Újévi koncert – Söndörgő

Fergeteges hangulat és káprázatos virtuozitás jellemezte az idei újévi koncertet 2018. január 6-án.

Lassacskán a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterme is kicsinek bizonyul az újévi koncertek szervezéséhez, hiszen a teremben egy tűt sem lehetett leejteni, annyian jöttek, és a szervezők legnagyobb sajnálatára legalább ennyien maradtak ki ebből a páratlan élményből.

A koncert előtt Verseghi-Nagy Miklós, Szentendre polgármestere köszöntötte a jelenlevőket. Újévi beszédében azokról az álmokról beszélt, amelyek megvalósultak a városban: „Volt egy álmunk” – az volt az álmunk, hogy közösséget építünk Szentendrén, egy új, lokálpatrióta közösséget, és úgy látom, évről-évre egyre többen jönnek el az egyébként szintén növekvő számú programokra, amiket szervezünk – legyen az nemzeti ünnep vagy nyári fesztivál, vagy színházi produkció” – mondta. Beszédében érintette, hogy cél volt Szentendre egykori hírnevének visszaállítása, és mára – mondhatjuk, a művészetek magyar fővárosa lett. A megerősödött közösség egyik fő erényének tartja, hogy a bajban is összeáll, a nélkülözőkön is segít: „Rekordszámban vettek részt tavaly a szentendreiek a jótékonysági rendezvényeken, a Nyuszifutáson és a Mikulásfutáson, a Krumpliebéden a SZEKE közel félmillió forintot gyűjtött, és nem csak a mieinket, de határon túli magyarokat is segítettük több projekten keresztül. Az Idei mecénás Díj tulajdonosa, Németh Judit is a jótékonysággal érdemelte ki a Képviselő-testület elismerését.”  – folytatta.

Hagyományosan az újévi koncert ad helyet a Mecénás Díj átadásának, amelynek büszke nyertese idén a Kedvenc Kifőzde tulajdonosa: Németh Judit. Judit évek óta ingyen szétosztja az arra rászorulóknak az ebédidő után megmaradt ételt, sok nehéz sorsú ember életét megkönnyítve ezzel. A nemes adakozó Asszonyi Tamás szobrát kapta, melyet a művész úr és a Szentendrei Bronzöntő Műhely szintén nemesen ingyen ajánlott fel a jutalmazottnak.

Az 1995-ben alakult SÖNDÖRGŐ együttes mára komoly elismertséggel és nemzetközi sikerekkel büszkélkedő csapat, a délszláv népzene fantasztikus közvetítője. Elképesztő szakmai tudás, valóban fergeteges hangulat és ámulatba ejtő virtuozitás, lírai mélység és táncba hívó lendület, színek, hangok, hangulatok olyan megragadó kavalkádja volt ez a koncert, hogy a közönség észre sem vette, hogy közel két órát tartott a koncert és szinte nem akarta elengedni a zenészeket.

Az együttes tagjai: Eredics Áron, Benjámin, Dávid, Salamon és Buzás Attila mindannyian több hangszeren játszanak, kisgyerekkoruk óta zenei közegben nőttek fel. Az alakuláskor „kis Vujicsics”-ként emlegetett csapat nagyon hamar önálló branddé nőtte ki magát, mára a zenei élet markáns résztvevői lelkes rajongótáborral. Saját bevallásuk szerint nekik is nagy örömet jelentett Szentendrén, helyi közönség előtt épp a szerb karácsony napján játszani.

Polgármester úr köszöntőjében egy amerikai írót, Dean Ray Koontz-ot idézte: „Az álmok mindig valóra válnak. A gond az, hogy sokan egy bizonyos álmot kergetnek, és nem veszik észre a sok-sok beteljesült álmot maguk körül.” – majd hozzátette: „Én abban bízom, hogy Önök észreveszik, hogy az álmaink szép sorban beteljesülnek, kívánom, hogy Önök is merjenek álmodni, tegyenek érte, és mindez sikerüljön is.”

A koncert után a vendégeket egy pohár pezsgő várta az előcsarnokban, ahol koccintottak az új évre. Egy mondás szerint olyan lesz az év, ahogy kezdődik – ezek alapján fantasztikus kulturális pezsgés lesz idén is városunkban.

Fotók: Paraszkay György