarától egy 13 állomásos országos roadshow-n mutatkozik be a legkülönfélébb kulturális előadásokkal. A rendezvénysorozat nem titkolt célja a szemléletformálás is egyben, hiszen a kulturális produkciók által kézzelfoghatóvá válik, hogy együtt alakítjuk és képezzük legfőbb kulturális értékeinket már többszáz éve.
————————————————————–

HELYSZÍN: MANK Galéria és Szentendrei Régi Művésztelep
(Szentendre, Bogdányi u. 51.)

IDŐPONT: 2019. június 15., szombat 10:00 – 21:00

————————– PROGRAM ————————-
10:00–12:00 Művészeti séta Szentendrén
A Szentendrei Régi Művésztelep alapítói, művészei által megfestett kultikus szentendrei tájakat, helyszíneket járjuk végig. Indulás a főtéri ÚjMűhely Galériától, majd a séta a Szentendrei Régi Művésztelepen ér véget. A programra jelentkezni az ujmuhelygaleria@alkotomuveszet.hu címen lehet.
Indulás: ÚjMűhely Galéria, Szentendre, Fő tér 20.

12:00–19:00 Kézműves foglalkozás a Romani Designnal
A Romani Design segítségével egyedi fejdíszeket készíthetünk. Az egyedi design táskák tervezésével, készítésével foglalkozó alkotók minket is beavatnak az alkalmazott kézműves technikákba, amelyeket aztán ki is próbálhatunk impresszionista festményeket idéző kiegészítőket létrehozva.
Helyszín: Jeges Ernő Műterem, Szentendrei Régi Művésztelep

13:00–15:00 Művészeti séta Szentendrén
A Szentendrei Régi Művésztelep alapítói, művészei által megfestett kultikus szentendrei tájakat, helyszíneket járjuk végig. Indulás a főtéri ÚjMűhely Galériától, majd a séta a Szentendrei Régi Művésztelepen ér véget. A programra jelentkezni az ujmuhelygaleria@alkotomuveszet.hu címen lehet.
Indulás: ÚjMűhely Galéria, Szentendre, Fő tér 20.

13:00–15:00 Legyél Te is festőművész!
Éld át az alkotás örömét Balogh Tibor roma festőművész vezetésével, aki megtanítja, hogyan kell a vászonnal és az ecsettel bánni, segítségével a szentendrei művészeti hagyományokat követve készítheted el nálunk saját mesterművedet. A program regisztrációhoz kötött, jelentkezni a kozonseg@alkotomuveszet.hu címen lehet.
Helyszín: MANK Galéria

15:00–16:00 Nyári Oszkár: Banyamesék
A gyermekek is a történet részeseivé válnak a bábos-zenés mesejátékban, amelyet óvodásoknak, kisiskolásoknak és szüleiknek ajánlunk. A humoros, játékos előadás három rövid, két székely és egy orosz népmesén keresztül csal majd mosolyt a gyermekek arcára.
Előadják: Deák Fruzsina, Horváth Kristóf, Nyári Pál, Tari Teri
Rendező: Tóth Géza
Produkciós vezető: Nyári Oszkár
Helyszín: MANK Galéria

16:30–17:30 Canarro együttes koncertje
A francia-belga manouche swing, az argentín tangó, a brazil bossa-nova, a francia sanzon és a békebeli magyar kávéházi muzsika keveredik a Cannaro együttes koncertjein az amerikai jazzre jellemző szabadsággal, sodró lendülettel, életörömmel, miközben zenéjük a tradicionális gypsy jazz, más néven a manouche swing stílus köré épül. Repertoárukban saját szerzemények és közismert dallamok szerepelnek a világ minden tájáról, köztük klasszikus filmek gyönyörű slágerei egy igazán különleges hangzásban kerülnek feldolgozásra.
Helyszín: MANK Galéria

MANK GALÉRIA – SZENTENDREI RÉGI MŰVÉSZTELEP GALÉRIÁJA

Bogdányi u. 51.
Szentendre,