Az én Szentendrém
Helytörténet gyerekeknek
Amiről Szentendre főutcája mesél
Első, legendás polgármesterünk, Dumtsa Jenő

A Bükkös-patakon átívelő Apor-hidat és a Fő teret köti össze Szentendre „főutcája”, a Dumtsa Jenő utca. A 20. számú házon emléktábla jelzi, hogy itt lakott az utca névadója, aki Szentendre mezőváros utolsó főbírója és a rendezett tanácsú város első polgármestere volt.

A közigazgatás reformjával is foglalkozó, 1848-as áprilisi törvények után megszűntek Szentendre mezővárosi előjogai és egyúttal a birtokosnak – városunk esetében a Királyi Kamarának – járó adófizetési kötelezettségei is.

A városok, köztük a földesúri adóterhek alól megszabaduló mezővárosok jogi helyzetét az 1871. évi községi törvény szabályozta, melyben az önálló törvényhatóság alkotására nem képes, kisebb gazdasági erővel rendelkező volt szabad királyi városok és mezővárosok egy részét rendezett tanácsú városokká nyilvánították. Ezek a városok a községekkel ellentétben nem függtek a járási szervezetektől, hanem közvetlenül a vármegyei hatóságok alá voltak rendelve. Szentendre az ekkor mindössze ötvenhat, rendezett tanácsúvá nyilvánított városok egyike lett.

Bár a földesúri adók 1848-ban megszűntek, az örökváltság kötelezettsége a mezővárosokra is érvényessé vált. Szentendre – hosszú pereskedés után – 1886-ban 44 ezer forintért váltotta meg minden korábbi szolgáltatási kötelezettségét.

A községi törvény szabályozta a városi elöljáróságok működését és összetételét is. Eszerint a rendezett tanácsú városok irányító testülete a választott tanács, melyet a polgármester vezet.

dumtsa_jeno
Dumtsa Jenő – a kép 1897-ben készült

Szentendre első polgármesterének 1872. április 9-én az akkor már négy éve, 1868-tól a mezőváros főbírójaként működő Dumtsa Jenőt választották meg.

Dumtsa Jenő nem szentendrei családból származott. Valószínű felmenőiről, a mai Albánia Voskopje városából származó cincár (aromán) Konstantin és Jovan Dumtsa testvérpárról már 1755-ben történt említés egy az Osztrák Császárság „görög” kereskedőit számba vevő lajstromban.

1838-ban Pesten vagy Komáromban született, Bécsben végezte középfokú és felsőbb iskoláit. 1850-ben települt Szentendrére, ekkor még nem is beszélte jól a szerb nyelvet. Aszalt szőlővel és borral foglalkozó, tevékenységével jelentős vagyont szerző nagykereskedő volt, saját üzletet nem is nyitott a városban.  1862-ben feleségül vette a szentendrei Blažić Petronellát. Nagy bánatukra gyermekük nem született, ezért a házaspár mindig különös figyelmet fordított a szentendrei és környékbeli iskolák és a gyermekes családok támogatására.

Dumtsa már 1863-ban foglalkozott a város közügyeivel: nevéhez fűződik az árvizeket okozó Nádas-tó lecsapolása. Öt év múlva, 1868-ban választották főbíróvá. Egy névtelenségét megőrző életrajzírója szerint jelentős szerepe volt abban is, hogy a Szentendre nem nagyközség lett, hanem rendezett tanácsú város rangot kapott.  Első polgármesteri megbízása után Dumtsát még hét alkalommal újraválasztották!

Hivatali működésének első lépései közé tartozott a tiszta, átlátható adminisztráció és gazdálkodás bevezetése. A kétes hírű városi alkalmazottakat megbízható személyekre cserélte. Kiváló gazdasági érzékről árulkodó pénzügyi intézkedésekkel rövid idő alatt megszabadította a várost az adósságoktól, 1873-ra pedig már többlettel zárta az éves költségvetést.

Dumtsa Jenő a szerb betelepülés óta eltelt közel 200 év szentendrei történetének legnehezebb időszakában volt polgármester. 1880-tól, a filoxéra megjelenésétől eltelt alig három év alatt az addig gazdag kereskedő- és szőlőbirtokos családok tönkrementek, a szegényebb földműves (kapás) réteg pedig egyetlen megélhetési forrását veszítette el.

