Fő tér 18. – Korona Vendéglő épülete

Több éves előkészítés és levéltári kutatómunka előzte meg a Korona Vendéglőnek is helyet adó főtéri épületegyüttes felújítását, hiszen műemléképületekről lévén szó, szigorú szabályozásnak kellett megfelelni.

A felújítási terveket Tarjányi Ákos építész készítette, a munkában részt vett Czveiber Ferenc restaurátor, Varga Zoltán Zsolt szobrászművész, kőrestaurátor, Dombai Vilmos kőműves mester, Stiegler Gyula asztalos mester. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatal részéről Klaniczay Péter felügyelte a műveleteket.
Szükség is volt erre az összehangolt csapatmunkára, hiszen a városunk központi helyén álló, három házból álló épületegyüttes rendkívül értékes műemlék. A rokokó stílusú az 1770-as években, a másik szélső, késő barokk stílusú ház 1-2 évtizeddel később épült. A középső építésének ideje vitatott, a 18. század végére vagy a 19. század elejére teszik. A rokokó épület érdekessége, hogy Pest megyében ez az egyedüli, épségben maradt rokokó ház.
A július 9-i tiszthelyettes-avatási ünnepségen ismét régi pompájában csodálhattuk meg a több száz évvel ezelőtt igényesen megépített és most nagy szakmai tudással felújított épületeket, köszönhetően a tulajdonos, Varga Ödön Tibor áldozatvállalásának, felelősségteljes hozzáállásának.

A város egyik legszebb rokokó műemléke eredetileg vendégfogadónak épült ház 1770 körül készült el. Több, mint kétszáz éve e csodás környezetben található a szentendrei Korona étterem, mely nagy szeretettel várja vendégeit. Az étterem újra-és újra megújult az évek során, azonban belső tereit és hangulatát tekintve megtartotta rusztikus jellegét, mely magyar és külföldi vendégeink körében egyaránt nosztalgikus hangulatot teremt. Az étteremmel egybekötött Jázmin fagyizó és coctail bár pedig a forró nyári napokon hűsíti, frissíti fel a hozzájuk érkezőket. Főtérre néző terasszal, kerthelyiséggel, és természetesen télen-nyáron, a hét minden napján nyitva tartó, belső éttermi résszel várják minden kedves betérőt.