Események betöltése

Márton napi borvacsora

2022-11-12. 19:00 - 22:30

Leírás
Márton napi borvacsora
Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák és bálok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.
A Márton-napi lúdvacsora alatt „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Elődeink úgy tartották, hogy a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. Az este folyamán próbáljuk megfejteni, hogy az újborokon kívül milyen stílusú borok illenek még jól a liba ételekhez.
Ételsor:
Hideg előétel
Ludaskása (libahússal, libamájjal és liba zúzával)
Gesztenyés tiramisu
A legalább 10 boros sor ételekkel együtt 14.900. Ft./fő.
Borok, amiket biztosan kóstolni fogunk:
3 különböző meglepetés újbor
TR Palota 2019
Osváth Pince kékfrankos siller 2020
Benedek Péter Pinot Noir 2020
Hegyi-Kaló Örökségül 2015
Ráspi Természetes Szépség 2016
Gere Kopár 2016
Gizella szamorodni 2017
Amennyiben bármilyen ételallergiád van, azt jelezd pár nappal a kóstoló előtt nekünk, hogy készüljünk rá.
Előzetes regisztrációra szükség van a kezdy@kezdy.hu email címen.
A kóstoló 19.00.-kor kezdődik.
Várunk szeretettel!

Helyszín: Kálvária Pince Budakalász