Nem a természeti csapás előre látásának, hanem Dumtsa Jenő polgármester Szentendre fejlődését mindig szem előtt tartó szemléletének köszönhető, hogy két, még a filoxéra előtt hozott intézkedése is valódi mentőövet biztosított az 1880-ban bekövetkezett ökológiai katasztrófa miatt hirtelen elszegényedő szentendreiek számára. A Nádas-tó 1863-ban történt rendezése után a Szentendre és Pomáz között húzódó mocsaras Tófenék lecsapolása következett. Ez, valamint a terület árvízvédelmének megoldása a mezőgazdasági művelés alá fogható földterület jelentős növekedését eredményezte, mely a túlélés egyik biztosítékává vált: az új földeket kisebb parcellákra osztva a legszegényebbeknek engedték át. A másik, a szentendreiek számára ugyancsak a megélhetést biztosító intézkedése volt, hogy a Zichy családtól megvásárolt több mint 2000 holdnyi erdőt. Dumtsa lehetővé tette, hogy a szegény családok hetente kétszer tüzelőt gyűjthessenek, a szőlők kipusztulása után pedig az erdők sokaknak munkát adtak.

Dumtsa Jenő felismerte az elhagyott szőlőskertek „újrahasznosításának” lehetőségét is. Az elkeseredett embereket arra ösztönözte, hogy ne hagyják parlagon a földeket; az ő erőfeszítéseinek köszönhető, hogy ezerszámra ültettek gyümölcsfákat a város körül, s egy gyümölcsfélével, az egressel  Szentendre ismét „nagyhatalommá” vált: harminc év elteltével a szentendrei határ többségét az egres-ültetvények foglalták el. A gyümölcsöt a szentendrei piacon kialakult piszkebörzéken értékesítették, a felvásárlók jellemzően a Dunán szállították Ausztriába vagy még messzebb.

A polgármester éppen a filoxéra pusztításának mélypontján, 1883-ban és 1884-ben hozta létre feleségével első két alapítványát. A “Dumtsa Jenő és Pertonella Alapítványa” minden év karácsonyán, december 24-én 500 forint éves kamatát, de legfeljebb 25 forintot adott át egy szegény, becsületes leánynak, vagy egy helybéli diáknak, aki máshol tanul. A következő évben azonos névvel bejegyzett alapítványuk kedvezményezettje ugyancsak egy becsületes szegény leány vagy egy özvegyasszony lehetett, ők Szent Miklós napján kaptak 25 forintot. Harmadik alapítványukkal szegénysorú diákokat támogattak: 1891-ben egy római katolikus, 1899-ben egy ortodox vallású, 1900-ban egy a református és 1901-ben egy az izraelita iskolában tanuló szegény diákot jutalmaztak meg. Az első két alapítvány támogatásainak odaítélésére olyan nagy igény mutatkozott, hogy gyakran előfordult: a kamatot két- három- vagy négyfelé osztották, mert így többen részesülhettek segélyben. Emiatt Dumtsa 1912-ben még egy alapítványt hozott létre, melyből Szent György napján 35 koronával  egy nehéz sorsú özvegyasszonyt támogathattak.

1912-ben Dumtsa Jenő és Blažić Petronella 50. házassági évfordulójukat is jótékonysággal ünnepelték meg. Ekkor 41 000 koronát ajánlottak fel kulturális- és közcélokra. A házaspár nem csak az alapítványokon keresztül jótékonykodott: saját pénzükből újíttatták fel a pomázi és a budakalászi szerb templomot, pénzt adtak az izbégi szegényeknek, és bár az ortodox egyháznál tett alapítványok kamatából jobbára a szerbek részesültek, odafigyeltek a város nem délszláv szegényeinek támogatására is.

