
Advent Szentendrén
2020-11-28 - 2021-01-10

Szentendre ismét ünnepi díszbe öltözik 2020. november 28-tól 2021. január 10-ig. A Szentendrei Kulturális Központ idén rendhagyó módon szervezi meg az Advent Szentendrén programsorozatot. Szeretnénk hangsúlyozni, hogy terveinket a járványügy jelenlegi helyzetére alapozzuk. Figyelemmel kísérjük az aktuális kormányrendeletet, és – amennyiben szükséges – annak megfelelően alakítjuk át a programjainkat.
November végén kapja meg ünnepi köntösét a Fő tér: a hatalmas városi karácsonyfa mellett az adventi koszorú, a betlehem és a világító hógömbök is helyet kapnak.
Az adventi időszak legszebb, meghitt eseménye a főtéri gyertyagyújtás 17 órakor kezdődik Advent mind a négy vasárnapján. A gyertyagyújtást közös ima, rövid ünnepi műsor és fényfestés kíséri. A járványhelyzet miatt idén a gyertyagyújtások utáni agapé elmarad.
Egyes programjainkat járványbiztonsági szempontból virtuális térbe költöztetjük: így a szentendrei óvodások néphagyományt éltető „Menjünk mi is Betlehembe” programsorozatát, a Musica Beata és az Új Szentendrei Kamarazenekar Adventi hangversenyét, illetve a Szentendre Táncegyüttes néptáncgáláját.
Az adventi négy hétvégén, szombat délutánonként a Fő téren fél órás akusztikus koncertekkel készülünk, és más szabadtéri, játékos belvárosi sétával is szeretnénk meglepni az érdeklődőket.
A Szentendrei Teátrum három előadást tervez a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színháztermében, illetve a P’Art mozi is tart filmvetítéseket az Advent időszakában.
A Dumtsa utcai szokásos adventi vásárt idén sajnos nem tudjuk megtartani.
Szilveszter estéjén lenyűgöző fényfestéssel és kellemes zenei aláfestéssel várjuk a Fő téren az arra sétálókat.
Az Újévi koncert szintén más formában tartjuk meg, mint az eddigi években.
A részletes programkínálat hamarosan látható lesz online felületeinken. November végén nyomtatott programfüzetünk is elérhető lesz a megszokott lelőhelyeken.
A program- és helyszínváltoztatás jogát fenntartjuk!
Felhívjuk kedves látogatóink figyelmét,
hogy a szájat és orrot takaró maszk használata mind beltéri, mind kültéri programjainkon kötelező!
SZENTENDREI KULTURÁLIS KÖZPONT JÁRVÁNYÜGYI PROTOKOLL