
Tárlatvezetés Deim Balázs Passing Time című kiállításán.
2022-07-15. 17:00
1000Ft.
Drégely Imre fotóművész tart tárlatvezetést Deim Balázs Passing Time című kiállításán.
A Ferenczy Múzeumi Centrum Masterclass sorozatának keretében Drégely Imre, Balogh Rudolf-díjas fotóművész tárlatvezetésén vehetnek részt az érdeklődők. A program során fény derül arra, mit gondol Drégely Imre fiatal kollégája eddigi pályájáról, és legújabb fotósorozatáról. A két alkotó diskurzust folytat majd az experimentális fotóról és műhelytitkokat is elárul arról, mi történik, ha nem a tervek szerint alakul egy fotó.
Deim Balázs gondolatai a felkért mesterről:
„Drégely Imre a Novus Művészeti Iskolában lett a tanárom 2007-ben. Képei mindig inspirálóan hatottak rám és új dimenziót nyitottak a művészi fotóhasználat világába, ezáltal alakítva a fotográfiához viszonyuló szemléletmódomat. Mesterből idővel barát lett és már több kiállításon is részt vettünk együtt, de a legfontosabb, 2019-ben Berlinben a Galaxien unseres Alltags címmel létrejött kiállításunk volt, ahol az Űr tematikájú képeinket állítottuk ki.”
A kiállítás 2022. szeptember 11-ig, csütörtöktől vasárnapig 10 és 18 óra között látogatható.
A tárlatvezetésre jegyek ITT kaphatók.
Az FMC a programváltoztatás jogát fenntartja, eseményein kép- és videófelvétel készülhet. Részvételével Ön hozzájárul ahhoz, hogy az FMC a felvételeket közösségi média felületein és honlapján felhasználja. Hozzájárulását az info@muzeumicentrum.hu címen bármikor visszavonhatja.