Art Capital – Nagy siker az első hét

2018. június 15.

Az Édenkert nyomában címmel nyílt meg a Kárpát-medence legnagyobb kortárs művészeti fesztiválja június 9-én Szentendrén, ahol 24 új, tematikus kiállítás várja a közönséget.

A kortárs képzőművészet olyan nemzetközi sztárjai állítanak ki most a Duna-parti kisvárosban, mint például a dél-afrikai Mohau Modisakeng, a német Daniel Richter, a lengyel Angelika Markul, a svájci-román Daniel Spoerri, az angol Justin Mortimer, a macedón Žarko Bašeskivagy az amerikai-japán Yoko Ono.

De jelen vannak a magyar képzőművészet meghatározó alakjai is, mások mellett Baksai JózsefCsurka EszterSzűcs AttilaMátrai ErikNagy BarbaraNémeth ÁgnesVárnai Gyula.

A tárlatokhoz kapcsolódóan az első héten közel száz programot rendeztek Szentendrén. Különösen nagy siker volt a Dunán felállított hatalmas ledfal, amelyen 36 filmet vetíttek le a parton helyet foglaló közönségnek – Ruben ÖstlundWim WendersJulian Riberio SalgadoJim Jarmusch és Michael Haneke új filmjei mellett megnézhettük Pálfi György Final cut című művét és Bódy Gábor klasszikusát is, a Nárcisz és Psychét, valamint a Psyche és Nárciszt.

A Ferenczy Múzeumi Centrum a város több pontján gyepszőnyeget helyezett el – ezeket a látogatók azonnal birtokba is vették.

Az Art Capital csütörtökön külső helyszínnel bővült: Deim Balázs fotóművész munkáit Bázelben, a Rhy Art Fair Basel keretében megrendezett önálló kiállításon mutatják be, ahol a szervezők vasárnap estig több mint tízezer látogatóra számítanak. A június 14-én megnyílt svájci tárlatot a Szentendrére látogatók is megtekinthetik, mert 16-án, szombaton este 19 órától a Ferenczy Múzeumban egy kivetítőn élőben követhetik a művész tárlatvezetését.

A képzőművészeti fesztivál folytatódik – június 24-ig a kiállítások mellett számtalan program is várja a közönséget.