Események betöltése

Los Andes II. – Kiállítás a FOLT galériában

2018-06-10 - 2018-07-04

Leírás

Amint a zene, úgy a festészet sem ismer határokat. Jó példa erre Gina Altamirano „Los Andes”, vagyis „Az Andok” című kiállítása a Folt kávézó galériájában (Szentendre, Kucsera Ferenc u. 11.). Gina két évvel ezelőtt kezdett festeni, és első kiállítása is ugyanezen a helyen volt „Los Andes I.” címmel. A nagy sikerre való tekintettel most újabb felkérést kapott a bemutatkozásra. A jelenlegi tárlaton közel húsz alkotása látható.

Gina Altamirano a Dél-amerikai Ecuador fővárosában, Quito-ban született. Húsz éve él Szentendrén. Festményein az ecuadori emberek hétköznapjai, ünnepei, hitvilága, valamint az ottani növény és állatvilág is a látogatók elé tárul. Habár Magyarország és Ecuador között közel tízezer km a távolság, a festmények élénk színe és hangulata mégsem idegen a nézők számára. A képek többségén megjelenik az ember. A nők és férfiak arcát egyaránt kalap takarja. Érdekes módon a viseletük hol a csángó, hol a kalocsai vagy éppen matyó formavilágra és hímzésekre emlékeztet.

A festmények közül külön figyelmet érdemelnek a keretezettek. Ezek a színes kerámia mozaikkal díszített keretek önmagukban véve is művészi színvonalúak, és szerves egységet képeznek a festményekkel, emelve azok művészi értékét. A mázas kerámia mozaikokat Lőrinc Mónika, a míves fakereteket Fekete Ferenc készítették.

 

A kiállítás július 4-ig látogatható a Folt galériában.

Folt Kávézó

Kucsera Ferenc u. 11.
Szentendre, 2000 Hungary