Dumtsa Jenő volt Szentendre első környezetvédője is: az ekkor már közkedvelt kirándulóhelynek számító Dömör-kapu környezetében megtiltotta a fakivágásokat. Támogatta az ekkor kibontakozó turista mozgalmat is: az 1888-ban a főváros környékének turistaéletét összefogó, a Magyar Tudományos Akadémián megalakult Magyarországi Kárpát Egyesület Budapesti Osztálya alapító és választmányi tagja volt.

vasutallomas_hajoallaomasMűködési idejére esik a Szentendre és Budapest között közlekedő helyiérdekű vasút megnyitása is, melynek átadásáig jobbára csak a naponta egyszer oda-vissza járó hajóval, vagy lófogatú delizsánsszal, majd gyorskocsival lehetett Pestre és Budára eljutni. Az 1888. augusztus 16-án átadott vasútvonal kettős előnnyel járt: lehetővé tette a munka nélkül maradt szentendreieknek a fővárosban történő elhelyezkedést, s megkönnyítette a városba kiránduló – esetenként telket vagy üdülőt is vásárló – budapesti közönség utazását is.  A menetidő Szentendrétől Óbudáig (a Filatorigátig) 50 perc volt. 1895-ben hétköznap három, vasárnap nyolc vonatpár közlekedett, a szerelvényeket gőzmozdony húzta. A vasútvonalat 1913-ban villamosították.

Dumtsa Jenő polgármestersége alatt indul meg Szentendre városias jellegének kialakulása is. Ebben a polgármester segítségére volt egy kultúrmérnök, aki kifejezetten e cél megvalósításával foglalatoskodott. Még 1888-ban szabályozták a dunai kikötő és rakpart használatát. 1890-ben rendelkezés született az utcák kövezéséről és tisztán tartásukról, 1894-ben pedig megkezdték a hivatalos utcanévadást. A városban volt már posta, távírda hivatal és csendőrparancsnokság. Működött a Magyar Királyi Járásbíróság és a Magyar Királyi Erdőhivatal. Kialakították a hajók kikötőhelyét és a vasútállomásnál bérautó várta az érkezőket.

1896-ban Szentendre Város látványos programmal csatlakozott az országos millenniumi ünnepségekhez. Dumtsa – aki egész élete során sikerrel tevékenykedett a szentendrei nemzetiségi ellentétek elsimításáért – erős szerb öntudatával is személyes ügyének érezte a magyar honfoglalás 1000. évfordulójáról való megemlékezést. Ezzel az ünnepséggel Dumtsa diplomatikus választ adott az ebben az időben felerősödő, a velünk együtt élő népekkel szemben megnyilvánuló, kirekesztő politikai törekvésekre. A polgármester természetesen ezt az alkalmat is megragadta, hogy városi alapítványok létrehozásával a Szentendréért munkálkodó tisztviselőket támogassa, a fiatalok tanulmányait ösztöndíjakkal segítse és a város szegényeinek nehéz sorsát adományokkal könnyítse.

A polgármester minden rétegre odafigyelő, társadalmi és nemzeti ellentéteket elsimító politikája kedvezően hatott a város civil kulturális életére is. A gazdasági problémák ellenére a század végén a szentendreiek  a “boldog békeidők” hangulatában éltek. A korra jellemző módon sorra létesültek a különféle polgári szervezetek: 1874-ben megalakult az Önkéntes Tűzoltó Egylet, majd a város szinte minden rétege számára kulturális körök jöttek létre. A görögkeleti iskolában működött a szerb identitást ápoló Javor Egyesület, énekkarral, tamburazenekarral, színjátszó körrel és másfél ezer kötetes könyvtárral, de megalakult a Katolikus Legényegylet, a Keresztény Munkásegylet, a Gazdakör, s 1892-ben, a város intelligenciája számára (a mai Rákóczi Iskola épületében) megalapították a Kaszinót.  1899-ben jelent meg először a Szent-Endre és Vidéke újság, amit Dumtsa annak ellenére is nagyra értékelt, hogy a lap kritikus hangvételű cikkeket is közölt a városról.

Dumtsa Jenőt rendkívüli szeretet és tisztelet övezte Szentendrén. 1897-ben, polgármestersége 25. évfordulóján megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, a város lakossága egy 10 darabból álló, színezüstből készült, rokokó stílusú írókészlettel köszöntötte, s ekkor nevezték el róla Szentendre főutcáját is.  1903-ban, főbíróvá választásának 35. évfordulója alkalmából Dumtsa Jenő maga kérte nyugdíjazását. Nyugalomba vonulása után még 14 évig élt szeretett városában.

79 éves korában, 1917. május 29-én hunyt el. A szentendrei szerb temetőben nyugszik, síremlékét civilek kezdeményezésére és adakozásával 2012-ben felújították, s a Szerb Ortodox Egyház újraszentelte.