Események betöltése

Sajnosbatár koncert, vendég: Színes TV zenekar

2022-06-24. 20:00 - 22:00

1200Ft
Leírás
A Sajnosbatár zenekar Szentendrén alakult egy másik évezredben, és ez lesz körülbelül a nagyonsokadik koncertjük a Barlangban. Leginkább rockzenét játszanak, és néha csúnyán beszélnek, de alapvetően aranyos gyerekek (felnőttek). Dalok lélekről, anyagcseréről, természetfölötti és alatti dolgokról valamint szeszről.
A Színes TV zenekar több mint harminc éve alakult Debrecenben. Alapító tagja volt Boros György, (RIP) aki a Pocsolyába léptem című blues-himnuszt írta. A zenekar több demót jelentetett meg az elmúlt időkben saját kiadásban. Az utóbbi három évben lett igazán aktív újra. Több videoklip és hangfelvétel is készült ebben az időszakban, aktív koncertezés vette kezdetét. Sajnos a Covid megtorpantotta a zenekart, de most újra beindultak a próbák és a koncertek. A Sziámi zenekarral közös koncertek igen kedvezően hatottak a csapat ismertségére, de az említett okok miatt a leszervezett turné elmaradt. Nagyon bízunk benne, hogy újra stúdióba vonulhatunk, hiszen rengeteg új dal készült a kényszerszünet alatt is.
A zenekar frontembere Jámbor József, aki évtizedekig a Csokonai Színház színésze volt. Ő a Színház- és Filmművészeti Egyetemen szerzett diplomát. A zenekar gitárosa Elefánty Zoltán, aki saját stúdióval rendelkezik Szentendrén. A dobos Lovag Roland olyan bandákban fordult meg, mint az efZámbó Happy Band, vagy a Citizen Naív. A basszusgitáros Tóth-Laboncz Attila a Tankcsapda alapító tagja és névadója, míg Jéger Attila billentyűkön és szaxofonon játszik. Izgalmas fúzió várható az underground, a blues és a rock találkozásából!

Dunaparti Művelődési Ház – Barlang

Duna-korzó 11/a.
Szentendre, Pest Magyarország