Tourinform

Magyarországon, a Dunakanyar kapujában, a környező dombok és hegyek, és az előttük hömpölygő folyó festői keretében, gyönyörű természeti környezetben található kisváros Szentendre. A gazdag múltú település természetadta képét méltón, egyben sajátosan egészítik ki az emberi kéz alkotásai: a kanyargós keskeny macskaköves utcácskák, a szűk sikátorok, a szorosan összesimuló belvárosi apró házak és a finom vonalú barokk templomtornyok.

Szentendre sajátosan mediterrán városképe a törökök kiűzése után 1690-ben, III. Csernojevics Arzén pátriárka vezetésével ideérkező szerb, dalmát és görög telepeseknek köszönhető, ugyanakkor a város történelme sokkal régebbre nyúlik vissza, már az őskortól lakott hely volt.

Első ismert lakói a vaskor alatt itt élt illírek voltak, majd a kelta eraviszkusz törzs érkezett. A római hódítás Augustus császár alatt érte el a várost: a Duna mentén húzodó erődrendszer, a limes fontos erőssége volt a szentendrei Ulcisia Castra (Farkasvár). A rómaiak után hunok, longobárdok, avarok lakták ezt a vidéket a magyarok bejöveteléig. Az államalapítás idején Szent István a veszprémi püspökségnek adományozta a települést, így Szentendre első, helynév nélküli írásos említése a veszprémi püspökség 1009. évi alapító oklevelében található.

A település első felvirágzása a XIV. századra tehető. Ekkor királyi birtokként kiváltságokat kapott, de fejlődését Esztergom, Visegrád és Buda közelsége is elősegítette. A várost azonban a török hódoltság időszakában, majd a Buda visszafoglalását megelőző harcokban szinte teljesen elpusztították.

A törökök kiűzését követően Szentendre a XVIII. század közepére vált újból virágzó várossá, az ideérkező déli telepeseknek köszönhetően, akik gazdagságának három forrása a szőlő- és bortermelés, a kézműipar és a kereskedelem volt. Később, a szülőföldjükre fokozatosan hazatelepülő szerbek helyére magyarok, svábok, majd szlovákok érkeztek. A XIX. században bekövetkezett árvízek, tűzvészek és végül a szőlőket elpusztító 1880-as filoxeravész miatt a város ismét hanyatlásnak indult, és az ország más vidékein kibontakozó gyáriparral ellentétben Szentendre csendes kisváros maradt, megőrizve barokk belvárosi arculatát.

Ez a látvány, – a dombok oldalához mozaikszerűen tapadó épületecskék és a vidám, verőfényes színek szépsége -, idővel egyre több festőt ragadott magával. Így végül 1926-ban létrejött a Szentendre arculatát azóta is döntően meghatározó Művésztelep, új otthon kínálva a Trianon után “hazátlanná” vált nagybányai művészeknek. A város kulturális élete mégis igazán csak az 1960-as években került az országos érdeklődés középpontjába, amikor Pest megye kulturális központjává jelölték ki. 1967-ben elsőként megindult a Szabadtéri Néprajzi Múzeum kialakítása, majd létrehozták a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságát, és a régi művésztelep felújítása mellett 1969-ben a Kálvária úton egy új művésztelep is épült. Ezzel párhozamosan a belvárosban tucatnyi kis múzeum nyílt a városhoz kötödő képzőművészek alkotásaiból (Czóbel, Barcsay, stb.), és a Kovács Margit múzeum is itt talált otthonra a művésznő kérésére.

Szentendre művészeti és kulturális tevékenysége azóta is töretlen. A városban napjainkban is többszáz művész él és alkot, nemrég felújították és átadták a város emblematikus művészeti intézményét, a MűvészetMalomot, valamint a tavaszi és nyári kulturális fesztiválok, színházi előadások is évről-évre új programokkal várják az érdeklődőket.